A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A június 4. és 19. között megrendezendő Budapesti Wagner-napok repertoárja új művel gyarapszik: a Lohengrint mutatják be a Művészetek Palotájában.
A Gramofon nyári számában megjelent interjúban a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője, Fischer Ádám vezetett a kulisszák mögé, és beszélt a Wagner-napok jelenéről, jövőjéről.
Az alkotói teamben ön képviseli az állandóságot. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem terében – ami adottság – lehet-e új munkatársakkal másfélét létrehozni? :
Fischer Ádám: A környezetet ugyanaz, de a Budapesti Wagner-napok alapítása óta hangsúlyozzuk, hogy nem akarjuk csak egyfajta rendezői stílusra korlátozni az előadásokat. A Ringnél természetesen azonos eszközöket használtunk, de a Parsifal, a Trisztán és Izolda is különbözött.
Idén a Lohengrint mutatják be, és a már játszott Parsifalt, valamint a Trisztán és Izoldát adják.
F. Á.: Hét előadásunk lesz a Budapesti Wagner-napokon. A Lohengrint szeretnénk bevezetni, műsoron tartani. Jövőre nem tudjuk játszani, de 2013-ban megint lesz. A nibelung gyűrűjét természetesen nem akarjuk elhagyni. Rendszeresen visszatérő Ring-előadások nélkül nem látnám értelmét a Wagner-napoknak. Néha pihentetni kell egy-egy évre, de a tetralógiának maradnia kell. 2013-ban mindenképp szüneteltetni akartuk Kiss Imrével, hiszen a Wagner-bicentenárium esztendejében – ahogy látom a terveket – valóságos Ring-cunami várható.
G.: Az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár a Magyar Állami Operaházban nem vezényel, a Lohengrint mégis az operazenekarral játssza.
F. Á.: Úgy képzeltem, hogy jó az együttesnek, ha szolgálatban és nem „hakniban” dolgoznak a premieren; hogy az alátámasztja a zenekar létszámának jogosultságát, és jó feladatban vehetnek részt. Ezt ők nem vették, vagy nem akarták észrevenni. Lehet, hogy igazuk van, és nem ettől függnek a dolgok. Szó volt arról, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekaraként lépnek fel, ami számomra éppenséggel előnyös lett volna, mert nem a kollektív szerződés szerint kellene próbálnom, a napokat szabadabban cserélhetném. Végül maradtak operaházi zenekarként a produkcióban. Ugyanez a probléma felvetődött az MR Szimfonikusoknál is, amely státuszát tekintve egyelőre lebeg. Hogy jövőre milyen zenekar, milyen néven vesz részt a munkában, nem tudható. Egy biztos, a Ringet 2012-ben – elvileg – a rádiózenekarnak kell csinálni, elsősorban azért, mert megtanulták, tudják. Az operazenekar a dalszínházban foglalt az ottani tetralógia miatt.
A Rajna kincse egynegyede Az istenek alkonyának, de azt is legalább két hónapig kell próbálnom. Hakniban pedig ez a Müpa számára megfizethetetlen. Hogy mi lesz például a rádiózenekarral vagy az operáéval – ez szintén nem világos. De azok a muzsikusok, akik a műveket megtanulták mindegy, hogy milyen kötelékben, reményeim szerint meglesznek. Új tervünk Káel Csabával, hogy 2013-tól már nem egyedül vezénylem a műveket, szeretnénk nemcsak a legjobb énekeseket, hanem a legnevesebb Wagner-dirigenseket is Budapestre hozni.
Albert Mária
Gramofon
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.