Betűtésztás leves és rántott hús. Ezek a menzás ételek is inspirálhatják a nemzetérzést, sőt akár Nagy-Magyarország is ábrázolható általuk. A Kitchen Budapest néhány hónapja rendezte meg azt a workshopot, melynek eredményeit most a Magyarország Szubjektív Atlasza című könyvben összegzik. A két hetes szakkörön az volt a feladat, hogy a résztvevők fogalmazzák meg magukban, majd vessék papírra érzéseiket országukkal kapcsolatban. A negyven fiatalnak először szabad kézzel, spontán kellett lerajzolnia a magyar térképet. A konklúzió tanulságosabb, mint a huszonévesek földrajzi- és történelmi ismereteinek emlékezetből való felidézése.

Volt, aki pont, pont, vesszőcske metódust alkalmazott, más egy kibogozhatatlan gombolyaggal ábrázolta az ország belsejét, és volt, akiben a Nagy-Magyarország megjelenítésének lehetősége is felmerült. Szolga Zsófia Hol vannak a határok? című művén például hazánk mostani határvonalán túl nem csak az 1920-as skicc, hanem még számos más lehetséges verzió is szerepel a magyarság „bekerítésére”. Szolga kérdésünkre elmondta, hogy a kulturális átnyúlásokat is kifejezte az ad hoc rajzzal, és bár nem volt lehetősége egzakt történelmi kutatásokat végezni, annyi bizonyos, hogy nem csak a jelenlegi, illetve a kilencvenegy évvel ezelőtti határok határozták meg hazánk történetét. „A bécsi döntések kapcsán például az egyes részek visszacsatolását is megjelenítettem, de a vonalakkal leginkább dinamikusságot és határtalanságot szerettem volna láttatni” – mondja a 26 éves fiatal, aki a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen épp a doktorijára készül.

Borsa Alíz egy színes szíves művön jelenítette meg gondolatait az első világháború utáni nemzetközi egyezményről, és kérésünkre szavakba is öntötte véleményét. „Borzasztóan szomorú a trianoni békeszerződés következménye. Nem azért, mert méretmániás vagyok, hanem mert európaiként és magyarként is méltatlannak tartom a ránk kiszabott büntetés formáját. Az a diverzitás, ami 1920 előtt jellemezte hazánkat, eltűnt. Elvesztettünk valami igen fontos dolgot, ami nem négyzetkilométerekben volt mérhető”- folytatja, sőt tovább megy: szerinte a szocializmus is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elszigetelődjön a magyarság. „Eltűnt a küzdenivágyás, a mi fogalma” - teszi hozzá Borsa, akinek saját térképe azt a családi történetekből, tanulmányaiból és olvasmányélményeiből kialakult szeretetet mutatja, amit ismeretlenül is érez azok az emberek (és tájak) iránt, akik már nem tartoznak az országhoz. „Fel tudom sorolni a jelenkori Magyarország megyéit, de az egykori vármegyéket nem tudnám. Ezért definiálom név szerint a jelenlegi megyéket és veszem körbe szívekkel” - mondja.

A workshop-kurátor Bujdosó Attila is aktívan részt vett a munkában és maga is kreált egy szubjektív térképet. Az ábrázoláson az összegyűrt papírként megjelenő Magyarország kisimítva a régi határokat formázná. Bujdosó tapasztalatai szerint kevéssé foglalkoztatja a mai fiatal kreatívokat a trianoni békeszerződés hatása hazánkra: „ez a téma csak akkor része az alkotók hétköznapjainak - de akkor viszont igen -, amikor Magyarországról gondolkodnak” – véli a szervező.

Ezért nem vonakodtak megmutatni ezeket a példákat a Budapest-központúságot és a hungarikumokat egyedi szemszögből ábrázoló munkák mellett. A szélsőjobboldali-jobboldali erők által előszeretettel demonstrált forma így - az árpádsávos minta nélkül - új vetületeket kap abban az atlaszban, mely pár héten belül a HVG kiadásában jelenik meg nyomtatásban. Hiszen - mint mondja Bujdosó-, a Nagy-Magyarország / Kis-Magyarország problematika nélkül nincs Magyarország-tematika. Ám azt is hozzáteszi, hogy a Trianon-kérdéskör mindig zavaros helyzet elé állítja. „Vannak olyan barátaim és családtagjaim, akik szerint a téma megkerülhetetlen, ám akadnak, akik nem értik, majdnem száz évvel Trianon után, miért kell vele foglalkozni. Az a baj, hogy mindkét véleménytípussal egyet tudok érteni, mindkettő logikájával azonosulni tudok, amely egy feloldhatatlan, ambivalens érzést kelt bennem” - teszi hozzá.

Polányi Petra máshogy fogott hozzá a megosztó témához. Főzött egy paradicsomlevest, beleszórt egy csomag betűtésztát, majd egy fehér tányérra öntötte. A végeredmény: a piros lé a nagy, a betűk a mostani Magyarországot ölelik körbe. Lenyeled című művének menzás-hungarikumos jellege külön bukét kap, ha kiolvassuk középen a feliratot, és óhatatlanul eszünkbe jut a külföldiek reakciója, amit nem kerülhetünk ki, ha angol nyelvterületre érve nemzetiségünkről nyilatkozunk: Are you a hungry hungarian?