A köztelevízió öttagú zsűrije által kiválasztott énekes, aki eredetileg balett-táncos, újságírók előtt hangsúlyozta: indulni fog az Eurovíziós Dalversenyen.
A zsűri február elején eredetileg Markot választotta ki az MTV pályázatára jelentkezett előadók közül, a fiatal énekes azonban másnap visszalépett a jelöléstől, miután kiderült, hogy az általa énekelt Vigyen a szél című dal, a svéd Figge Boström szerzeménye korábban már hallható volt egy svéd televíziós műsorban, így nem felel meg az eurovíziós szabályzatnak. Mark helyett Tompos Kátyát, a Nemzeti Színház színművészét választották, ám ő egy héttel később színházi elfoglaltságaira hivatkozva szintén visszalépett a szerepléstől.
Végül Ádok Zoltán indul az Eurovíziós Dalversenyen
Ádok Zoltán képviseli Magyarországot Tánclépés (Dance With Me) című dalával az Eurovíziós Dalversenyen májusban Moszkvában - jelentették be hétfőn Budapesten, a Magyar Televízió (MTV) sajtótájékoztatóján.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.