szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy szaúd-arábiai blogger keresztényellenes rövidfilmet tett fel az internetre, Geert Wilders holland populista politikus Fitna (Szakadás) című iszlámellenes filmjének stílusában.

Az Arab News című angol nyelvű szaúdi lap csütörtöki beszámolója szerint a 33 éves szerző, Raid al-Szaíd azért alkotta meg Skizma (Egyházszakadás) című hatperces videóját, hogy megmutassa, milyen egyszerű előítéletet és gyűlöletet kelteni, ha valaki - mint azt a jobboldali populista Wilder tette - egy "szent könyvből" önkényesen kiemelt idézeteket erőszakot ábrázoló képekkel társít.

"Kevesebb mint 24 óra alatt megcsináltam. A Skizmában ugyanazokat a módszereket alkalmaztam, amit Wilders, köztük a szövegkörnyezetükből kiemelt idézeteket" - mondta el az Arab Newsnak. Klipjébe az Ótestamentumból vett, háborúkról szóló idézeteket vágott össze imádkozó keresztényeket és az iraki háború epizódjait ábrázoló képsorokkal. Wilders az internetre március végén feltett filmjében a Koránból vett verseket vágott össze a New York-i és madridi iszlamista terrorcselekmények áldozatairól készült képsorokkal, iszlám hitszónokoktól vett idézetekkel és újságcímekkel.

Al-Szaíd filmje több mint egy hónapja elérhető a YouTube videómegosztó oldalon, bár az első, március 1-jei feltöltéskor a weboldal adminisztrátorai 12 órán belül eltávolították klipjét, arra hivatkozva, hogy az sérti a normáikat. Másnap Al-Szaíd visszaírt, megkérdezve, miért távolították el filmjét, miközben Wilders "Fitnája" továbbra is elérhető maradt. Egyúttal újra feltöltötte a filmet, azt tanácsolva, hogy nézzék meg Wilders filmjét, mielőtt az övét újra kitörölnék. Azóta folyamatosan elérhető a "Skizma", igaz, eddig alig több mint 1800-an nézték meg.

A szaúdi fiatalember a lapnak megerősítette: valójában nem gondolja, hogy bármelyik vallásos könyv erőszakra vagy vérontásra uszítana.

Az Egyesült Arab Emírségekben megjelenő Gulf News című újság csütörtökön arról adott hírt, hogy az emírségek parlamentje nyilatkozatban ítélte el Wilders filmjének internetes közzétételét, visszautasítva minden istenkáromló támadást az iszlám hit és Mohamed próféta ellen.

Közben a felső-egyiptomi Luxor városában egy kopt keresztény közösség vezetője bejelentette, hogy egy kairói bíróságon pert indított a korábban számos iszlám vallású országban tiltakozási hullámot kiváltó Mohamed-karikatúrák közlése miatt. Mint Ajub Fuad Manszúr elmondta, Dánia kairói nagykövetségét fogta perbe, mint az ország hivatalos képviselőjét. Szavai szerint az egyiptomi keresztényeknek, de az üzletembereknek is károkat okoztak a dán lapokban közzétett gúnyrajzok, mivel azok "szakadáshoz vezettek a muszlimok és keresztények között".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kontúr

Geert Wilders: iszlámgyűlölő holland politikus

A Korán fasiszta iromány, és éppúgy be kellene tiltani, mint Adolf Hitler Mein Kampfját - vallja Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PvdV) alapítója és vezetője, akit a minap a 2007-es év politikusának választottak Hollandiában a közszolgálati média által szervezett szavazáson. A 44 éves, hirtelenszőke Wilderst radikálisan iszlámellenes nézetei miatt a 2002-ben meggyilkolt Pim Fortuyn politikai örökösének tartják Hollandiában.

Vélemény

Iszlám vallási viták: fundik és reformátorok

Az iszlám fundamentalizmus megnyilvánulásait, az európai muszlim közösségek radikalizálódására utaló jeleket híven követő média szinte ügyet sem vet az iszlám vallástudósok hitújító erőfeszítéseire, az iszlám vallás reformját célzó termékeny vitákra. Pedig az iszlám reformációja elkezdődött.

MTI Világ

Radikális iszlám hívőkké válnak a holland fiatalok

Mind több holland fiatal szegődik az iszlám radikalizmus hívévé, akik olykor mindössze hónapok leforgása alatt válnak a szélsőséges nézetek meggyőződéses követőivé - figyelmeztetett szerdán egy magas rangú kormánytisztviselő.