Heves tiltakozást váltott ki az OKM által a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) számára felajánlott támogatás, amelyet – a saját forrásaival kiegészítve – kortárs gyűjtemény vásárlására költene az alapítvány. Miközben tavaly közel kétezer nagy cég 4 milliárdot költött nálunk kultúrára, még mindig tisztázatlan a "köz" és a "magán" viszonya a kulturális területen. A Műértő egy műgyűjtő üzletembert kérdezett.

Németh Hajnal: Gitárszóló; 2006
A művész az Antenna Hungária művészeti díjának idei nyertese
© Műértő
Az ügy kapcsán Hiller István miniszter kifejtette, hogy a tárca a kultúra támogatása érdekében hozzájárul a magántőke által a képzőművészet támogatására fordított forintokhoz.

Érdekes adalék a témához az NKA honlapján röviden összefoglalt kutatási eredmény, amely a nagy hazai vállalatoknak a kultúra támogatásában vállalt szerepét összegzi. A Szonda Ipsos által végzett felmérések szerint tavaly a legnagyobb cégek (összesen 4824 vállalat) 40 százaléka aktív támogató volt, s összesen több mint 4,3 milliárd forintot fordítottak a kultúra támogatására. Ebből az összegből leginkább kulturális rendezvények, fesztiválok, koncertek, kiállítások részesültek. Kulturális vállalkozások, illetve művészek közvetlenül csak kivételes esetekben kaptak pénzbeli segítséget, és műtárgyvásárlás támogatása is igen ritkán fordult elő. A vállalatok kétharmada – ahogy ez külföldön is szokás – a konkrét, helyi érdekű kulturális programokat, szervezeteket, illetve a magas presztízsű rendezvényeket segítette a leggyakrabban. A 4,3 milliárd forintos összeg mindenképpen tekintélyes, s ha ennek akár csak egy töredéke jut is a képzőművészetre idén, a kulturális tárcának mindenképpen el kell kezdenie pénzt gyűjteni, hogy a miniszter által beígért kiegészítést hozzátehesse a magántőke támogatásaihoz, amennyiben a vállalatok benyújtják jogos igényeiket. Nem is beszélve arról a szintén tekintélyes summáról, amelyet a kortárs magángyűjtők költenek évente – hiszen ma már számos magánkézben lévő kollekció mennyiségben jócskán túltesz például a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum anyagán.

Németh Hajnal: Striptease; 2001 (videó)
Odavetett közpénzek
A minisztérium Art and business programja iránti érdeklődés felélénkült tehát, a képzőművészeti színtér számos jelentős szervezete és képviselője állást foglalt, jellemző módon azonban éppen a nagy múzeumok vezetői és a téma hazai szakemberei nem nyilatkoztak. A Műértő ezúttal egy műgyűjtő üzletember véleményét kérdezte, aki vásárlásai révén maga is érintett lehet a témában. Gerő László, a Candy Hoover Hungary Kft. ügyvezető igazgatója néhány évvel ezelőtt kezdett kortárs művészetet gyűjteni. A már két évtizede a kereskedelemben – korábban hosszabb ideig külföldön – dolgozó üzletember a professzionális külföldi gyűjtőkhöz hasonlóan amerikai szakértő-tanácsadóval járja a világot, s a legprogresszívebb, szakmailag legmagasabbra értékelt fiatal művészek munkáit vásárolja.

Korrupciógyanús helyzet (Oldaltörés)


Doug Aitken: Electric earth (1999)
Tudatos vásárlók
Műértő : Mi a véleménye a kulturális tárca által a Kogartnak nyújtott támogatásról?

Gerő László: A Kogartot jó kezdeményezésnek tartom. Nagyra értékelem, hogy Kovács Gábor vállalati pénzeket szerez az alapítványa számára. A probléma az, hogy a magyar állam egy olyan gyűjtemény létrejöttét támogatja, amely nem köztulajdon. Ez kizárólag abban az esetben lenne elfogadható, ha az állam minden egyes magángyűjtő számlával igazolt vásárlásainak 50 százalékát fedezné. Megmagyarázhatatlan és inkorrekt, hogy egyetlen alapítvány kap pénzbeli támogatást a műtárgyvásárlásaira, a többi gyűjtő pedig nem. Ez a helyzet mindenképpen korrupciógyanús, még akkor is, ha esetleg a korrupció nem is valósul meg ténylegesen.

Műértő: A miniszteri állásfoglalásokban az alapítvány majdani vásárlásait mecenatúraként, egyfajta támogatásként aposztrofálták.

G.L.: Ez ködösítés, a fogalmak összekeverése. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a képzőművészeti alkotások vásárlása befektetési forma, s mint ilyen, vagyont képez. Nem adomány, nem jótékonyság és nem alamizsna. Ez a szemlélet lealacsonyítja a művészek produktumát, sérti a művészek személyiségét.

Műértő: Az ön tapasztalata szerint hogyan valósul meg a művészet, a magántőke és az állam együttműködése külföldön?

G.L.: A határainkon túl az állam a hasonló művészeti alapítványoknak nem a befektetéseit finanszírozza, hanem az általuk végzett közhasznú tevékenység költségeihez járulhat hozzá. Ha tehát Kovács Gábor alapítványa az általa összegyűjtött pénzből megvásárol egy jelentős művészeti kollekciót, s ennek bemutatásához, nyilvánossá tételéhez kérne költségtámogatást, az nemzetközi szinten is elfogadható lenne.

Műértő: Mit kellene tenni a képzőművészet támogatása érdekében?

G.L.: A színtér minden szereplőjének – a múzeumoknak, a galériáknak, a művészeknek és a gyűjtőknek – a maga eszközeivel azon kellene munkálkodnia, hogy a magyar képzőművészet integrálódjon a nemzetközi művészetbe, ebbe kellene pénzt fektetni. Szerintem szükség lenne egy jelentős kortárs művészeti múzeumra Budapesten külföldi vezetővel, amely kontextusában mutatja be a hazai művészetet. Úgy is mondhatnám, auditálni kellene legalább a XXI. század magyar művészetét. Jelen pillanatban a hazai művészet nincs nemzetközi szinten is elfogadható módon „felértékelve”, vagyis bizonytalan befektetési formának számít, a tőke pedig nem megy a bizonytalanba. Ezért is hiábavalók a magyar galériák erőfeszítései külföldön. A galériák a világon ma már mindenhol csereprogramokkal alakítják portfóliójukat. Külföldi művészeket fogadnak be, cserébe saját művészeiket és munkáikat küldik ki. Ezzel a módszerrel lépésről lépésre, de hatékonyan lehet előrehaladni.

Műértő: Mit tesznek a gyűjtők?

G.L.: A magyar gyűjtők már elindultak külföldre, többen közülük ennek a bizonyos nemzetközi kontextusnak a megteremtésén dolgoznak kollekcióikon belül. Ha a folyamatokat hosszabb időszakokra nézve vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy az elmúlt két-három évben a kortárs külföldi műtárgyakra költött összeg fokozatosan és jól érzékelhetően növekszik. Ezt a trendet figyelembe véve nagy kérdés, mi lesz öt év múlva. A kilencvenes években Ausztriában egyébként már mindez lezajlott – és hasonlóan: a belső piac fejlődésnek indult, volt egy nagy hullám, sok-sok galéria nyílt, de néhány év után azok a galériák, amelyek nem léptek be a nemzetközi piacra, sorra becsődöltek. Tanulnunk kellene ebből.

Spengler Katalin

A cikk a Műértő című művészeti folyóirat májusi számában jelent meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Kult

Megvált a "nemzeti" jelzőtől a Kogart kortárs gyűjteménye

A júniusban még Nemzeti Kortárs Gyűjteményként beharangozott projekt neve Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény lett. Az erről szóló döntés a "nemzeti" jelzőről a sajtóban lezajlott vita nyomán már korábban megszületett.

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

Kogart: progresszió kontra nagyközönség?

Lemondott a Kovács Gábor (Bankár Holding Rt.) által tavaly hárommilliárd forintból létrehozott művészeti alapítvány, a Kogart teljes művészeti tanácsa. A céljaiban a XXI. századi művészettel foglalkozni kívánó Kogart alapítói és a művészeti szakemberek, úgy látszik, mégsem ugyanazt értik kortárs művészeten.

MTI Kult

NKA: 100 millió forint a kortárs képzőművészet támogatására

A kortárs képzőművészet speciális támogatási programjára 2008-tól 100 millió forintos keretösszeget fordítana a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - mondta Harsányi László elnök kedden, egy galériások, műgyűjtők, művészek és újságírók számára szervezett budapesti rendezvényen.

MTI/hvg.hu Kult

Az AH kortárs galériákat segít külföldön megjelenni

Az acb Galéria és a LADA project művészei megosztva nyerték el az idén második alkalommal odaítélt Antenna Képzőművészeti Díjat. Az újonnan alapított közönségdíjat Göbölyös Luca kapta Úttörőnyakkendő című alkotásáért.

hvg.hu Kult

Tiltakozás Hillernél az OKM-KOGART megállapodás miatt

Műkritikusok, művészeti szakemberek tiltakoznak nyílt levélben Hiller István kulturális és oktatási miniszternél amiatt, hogy a tárca bejelentette, a KOGART (Kovács Gábor Művészeti Alapítvány) hazai vállalatok bevonásával létrejövő kortárs művészeti gyűjteményépítési akcióját közpénzzel támogatja.

Kult

Power 100: a kortárs művészeti élet legerősebb szereplői

Műgyűjtők, kereskedők, múzeumigazgatók és kurátorok, aukciósház-tulajdonosok, műkritikusok s maguk a művészek. Mindazok akik meghatározzák a kortárs művészeti piac trendjeit és árait, akik „megcsinálják” és alkalomadtán ejtik a sztárokat. A The Wall Street Journal és az Art Review szemléje alapján.

Műértő

Műértő, 2008. májusi tartalom

Szabad mellérendelések – a Lipcse-jelenség a Műcsarnokban, festékbe bújt modellek – Lucian Freud Hágában, Art and business – hazai konfliktuszóna, összeállítás a magyar animációról, műfajtörténeti tárlat Győrben, beszámoló az Art Dubai 2008 kiállításról. Mindez, és még sok minden más a Műértő májusi számában!

Kult

Szigorúan kortárs és lokális

Nyugaton a "helyi múzeum" kifejezést nem teljesen úgy értik, ahogy sokfelé keletebbre. Ha valami lokális, nem biztos, hogy provinciális. A Műértő című lap interjút készített Adam Budakkal, a Kunsthaus Graz és a Manifesta 7, a legnagyobb európai kortárs seregszemle kurátorával.

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

A kultúra támogatása vagy közpénzek hűtlen kezelése?

Szelet vet Hiller István március 11-i bejelentésével. Alapvető változás küszöbén állunk: a kultúrára szánt közpénz megjelenik és "dolgozni kezd" egy magánkezdeményezés finanszírozásában. De mi a helyzet az állam saját gyűjteményeivel? S vajon valaha megvitatta-e a szakmával, hol a „köz” és a „magán” közti határ a kultúrában? A hvg.hu a szakmát, az OKM-et és a KOGART-ot is megkereste.

A Fidesz és az MSZP is megszólalt a rasszista józsefvárosi plakát ügyében

A Fidesz és az MSZP is megszólalt a rasszista józsefvárosi plakát ügyében

Fellépés közben késeltek meg három előadót Rijádban – videó

Fellépés közben késeltek meg három előadót Rijádban – videó

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Radar360: Mészáros változtat az energiapiacon, Gyurcsány youtuber lett

Radar360: Mészáros változtat az energiapiacon, Gyurcsány youtuber lett

Karácsony Gergely ledobta magáról a Czeglédy-ügyet

Karácsony Gergely ledobta magáról a Czeglédy-ügyet

Szeretettel Brüsszelből: Vasúti síneken forrt össze Európa – 25 éves az Eurostar

Szeretettel Brüsszelből: Vasúti síneken forrt össze Európa – 25 éves az Eurostar