A koncertet szervező Live Nation Hungary tájékoztatása szerint "a magyar zenei élet egyik legsikeresebb és legegyénibb stílusú együttesét" a brit kultzenekar választotta bemelegítésre. A Depeche Mode az új lemezét bemutató turné keretében érkezik Magyarországra. Az együttes, illetve frontembere az elmúlt években többször is koncertezett Budapesten, legutóbb 2006-ban.
Az elektronikus és alternatív zenét játszó Zagar 2001 elején alakult a Yonderboi Quintet három tagja - Zságer Balázs, Kovács Andor és DJ Bootsie -, valamint Lázár Tibor részvételével. Első koncertjeiket még Pulzus néven adták, de 2002 nyarán már Zagar néven játszottak itthon és külföldön. Azóta is fellépnek szinte minden hazai fesztiválon. Koncerteztek ezen kívül Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Szlovákiában, Csehországban és Oroszországban. A Zagar ilyen méretű stadionban most szerepel először, de negyvenezres közönségben már volt részük - olvasható a koncertügynökség sajtóanyagában.
A Zagar lesz a Depeche Mode előzenekara
Zságer Balázs együttese, a Zagar lesz a Depeche Mode előzenekara június 23-án a Puskás Ferenc stadionban.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.