Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Megérkezett Csontváry Kosztka Tivadar negyven alkotása kedden Csongrád megyébe. A festő képeiből Szegeden és Szentesen nyílik kiállítás pénteken.
A négymilliárd forint feletti biztosítási értékű kollekciót szigorú műtárgyvédelmi és biztonsági intézkedések mellett szállították a két Tisza-parti városba a pécsi Csontváry Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából – közölte Medgyesi Konstantin, a szegedi közgyűjtemény sajtóreferense.
A festmények közül huszonhatot Szegeden mutatnak be. Itt Csontváry olyan híres alkotásait is láthatja a közönség, mint a Magányos cédrus vagy a Római híd Mosztárban. Szentesen a művész tizennégy korai képét nézhetik meg a látogatók december közepéig.
A kettős kiállítás címe: Csontváry visszatér. A festő élete több ponton is kötődik ugyanis Csongrád megyéhez, ezen belül Szegedhez és Szenteshez. Csontváry Kosztka Tivadar fiatalemberként részt vett az 1879-es szegedi nagyárvíz mentési munkálataiban. Emlékiratai szerint a későbbi festő számára a látott tragédia élete egyik meghatározó élménye volt, amely a víz motívumán keresztül több művében is visszaköszön. A pusztulás megrázó élménye is hozzásegíthette, hogy gyógyszerészi munkáját hátrahagyva a festészetnek szentelje életét. Mielőtt azonban végleg festőnek állt volna, Eszék és a felvidéki Gács mellett Szentesen is dolgozott egy esztendőt patikusként.
A szegedi Kultúrpalotában kisebb átalakításokat hajtottak végre a tárlat miatt. A kiállítóterek ablakait befalazták, a falakat a lenyugvó nap színére vöröses narancssárgára festették, a termekben állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosító berendezéseket helyeztek el.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.