A mintegy 30 centiméter magas alkotást március 1-jén szállították vissza Washingtonból, de csak a minap mutatták be ünnepélyes ceremónián Algír városának régészeti múzeumában. "Visszanyertük történelmi kincseink és történelmünk egy darabját, amelyért nehéz diplomáciai és jogi csatát vívtunk" - mondta az ünnepségen Halida Tumi algériai kulturális miniszter.
A szobrot 1996 decemberében több más antik alkotással együtt lopták el az algériai tengerparti város múzeumából, és évekre nyoma veszett. 2004. június 8-án a császári mellszobrot egy párizsi galéria a Christie's aukciós ház New York-i árverésén kínálta eladásra, de az Interpol segítségével és az amerikai kormány közreműködésével azonosították és végül visszaadták Algériának, amely diplomáciai úton sürgette visszaszolgáltatását.
A császár szobrával egyidőben eltűnt a skikai múzeumból nyolc másik antik műtárgy, köztük több szoborportré is, de ezek mindeddig nem kerültek elő. Marcus Aurelius, akinek legismertebb ábrázolása, a híres lovasszobor a római Capitolium tér dísze, i.sz. 161-től 180-ig uralkodott, birodalmának része volt a Földközi-tenger észak-afrikai partvidéke, így a mai Algéria területének egy része is.
Az elrabolt Marcus Aurelius visszatért Algériába
Hosszú ideig tartó diplomáciai küzdelem nyomán visszaérkezett Algériába Marcus Aurelius római császár márvány mellszobra, amely 1996-ban tűnt el Skikda (Szkikda) város múzeumából.
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.