Németh Hajnal: Gitárszóló; 2006 A művész az Antenna Hungária művészeti díjának idei nyertese © Műértő

Az ügy kapcsán Hiller István miniszter kifejtette, hogy a tárca a kultúra támogatása érdekében hozzájárul a magántőke által a képzőművészet támogatására fordított forintokhoz.

Érdekes adalék a témához az NKA honlapján röviden összefoglalt kutatási eredmény, amely a nagy hazai vállalatoknak a kultúra támogatásában vállalt szerepét összegzi. A Szonda Ipsos által végzett felmérések szerint tavaly a legnagyobb cégek (összesen 4824 vállalat) 40 százaléka aktív támogató volt, s összesen több mint 4,3 milliárd forintot fordítottak a kultúra támogatására. Ebből az összegből leginkább kulturális rendezvények, fesztiválok, koncertek, kiállítások részesültek. Kulturális vállalkozások, illetve művészek közvetlenül csak kivételes esetekben kaptak pénzbeli segítséget, és műtárgyvásárlás támogatása is igen ritkán fordult elő. A vállalatok kétharmada – ahogy ez külföldön is szokás – a konkrét, helyi érdekű kulturális programokat, szervezeteket, illetve a magas presztízsű rendezvényeket segítette a leggyakrabban. A 4,3 milliárd forintos összeg mindenképpen tekintélyes, s ha ennek akár csak egy töredéke jut is a képzőművészetre idén, a kulturális tárcának mindenképpen el kell kezdenie pénzt gyűjteni, hogy a miniszter által beígért kiegészítést hozzátehesse a magántőke támogatásaihoz, amennyiben a vállalatok benyújtják jogos igényeiket. Nem is beszélve arról a szintén tekintélyes summáról, amelyet a kortárs magángyűjtők költenek évente – hiszen ma már számos magánkézben lévő kollekció mennyiségben jócskán túltesz például a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum anyagán.

Németh Hajnal: Striptease; 2001 (videó) Odavetett közpénzek

A minisztérium Art and business programja iránti érdeklődés felélénkült tehát, a képzőművészeti színtér számos jelentős szervezete és képviselője állást foglalt, jellemző módon azonban éppen a nagy múzeumok vezetői és a téma hazai szakemberei nem nyilatkoztak. A Műértő ezúttal egy műgyűjtő üzletember véleményét kérdezte, aki vásárlásai révén maga is érintett lehet a témában. Gerő László, a Candy Hoover Hungary Kft. ügyvezető igazgatója néhány évvel ezelőtt kezdett kortárs művészetet gyűjteni. A már két évtizede a kereskedelemben – korábban hosszabb ideig külföldön – dolgozó üzletember a professzionális külföldi gyűjtőkhöz hasonlóan amerikai szakértő-tanácsadóval járja a világot, s a legprogresszívebb, szakmailag legmagasabbra értékelt fiatal művészek munkáit vásárolja.

Doug Aitken: Electric earth (1999) Tudatos vásárlók

Műértő : Mi a véleménye a kulturális tárca által a Kogartnak nyújtott támogatásról?

Gerő László: A Kogartot jó kezdeményezésnek tartom. Nagyra értékelem, hogy Kovács Gábor vállalati pénzeket szerez az alapítványa számára. A probléma az, hogy a magyar állam egy olyan gyűjtemény létrejöttét támogatja, amely nem köztulajdon. Ez kizárólag abban az esetben lenne elfogadható, ha az állam minden egyes magángyűjtő számlával igazolt vásárlásainak 50 százalékát fedezné. Megmagyarázhatatlan és inkorrekt, hogy egyetlen alapítvány kap pénzbeli támogatást a műtárgyvásárlásaira, a többi gyűjtő pedig nem. Ez a helyzet mindenképpen korrupciógyanús, még akkor is, ha esetleg a korrupció nem is valósul meg ténylegesen.

Műértő: A miniszteri állásfoglalásokban az alapítvány majdani vásárlásait mecenatúraként, egyfajta támogatásként aposztrofálták.

G.L.: Ez ködösítés, a fogalmak összekeverése. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a képzőművészeti alkotások vásárlása befektetési forma, s mint ilyen, vagyont képez. Nem adomány, nem jótékonyság és nem alamizsna. Ez a szemlélet lealacsonyítja a művészek produktumát, sérti a művészek személyiségét.

Műértő: Az ön tapasztalata szerint hogyan valósul meg a művészet, a magántőke és az állam együttműködése külföldön?

G.L.: A határainkon túl az állam a hasonló művészeti alapítványoknak nem a befektetéseit finanszírozza, hanem az általuk végzett közhasznú tevékenység költségeihez járulhat hozzá. Ha tehát Kovács Gábor alapítványa az általa összegyűjtött pénzből megvásárol egy jelentős művészeti kollekciót, s ennek bemutatásához, nyilvánossá tételéhez kérne költségtámogatást, az nemzetközi szinten is elfogadható lenne.

Műértő: Mit kellene tenni a képzőművészet támogatása érdekében?

G.L.: A színtér minden szereplőjének – a múzeumoknak, a galériáknak, a művészeknek és a gyűjtőknek – a maga eszközeivel azon kellene munkálkodnia, hogy a magyar képzőművészet integrálódjon a nemzetközi művészetbe, ebbe kellene pénzt fektetni. Szerintem szükség lenne egy jelentős kortárs művészeti múzeumra Budapesten külföldi vezetővel, amely kontextusában mutatja be a hazai művészetet. Úgy is mondhatnám, auditálni kellene legalább a XXI. század magyar művészetét. Jelen pillanatban a hazai művészet nincs nemzetközi szinten is elfogadható módon „felértékelve”, vagyis bizonytalan befektetési formának számít, a tőke pedig nem megy a bizonytalanba. Ezért is hiábavalók a magyar galériák erőfeszítései külföldön. A galériák a világon ma már mindenhol csereprogramokkal alakítják portfóliójukat. Külföldi művészeket fogadnak be, cserébe saját művészeiket és munkáikat küldik ki. Ezzel a módszerrel lépésről lépésre, de hatékonyan lehet előrehaladni.

Műértő: Mit tesznek a gyűjtők?

G.L.: A magyar gyűjtők már elindultak külföldre, többen közülük ennek a bizonyos nemzetközi kontextusnak a megteremtésén dolgoznak kollekcióikon belül. Ha a folyamatokat hosszabb időszakokra nézve vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy az elmúlt két-három évben a kortárs külföldi műtárgyakra költött összeg fokozatosan és jól érzékelhetően növekszik. Ezt a trendet figyelembe véve nagy kérdés, mi lesz öt év múlva. A kilencvenes években Ausztriában egyébként már mindez lezajlott – és hasonlóan: a belső piac fejlődésnek indult, volt egy nagy hullám, sok-sok galéria nyílt, de néhány év után azok a galériák, amelyek nem léptek be a nemzetközi piacra, sorra becsődöltek. Tanulnunk kellene ebből.

Spengler Katalin

A cikk a Műértő című művészeti folyóirat májusi számában jelent meg.