szerző:
Nagy Gergely (hvg.hu)

Miközben a budapesti alternatív rockszíntér egyik meghatározó figurája volt, a BKV üzemi lapjának dolgozott. A villamos és a villanygitár szerelmese. Pop címmel pszichedelikus novellasorozatot jegyez, most mégis a budapesti közlekedés történetéről írt könyvet. Legát Tibor csupa kettősség? A hvg.hu vele beszélgetett.

hvg.hu: A könyv utószavában említed, hogy gyerekkorodban szokásoddá vált beutazni az ismeretlen busz- és villamosvonalakat, bejárni a város távoli részeit. Mi vonzott akkor és mi izgat ma Budapestben?

Legát Tibor: Ma már nem sok minden. Akkoriban maga a felfedezés. Eléggé zárt közegben nőttem fel, a XI. kerületben, a Műegyetem környékén, ott telt a gyerekkorom, a Móricz Zsigmond körtér volt a világ kezdete és vége. Tízéves korom körül aztán hirtelen ráérezhettem, milyen nagy ez a város. Ráadásul akkoriban még megvolt a külvárosok vidékies jellege. Akkor kezdték a nagy lakótelepek építését és hihetetlenül izgalmas volt elutazni, mondjuk, Zugló külső részeire. A városban sosem a „szép” érdekelt, nem a Halászbástya vagy a Vár. Külvárosokon, ipari területeken szerettünk mászkálni a barátaimmal, igazából nem tudom, miért.

© Stiller Ákos

Az utolsó magyar playboy 
Legát Tibor (1965) újságíró, és fel-felbukkanó énekes, szövegíró. A hazai underground színtéren a nyolcvanas évek eleje óta jelen van rockzenekaraival. Mindig is értett a névadáshoz; a Hal Varieté, a Kézi-Chopin, a Legát Gát alapítója volt, majd 2007-ben a Lidérc! nevű formációé. Legismertebb ezek közül a Kézi-Chopin (1991-es albumuk címe volt Az Utolsó Magyar Playboy). A Magyar Narancs újságírója, a BKV lapjának munkatársa. A Pop című kispróza-ciklusa után sokan írónak kiáltották ki. A WAN2 popkulturális magazin viszont a műfaj dandy-jeit bemutató összeállításába vette bele. Közlekedik a főváros című könyve 2008-ban jelent meg a Jószöveg Műhely kiadónál.
hvg.hu.: Melyik környék tetszett legjobban tízévesen?

L.T.: Ami mindig is kedvencem volt, a hűvösvölgyi Nagyrét környéke, az ottani villamos- és buszvégállomás. Azon kívül Újpest, konkrétabban a Rákospalota-újpesti vasútállomás. Volt ott egy nagy kerthelyiség, tulajdonképpen kocsma, oda mentünk málnaszörpöt inni. Amit nagyon megszerettem, az Pestújhely volt, a XV. kerület egy sajátos része. Nem lakott ott soha senkim, mégis a szívem csücske. De ezek az élmények mind összekötődtek a járművekkel is.

hvg.hu: Más hangulata volt egy külvárosi villamosnak, mint egy belvárosinak?

L.T.: Persze. A legkülönösebb az újpesti volt, a 3-as. Ősrégi villamos volt, két pótkocsival. A zugligeti 58-as például egyetlen villamoskocsi volt, ez pedig egy egész szerelvény. Még peronráccsal, széthúzható ajtókkal, fapadokkal, amelyeken körben helyezkednek el az ülések. Számomra fantasztikus volt, és összekapcsolódott a városrész hangulatával.

hvg.hu: Ma már nem izgat a város?

L.T.: Kevésbé. Sok minden elveszett. Egyrészt a lakótelepekkel nagyon elszúrták a várost. Pont Pestújhelyen nagyon nyomasztó, hogy benézel egy régi fasoros utcába, s a végét lezárja egy tornyosuló lakótömb: Újpalota. A rendszerváltás óta sem tudok felfedezni túl sok tudatosságot az építkezésben. Megfoghatatlan dolgok jöttek létre, az üres telkeken a beruházók felhúztak valamit, ami nem illeszkedik sehová, nincs előzménye és következménye. Alig jött létre emlékezetes épület. Politikusok és befektetők ügye lett az egész. Nem arról van szó, hogy nincsenek tehetséges építészek, csak éppen nem érvényesülnek a szakmai szempontok, pillanatnyi magánérdekek felülírják. Lásd a hatodik, hetedik kerületet.


Facelift, Narancs, Pop (Oldaltörés)


© Stiller Ákos
hvg.hu: A mai napig dolgozol a BKV lapjának. Ha a cég felkérne imázstanácsadónak, vállalnád? A London Underground, a londoni metró híres logóját mindenki ismeri, azt is tudjuk: Mind The Gap. A BKV-ra nem férne rá némi facelift?

L.T.: Azt a logót 1931-ben tervezték, azóta kis módosulásokkal fejlődött ki a mai embléma. Ne felejtsd el, mennyire másként alakult itt a történelem, nincs meg ez az állandóság. Budapesten először a villamos társaságok kezében volt a tömegközlekedés, aztán a BSZKRT-éban, aztán szétszedték ágazatokra, aztán megint egyesítették és létrejött a BKV 1968-ban. Az pont nem a tudatos vállalati imázsépítés korszaka volt errefelé. Emlékszel a BKV első címerére? A sima, kommunista Budapest-címer, vörös csillaggal a Duna közepén, alatta pedig három betű, B, K, V. Ez volt a vállalat logója. Azt egyébként nem szeretem, amikor a XIX. századba nyúlnak vissza, és nosztalgikus hangulatot próbálnak teremteni. De még a BKV-időszakban is voltak értékes arculati elemek, amelyeket kár volt kidobni. Például a régi busztáblák. A nyolcvanas évek elején tűntek el, helyettük KRESZ-tábla jelöli a buszmegállót. Emlékszem, mennyire kiakadt ezen Ráday Mihály akkoriban, de ez sem segített. Egyébként ma létezik BKV arculati kézikönyv, minden aszerint készül, tehát van egyfajta erőteljes törekvés arra, hogy javuljon az imázs, csak hatástalan marad, amikor az utcán szétverik a megállót.

hvg.hu.: A Magyar Narancs életmód rovatából ismerték meg a neved; egy időben ez volt a lap legnépszerűbb rovata. Mi az, ami ennyire betalált akkoriban?

L.T.: A legnépszerűbb időszakhoz sajnos semmi közöm nincs, mert a régi Narancs stábjához fűződik. Csillag János volt akkor a rovatvezető (ma az MR2 Petőfi adófőszerkesztője – a szerk.). Ha fellapozom a régi lapszámokat, akkor látszik, hogy egyrészt a nyelvezete tette népszerűvé: a Narancs új sajtónyelvet hozott be, de ezt mindenki tudja. De a másik ok, amiért népszerű lett a rovat, az, hogy olyan témákkal foglalkozott sokkal bájosabban, mint az erre szakosodott csillogó magazinok pár évvel később.

hvg.hu: Hogy lettél egyáltalán újságíró?

L.T.: Amikor még intenzíven ment a zenekarozás, a nyolcvanas évek végétől egyszerűen az újságírói munka tartott el, hogy nyugodtan lehessek „underground popsztár”. György B. Péter, a Sex-e-pil zenekar korábbi menedzsere, a Magyar Narancs akkori lapigazgatója 1996-ban keresett meg, éppen amikor az én zenekarom, a Kézi Chopin feloszlott. Nagyon jó műhelybe kerültem, eszembe sem jutott, hogy bármi mást is csinálhatnék. Háttérbe szorult minden más ambícióm, és ma is nagyon jól megvagyok újságíróként, nem erőltetném péládul a szépirodalmat. A zenekarosdi viszont most megint elkezdődött.

hvg.hu: Pedig tőled szépirodalmi kötet is várható lett volna. A Pop című sorozatod, amelyet a Narancs Egotrip rovatának írtál, kimondott novellaciklus. Izgalmas próza, benne egy magyar underground figura emlékeivel, amit sikerült a fikcióval és a rock and roll irodalommal hihetetlenül jó arányban keverni. Nem adod ki?

L.T.: Nem akarnám a részleteket összesöpörni és kiadni. Valószínűleg soha többé nem írnék semmi mást, és akkor már legyen tisztességesen összerakva. Mondom, nem akarok író lenni. Nemrégiben újraolvastam a Pop-ot, és amit 2000-2003 között írtam, hát, nagyon sokat változott azóta a világ. De ha egyszer felfűzném egy szálra ezeket a szövegeket – van rá ötletem, hogy miként –, talán megjelenhetne. De mindig más, aktuális munkák jönnek elébe. Évek óta így megy ez.

hvg.hu: A személyed hozzáköthető a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig tartó időszakhoz, annak is a szubkulturális mozgásaihoz. Kevés lenyomat marad abból az időből, kevés tudósítás jött abból a világból. A Popban benne van az az őrület is, ami rockénekesként akkoriban jellemzett.

L.T.: A Kézi-Chopin billentyűse, Papócsi Laci egyszer azt mondta, nem tudja megérteni az én „kettősségemet”: egy ilyen konszolidált, kissé háttérbe húzódó figura, mint én, a színpadon hogyan változhat meg ennyire. Nem érti, de éppen ezt szereti. A Pop ugyanerről szól, ezt a kettősséget akartam szintetizálni. Őrült kalandok vannak benne, amelyek egy része valóban megtörtént velem. De közben végig úgy próbálok működni, mint egy tudósító. Talán ettől izgalmas, de lehet, hogy ez ügyben egy pszichiátert kellene megkeresnem. Merthogy ez valójában is így van, és ez borzalmas. Borzalmas, hogy folyamatosan vigyáznom kell magamra, főleg most, hogy egy éve megint van zenekar. Mert néha nemcsak a színpadon, de koncert után is elszabadul a pokol. Másnap meg előkerül a tükör: Jézusom, 43 éves vagyok, és nehogy már én legyek az, aki részegen botrányt csinál a Gödörben. Közben meg fordítva is igaz, mert valójában a zenekar tett rendbe. Elsősorban emiatt érzem most nagyon jól magam a bőrömben. A zenekari lét most újra felkavart, pedig kikövezett utam volt a nyugodt öregséghez. Tizenkét évig nem léptem színpadra és most megint nyakig benne vagyok. Igaz ez annak ellenére, hogy egy év után világos: ez egy tragikus sorsú zenekar. Azzal, hogy Dönci (Dénes József, gitáros – a szerk.) meghalt, soha nem lehet azzá, aminek indult: vidám cimborák gyülekezetévé.


Dönci, mobil, rendőrök (Oldaltörés)


© Stiller Ákos
hvg.hu: Dénes József végigélte a hazai „klasszikus” underground történetét szinte a legkorábbi pillanataitól. Mi kötött össze benneteket?

L.T. Tavaly januárban interjút készítettem vele a Magyar Narancsnak. Egy kocsmában beszélgettünk, aztán ott maradtunk, ittunk és tovább beszélgettünk. Egészen addig, amíg alakítottunk egy zenekart. Mint a kamaszok. Dönci elvesztését nagyon nehéz lesz feldolgozni. Eleinte nagyon jól pörgött vele minden. Aztán mély depresszióba esett, és egyáltalán nem lehetett vele dolgozni. Állandóan panaszkodott, hogy fájdalmai vannak, mondogatta, hogy meg fog halni, de mit tudsz erre mondani, hogy lehet reagálni egy ilyen mondatra? Idén márciusban megszakadt a kapcsolatunk. Aztán nyáron Kresalek Dávid készített róla egy filmet, és legnagyobb meglepetésemre Dönci engem kért fel, hogy beszélgessek vele ebben a portréfilmben. Találkoztunk, olyan volt, mintha kicserélték volna, teljesen rendben volt. Két héttel később meghalt.

hvg.hu: Milyen mostanában újra zenekarozni?

L.T.: Nagyon más minden, mint mondjuk 1995-ben. Semmi esélyünk a befutásra, de ez nem is baj. Különben ilyen jól még sosem éreztem magam zenekarban, szeretnék összehozni egy-két albumot, ezen kívül semmi ambícióm nincsen. Kicserélődött a közönség, és amit mi csinálunk, arra biztosan nincs ma semmiféle komolyabb igény.

hvg.hu: Honnan tudod?

Pop; részlet (2004)

"A lift telefirkálva, valaki fekete filccel áthúzta a Legát az isten graffitit. A határozott profi meggyötört háziasszony. Idősebb és csúnyább nálam. Barna-kék szabadidőruhát, Atlanta Only márkájú edzőcipőt visel, körmei festetlenek, haja mahagóni, elöl szedett, hátul a nyakába lóg. Délután ötkor ilyenekkel van teli a metró. Cigizik. Sosem hallott még rólam.
A lakásban mindenhol szőnyegpadló, barackszínű tapéta, tigrismintás ágytakaró, elemes garnitúra. Az asztalon rádióújság. A vécéillatosító szaga: erdei mix. Ahogy a gigantposzteren.
(…)
 – Itt a türcsi, a második ajtó a fürdőszoba – mondja, miután letettem a hétezret az éjjeliszekrényre. – Bármelyik tusfürdőt használhatod.
Amikor rájövök, hogy „bármelyik" tusfürdőt felhígította vízzel, sajnálni kezdem. Mire elkészülök, lepedőt terített az ágyra. Párna nincs, csupán egy koton és egy marék papírzsebkendő. A redőny lehúzva, a rádióban az Apostol együttes zümmög. Teljesen meztelen vagyok, mégis fölényben érzem magam. Hanyatt fekszem, csak a zajokra koncentrálok. Csurranás, vécéöblítő, zuhany, végül a dezodor sziszegése. Bekiabál:
  – Fölvegyek combfixet?
  – Vegyél.
  Mellém fekszik, simogatni kezd, érzi, mikor jöhet a gumival, aztán a szájával. Mielőtt ráfeküdnék, bekeni magát. Bámulja a plafont. Tíz perc az egész, sose tudjátok meg, kire gondoltam közben.
  Hazafelé menet eszembe jut, hogy küldök neki egy magyar popsztárt. Egy sármos bunkót, egy olajos tekintetű elhízott gyíkot, akinek dauerolt haja és aranylamé szpenszere van, aki hetvenéves korában is bőrnadrágban áll a színpadon, akinek minden rendőr, pincér és focista a haverja, és amióta oltott meszet kevertek a kokainjába, és az anyag reggelre megkötött az orrában, csak bourbont és vodkát iszik, bár még mindig a vörösboros kóla a kedvence. Egy igazi magyar popsztárt, akibe minden nő szerelmes negyven fölött, mert olyan szépen tud nézni."

L.T.: Mondok egy példát. A Quimby koncertjén voltam a Gödörben. Ugyebár igen népszerű és jó zenekar, amelyre oda kell figyelni – gondolom én. A közönség úgy nézett ki, hogy állt három sor a színpad előtt, akik rajongtak, nekik mindegy volt, mi történik a színpadon, mi szól, csak lássák a kedvenceiket. A publikum további részét pedig egyáltalán nem érdekelte a koncert. Mobiltelefonnal felvételeket készítettek, vagy társalogtak, vagy mobilon beszélgettek. Azt láttam, hogy van egy teljesen rendben levő zenekar, és mégsem érdekli az embereket, mintha nem maga a koncert, hanem a jelenlét lett volna fontos.

hvg.hu: A tizenöt évvel ezelőtti Legát Tibor, a rockénekes lement volna a színpadról a nézőtérre, belekötött volna a mobilozókba és kitört volna a tömegverekedés. Most hogy reagálnál?

L.T.: Játszottunk az After Music nevű kis klubban, a hetedik kerületben. Az emberek hallgatták a koncertet, középen pedig állt egy lány mobiltelefonnal, és beszélt. Jeleztem a közönségnek, hogy maradjanak csöndben, mi is lehalkultunk, abbahagytuk, és a csaj egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy csak a saját hangját hallja a teremben.

hvg.hu: Emlékszel az első koncertedre?

L.T.: A Hal Varieté volt az első zenekarom, még a gimnáziumban. Evidensnek tűnt, hogy ott lépjünk fel először. Kaptunk is helyet egy klubdélutánon, hétköznap. A másodikon egy terembe bevittük a négycsatornás Vermonát, rákötöttük az éneket, a gitárt, a basszusgitárt és volt még egy dob. Elkezdtünk játszani. Közben nem tudtuk, hogy alattunk a dolgozók gimnáziuma tartja éppen az óráit. Egyszer csak nyílik az ajtó és belép egy rendőr. Gondoltam, na, ez az, mindjárt az első fellépésünket a rendőrség megjelenése szakítja félbe! Erre a rendőr teljesen jámboran, félszegen megszólal: "Fiúk, zavarják az oktatást odalent…" Ő is oda járt estire, és feljött az óráról.

hvg.hu: Volt azért kevésbé barátságos találkozásod is a rendőrséggel. A Kézi Chopin egyik koncertjén a Kassák Klubban.

L.T.: Szőnyei Tamás könyve említi is ezt az esetet, ő találta meg az erről szóló titkosszolgálati dokumentumokat (a Nyilvántartottak című könyv – a szerk.). A Kézi Chopin és a Millenniumi Földalatti Vasútvonal zenekarok koncertje volt, minket bevittek a rendőrségre, a termet lezárták, és akik bent voltak, azokat egyesével igazoltatták. Ez már 1985-ben történt, túl a nagy balhékon, a Spions, URH, Kontroll, VHK, CPG ügyein, és egyszerűen máig nem értjük, miért oda és miért éppen akkor vonult ki ekkora erőkkel a rendőrség és miért intézkedett ilyen brutálisan. Talán mert a Millennium gitárosa szovjet-magyar kettős állampolgár volt? Nem tudom. A következmény pedig az lett, hogy eléggé megfenyegettek, nem kaptam útlevelet. A rendőrök azt mondták, amit csinálunk, azt most betiltani nem fogják, de gondoljam meg, hogy mit művelek, izgatásért börtönt is kaphatok, ha így folytatom. A régi Kézi Chopin még sima punkzenekar volt, nem volt benne több, mint fél év. Akaratlanul is, de jót tettek velem a rendőrök, rájöttem, hogy a zenekarozás szólhat is valamiről, például a zenéről is, innentől kezdtem komolyabban venni a dolgomat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A WAN2 megmondja

A dandy kultúrtörténete

A dandy kifinomult: öltözködésben, viselkedésben, tettben, szóban és ízlésben. Tökéletességre törekszik, stílusos, gondolkodásának csak a divat szabhat határokat. Minden kornak megvannak a maga dandyjei. A Wan2 az elmúlt kétszáz évből válogat, különös tekintettel Morrissey-re, aki új lemezzel örvendeztette meg a hanyag elegancia barátait, mi több: személyesen is tiszteletét teszi nálunk, július 5-én, a PeCsában.

Húsz éven át felvette halott anyja nyugdíját egy győri nő

Húsz éven át felvette halott anyja nyugdíját egy győri nő

A tehenekről fognak népszavazást tartani Svájcban

A tehenekről fognak népszavazást tartani Svájcban

Osztrák lap: 80 milliós sportkocsival furikázik valaki a bécsi magyar nagykövetségről

Osztrák lap: 80 milliós sportkocsival furikázik valaki a bécsi magyar nagykövetségről

Magyar győztese van a bahreini MMA-világbajnokságnak

Magyar győztese van a bahreini MMA-világbajnokságnak

Sokat lóg a Facebookon? Megcsinálták a funkciót, ami segíthet leszokni

Sokat lóg a Facebookon? Megcsinálták a funkciót, ami segíthet leszokni

Ma mindenhová megérkezhet az első hó

Ma mindenhová megérkezhet az első hó