Tetszett a cikk?

A hatvanas évek elején Vas István költő azt mondta fiatal pályatársainak: „Aztán tudjátok, ugye, hogy ez a marha Béla az egyetlen zseni köztetek?” Abody Béla tragikus élete Vajda Miklós tanúsága szerint.

„Nem érdemli meg, de adj neki örök nyugodalmat, Uram” – ezzel az akkorddal zárja az egykori barát, Vajda Miklós Abody Béláról szóló, a Holmiban közölt requiemjét. Kíméletlen befejezés. Az emlékező nem dicsér, temet.

Vajda és Abody együtt voltak gyerekek, nyolc évig osztálytársak, együtt nőttek fel, mindketten a bölcsészkarra jártak, együtt ismerkedtek meg a rendszer és a létező irodalompolitika természetével, a kiadói–irodalmi világba közösen léptek be, és kirúgásuk is nagyjából egyszerre történt. Véd- és dacszövetségük nagyjából 15 évig tartott, újabb 15 év az eltávolodásé és ismét 15 az elhidegülésé. Abody még nem volt hatvan, amikor 1990-ban meghalt. Vajda húsz évet várt azzal, hogy kiírja magából egykor imádott és csodált, majd leírt barátjának nyomasztó emlékét.

Boldog gyerekkoruk volt – a Horthy-kurzus, háború, nyilasok, ostrom, összeomlás, a koalíciós időszak zűrzavara, a kommunisták hatalomátvétele ellenére. A zivataros magyar történelem adta kamaszkoruk kulisszáit. Budai polgárgyerekekként a Ciszterci Gimnáziumba jártak 1941 és 1949 között. Ha jól számolom, legalább négy rendszert és két idegen megszállást éltek meg ezalatt. Sűrű idők, de Vajda emlékezése mégis legszívesebben itt időz, vaskos diáktréfák („paranoid manifesztációk”), zabolátlan tudásvágy és a szexuális érdeklődés feltámadása a témái e szikrázó részeknek.

A diákkort Vajda Miklós minden színessége ellenére sem ábrázolja nosztalgikusan, bizonyos értelemben persze aranykornak tekinti, de nem a körülmények miatt, hanem éppen azok ellenére, elbeszélésben folyamatosan jelen van az ellenséges környezet és az emlékezés diák hőseinek éles kontrasztja. Mint annyiszor, a felnőttkor későbbi nehézségei és csalódásai is erősítik a kamaszkor fényeit. Ám már Abody sihederkorú figurájánál is megjelennek azok a vonások, amelyek később foglyul ejtik és elvezetnek teljes leépüléséhez. De tartsunk sort.

A gimnáziumi osztály kamaszuniverzumának középpontjában egy kétméteres, szőke, kövér gólem áll, Abody/Anderlik Béla. Körülötte a többi fő alak, Vajda és Tomasz, valamint a mellékalakok, köztük Györgyi Géza és Latinovits Zoltán. „Lázadó értelmiségi kamaszok.” A diák Abody mindent megtesz, hogy felkeltse környezete figyelmét, és már gyerekként képes arra, hogy a kudarcot mint mutatványt prezentálja, és előnytelen testi adottságait a magára javára fordítsa, már amennyiben a feltűnést mindig és mindenhol előnynek tartjuk. Abody annak tartotta, és élete végéig ez foglalkoztatta leginkább. Pózait, kitárulkozását, lefegyverző öniróniáját, szégyentelenségét, szellemes, erőltetett, alpári poénjait a lebírhatatlan feltűnési viszketegség szorította ki belőle. S ami viszket, azt kényszeresen vakarni kell. Ő pedig véresre vakarta magát.

„Egyszerűen képtelen volt a rendszeres, kitartó, hosszadalmas munkára, amely csak távoli és bizonytalan dicsőséget ígér.” Vagy később: „Írni, publikálni, jelen lenni – az a szándék érződik belőle.” Aztán: „Egy bővérű bohém hatalmas étvágyával habzsolta könnyű sikert, és bemutatta, hogyan válik egy nagy tehetség saját maga áldozatává.”

Vajda Miklós Abody-története nem attól érdekes, hogy elmeséli, miért nem futott be jelentősebb ívet az „egy elfuserált zseni” pályája, s milyen szerepet kapott ebben a rendszer-, milyet a jellemhiba. Ezzel a kérdéssel már mások is foglalkoztak a közelmúltban, így Ungváry Tamás gonoszkodó-incselkedő és László Ferenc tárgyilagos írásában. (Ők jóval elnézőbbek Vajdánál.) És noha az emlékezést olvasva olykor hangosan röhögünk, még csak nem is a szemtanúként és vérbő humorú levélrészletekkel hitelesített Abody-gegek vagy az Abody-duma felidézése miatt érdemes Vajda Miklóst olvasni. Többet kapunk.

[[ Oldaltörés (A cikk folytatása) ]]

Vajda írása az erkölcsi megsemmisülésről szól. Barát a barát felett mond itt szigorú ítéletet. Két dolog megbocsáthatatlan számára. Az egyik Abody felelőtlensége családjával, hogy képtelen volt úrrá lenni játékszenvedélyén. „Már gimnazista korában hatalmas adóssága keletkezett, amit persze nem tudott megadni, és az adósság taxiórája aztán szüntelen ketyegéssel kísérte életét, talán végig.” Jöttek a kölcsönök, aztán elúszott műegyetemi professzor apja könyvtára, a Kökörcsin utcai lakás berendezése, a leányfalusi villa, bécsi bérház. „Mindezek ellenére képtelen volt abbahagyni, még családapa korában is.” 1957-ben kirúgják a Magvető Kiadótól, állás nélkül marad, de Abody – mint Vajda írja – továbbra is hazárdjátékkal kockáztatja a másnapi betevőt és családját.

A másik ősbűne a behódolás a rendszernek, hogy kívülállóból „brancsbeli” lett. Nem adta túl drágán magát, vajas kenyérrel vették meg. Nyilvános és kínos hitvallásai a létező szocializmus mellett ma is bőszítik az egykori barátot. „Akkoriban már senki és semmi nem kényszeríti a magyar írót efféle hangzatos krédóra, legfeljebb a féktelen becsvágy dudál így a kanyarban, mikor baloldalról előzni kezd” – ad lesújtó képet Vajda Abodyról. „Opportunista cinizmus” tette hazuggá, de később már maga is elhitte a rendszer melletti szilárd elkötelezettségét.

Amikor 1971-ben kinevezik a Vidán Színpad élére, így összegzi kegyenchelyzetét egyik „Cica úrnak” (Vajdának) írott levelében: „Egyebekben: rezignált, holtfáradt, nosztalgikus és retrospektív vagyok; jelenem nincs, jövőm Isten és Aczél kezében, tehát a csak múltam érdekel. Nem ártana összejönni.”

Vajda elismeri ugyan, hogy a hetvenes évek elején – amikor Abody, ha nem is az „új mechanizmus kulcsembere”, de legalább annak arca, „hasznos idiótája” lesz – itt-ott a marxista esztétika sérthetetlen határait is piszkálja. Csakhogy eközben például az ötvenes évek hírhedett kultúrpolitikai „porondmesterének”, Horváth Mártonnak hozsannázik új könyvéért. „Kell-e még külön, szertartásos formában kifejeznem őszinte együttérzésemet, nagyrabecsülésemet, szeretetemet? […] A szépíró Horváth Márton megszületett, joga van képzelete kibontott szárnyain, csupán a művészi kötelezettségtől terhelten, szabadabban, messzebbre repülnie” – így Abody akkor. „Az ilyesmire szokás a »csontig« kifejezést alkalmazni” – így Vajda most. És ami leginkább sérti igazságérzetét: „Béla olyasmit üzen – egyik brancsbeli a másiknak –, hogy minden múltbeli bűn és tévedés ellenére van megbocsátás, van megtisztulás, van helyes út, mert él a korrigált Eszme.”

Vajda Miklós szerint azonban az Eszme akkor már biztosan nem élt, és ezt Abodynak is tudnia kellett. Az emlékező requiemjével az sejteti, sokszor nincs megbocsátás és megtisztulás. Közhely, de hozzánk legközelebb állókkal vagyunk a legkegyetlenebbek, számukra nincs pardon. De tényleg ennyire komor Vajda búcsúzása?

1976-ban Abody Béla egyik dedikációjában arra buzdította Vajdát, ahogyan Latinovits Zoltánról („Pikiről”), majd őróla is írjon nekrológot: „Irigy elragadtatással a Piki-sirató miatt; szabad magamat is kommendálnom?” Abody halála után Vajda mégis elhárítja a felkéréseket. S most itt van e requiem. Nagyon valószínű, nem ilyenre gondolt Abody. Vajda Miklós mégsem követ el karaktergyilkosságot, és az emlékezésben mégiscsak ott van a szeretet és a megbocsátás is. A szövegét záró bekezdést előzőleg csonkán idéztük, íme a teljes: „Nem érdemli meg, de adj neki örök nyugodalmat, Uram. És meleg őszi kora délutánok arany ragyogása hadd fényeskedjék neki.”

(Holmi, 2010/1)

zádori

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Sorkövető

„Büszke a magyar, különösen arra, hogy ő nem tót”

A legnagyobb jószándék és a bravúros előadásmód dacára hogyan válik Petőfi kultusz-Petőfivé? Miként működik a kultusz rituáléja Illyés Gyula nagyszerű könyvében? Miért tűnnek el a „legnagyobb magyar költő” szlovák gyökerei? Margócsy István magyarázatai.

Itthon

Az önutálat mint szervi probléma és hajtóerő

Petri György üstökösként tűnt fel, hogy aztán költőként többször évekre elhallgasson. A szilenciumokat nem csak az aczéli kultúrpolitika vagy zűrös magánélete kényszerítették rá, hanem „realista felismerések” is. Ugyanazok, amelyekből máskor meg alkotókedve táplálkozott.

ISSN Shake

„Akkora épp farkad, mint orrod”

Ma is virul az a balhiedelem, hogy egyes testrészekből következtethetünk a férfiak hímtagjának, illetve a nők vulvájának nagyságára és alakjára. A néphit gyökerei, naná, hogy az ókorba nyúlnak vissza.

Sorkövető

Ön politikus. Akar róla beszélni?

Miért nem írnak memoárokat a magyar politikusok? Szemérmesség, írástudatlanság, a közönség érdeklődésének vagy a hagyománynak hiánya teszi-e, hogy hatalmon lévő vagy visszavonuló politikusaink elvétve ragadnak tollat, hogy emlékeiket, életük-tevékenységük személyes olvasatát a nagyérdeművel megosszák? Demszky Gábor felmenőinek XX. századi történetéről ír.

hvg.hu Sorkövető

„A halott felül, és enni kér”

A XX. századi magyar irodalom két jeles alakjának életútinterjújából közölt részleteket az októberi Holmi. A folyóirat joggal tekintheti őket „saját halottjának”, mindketten szerzői voltak, a költő szerkesztőbizottsági tagja, az irodalmár szerkesztője is volt a lapnak: Petri György és Domokos Mátyás.

Sorkövető

A kád víztől a kád vízig

„Zárkatársam nem tudta hova tenni, hogy nem szeretem sem a kommunizmust, sem a nácizmust. Aztán vita közben hosszasan méregetett, majd felkiáltott: – Ja, már értem! – Vagyis hogy ezt a dumát csak egy zsidó mondhatja. Félek, hogy majdnem igaza volt.” Kőszeg Ferenc K. történetei című visszaemlékezése bizonyosan a tavaszi könyvpiac slágere lesz.

hvg.hu Sorkövető

Letartóztatták, megsemmisítették, visszadobják

Bűn-e, ha a költő jótőgyű szüzekről, énekes combokról, csóktól fulladó lányokról ír, vagy az ifjú Krisztushoz hasonlítja magát? Nem volt rég, mikor vádat emeltek effélék miatt. Ma az alkotót más kínok gyötrik.

Sorkövető

„A magyar hangya a legintelligensebb”

Invázió, beszivárgás, fertőzés, rombolás, aláásás. Titkos háború, amelyet egy idegen hatalom indított egy mit sem sejtő magyar város ellen. A „titkos férgek” a termeszek, a felszabadító erők a magyar hangyák. Egy elfeledett gyerekkönyv tudós újraolvasása.

Sorkövető

„Tarkólövés. – Így végzed hát te is”

Boldoggá avatja a költő halott költőtársát. Az 1944 novemberében meggyilkolt Radnóti Miklósra emlékezik az egykori barát, Vas István. A ’40-es évek végén született írást Radnóti tudós monográfusa, Ferencz Győző közli nyomtatásban először a Holmi legfrissebb számában.

Sorkövető

Röhögjünk a politikusokon, jót teszünk velük

A fenségesség és a nevetés, a tisztelet és a röhögés összeér az igazságban, a vallásban – és a politikában – véli Balázs Zoltán politológus. Az udvari bolond a király mása, mélyebb énje, a hívő, az igazságkereső és a politikus közös jelképe, amit a nevetés tesz elevenné.

Bármilyen fenyőt venne is idén, drágább lesz, mint tavaly volt

Bármilyen fenyőt venne is idén, drágább lesz, mint tavaly volt

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

Kováts Adél vezetheti tovább a Radnóti Színházat

Kováts Adél vezetheti tovább a Radnóti Színházat