Magyar Állami Operaház
Verdi: Otello, május 6.
Puccini: Manon Lescaut, május 7.
Renée Fleming estje, május 11.

A 2009-ben és 2010-ben megszokott molinó idén hiányzott az Ybl-palota homlokzatáról, de két sajtótájékoztatót mégiscsak tartani kellett a főigazgatói székért folyó lázas kampányolás közben is. Ez a Májusünnep az előzőkkel ellentétben csak három produkciót kínált, és egyetlen, bár nem akármilyen gálaestet: Renée Flemingét.

Renée Fleming

Andrew Eccles (Decca)

A budapesti dalszínház produkciói vendégművészekkel sem nyújtottak túl sok örömöt a nagyérdeműnek, az utóbbi évek rendezéseiből semmi nem került a programba, a már újkorában is elavultnak számító Manon és az ugyancsak „koros” Otello előadásokra leginkább a tenorhiány volt jellemző. Vladimir Galozine fellép Párizsban és New Yorkban.  Jóllehet, az Otello a repertoárján volt, most nem úgy festett, mint akinek stabilan a torkában van az anyag, és néhány ásatag maníron kívül eszébe jutna bármi egyéb is a szerepről. Rost Andrea hosszú évek után először énekelte Desdemonát, és keményen megküzdött a szólammal. A figura készen lenne egy kevésbé illusztratív és mondanivalóval bíró előadásra. Lado Ataneli nagyvonalúan „letudta” Jago szerepét.

Manonként Cristina Gallardo-Domas mutatkozott be Budapesten. Kellemetlen szituációba került, mert partnere, a hisztérikus művész hírében álló Neil Shicoff igazolta a rosszhiszemű pletykákat, és beteget jelentve elutazott. Akit helyette felkértek, egy műkedvelő előadáson sem mondhatná magát Des Grieux-nek. Így felmérhetetlen, vajon a címszerepet éneklő chilei szoprán egy jó partner oldalán mit nyújtana.

Ünnepi órának maradt tehát Renée Fleming estje. Ebből a produkcióból semmi sem volt elspórolva. Sem a szellem, sem az elegancia és főként nem a teljesítmény – cáfolva a szülők és nagynénik hajdani szemrehányásait: „lusta vagy, Renée”, ahogy az alkalomra megjelent könyvében emlékezik kamaszkorára.  Nem zenekari számokkal bélelte ki a programot. Fleming az egyébként egyre színvonaltalanabb publikummal (mivel a jegyek hovatovább megfizethetetlenné válnak az igazi zenebarátoknak, a fiatalok pedig csupán emlegetve vannak, hisz az oly sikkes…) elfogadtatta például Richard Strauss dalait. Az énekesnő nemcsak beszél a levegőbe, mármint nemcsak hangoztatja, hogy a törzsrepertoár már unalmas, hanem, ahol teheti, kiáll a francia irodalom mellett, két hatásos Massenet-operarészlettel igazolta ezt.

A sztár igazi ünneplése Ruszalka Hold-dalával kezdődött, az ária Fleming egyik legtöbbet játszott felvétele, ismeri az is, aki nem hallotta még egészben a darabot. A két Bohéméletből, Leoncavallóéból és Pucciniéból egymás után szólalt meg Musette, illetve Mimi áriája – tanúságot téve az amerikai szoprán eléggé nem értékelhető intellektusáról, ő a szép hangok csilingeltetésén túl közölni is akar valamit a közönségével. A rendkívüli siker arra indította Renée  Fleminget hogy négy ráadást adjon. Ebben megint tudatosan cselekedett, énekelt egy slágert, Lauretta áriáját a Gianni Schicchiből, de felidézve diákkorából a sokféle zenei hatást, Gershwin Sommertime-ját szinte füstös, fekete hangon búgta el. Meglepte a közönséget Marietta dalával Korngold A halott város című művéből, ami sajnos szintén hiányzik a magyar operahorizontról. Az idei Májusünnepnek ezt az estéjét megőrizzük emlékezetünkben.

Albert Mária
Gramofon