Karácsony Gergely a valaha volt legnagyobb Pride-on: Ezen a napon Budapest Európa fővárosává vált – élő közvetítés a büszkeség napjáról
Kudarcba fullad a kormány hónapok óta tartó küzdelme, hogy betiltsa a Pride felvonulást. A HVG élő közvetítése.
Kevés várost utálnak úgy lakói, mint mi Budapestet. Legalábbis hétköznapokon így látjuk, így hisszük. Mocskoljuk, kínozzuk, elfelejtjük. Aztán ünnepnapokon meg ha nagy a baj („mikor arra ébredt a város: lövik szét”) vagy netán máshová költözünk, kiderül, ragaszkodunk hozzá; és ha nem is óvjuk, de legalább féltjük őt. Be kell látnunk, voltaképpen szeretjük is. Félszívvel osztozunk a városgiccsen mi, fővárosi polgárok, de azért osztozunk. A város nemcsak házak és utcák halmaza, nemcsak történelem és szagok egyvelege, de mi magunk vagyunk, városi emberek az emberek városában.
„A szívem a tiéd, Budapest” – énekli Honthy Hanna Trencsényi Klárának Corvin variációk című dokumentumfilmjében, amelyet a Verzió emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon vetítenek a Toldi Moziban. És a szívnek tényleg meg kell szakadni – az első képsorokon látjuk, bontják a józsefvárosi házakat, a lassú enyészet, a szétmállás helyét átveszi a buldózeres helyteremtés, hullnak a cserepek, dől a fal. Vár állott, most kőhalom, hogy aztán grund legyen, és az üres térben újra házak épüljenek. Rombolj, hogy építhess. Ez volna a városi élet körforgása. Nyilván, nem tekinthető természetesnek, organikusnak, de mi is lehetne az ebben a minden ízében mesterséges oázisban, a városban? Újabb régi zuga számolódik fel a városnak, s vele eltűnnek a régi lakók is. Szerencsés esetben újak jönnek, ha elkerüli a szerencse, marad az üres tér. Sivár rend a kusza, zegzugos, élő városrész helyén: lyuk a város rongyos, de többrétegű szövetén, tervezett, átmenetinek szánt hiány.
Verzió filmfesztivál
Ezt a lyukat a Corvin–Szigony Projekt vágta, komplex városrehabilitációt és nagy ívű ingatlanfejlesztést ígérve. A 22 hektárnyi hasadásnak a jelentős része azonban még nincs bestoppolva, és válság idején nem is lesz. A villamos a Corvin-negyedben áll meg, pláza, jó kocsmák is vannak már, és az egykor itt lakó ezer család is másutt él, van, aki csak néhány utcával arrébb, van, aki messze költözött, de az új városrész egyelőre csak lehetőség. Az üres terekbe még az elbontott házakat képzelik bele a helyiek, az idegenek pedig csak zavartan bámulnak a semmibe: lesz itt valamikor valami? Pedig tavaly rangos nemzetközi díjjal ismerték el mint Európa legjobb vegyes funkciós ingatlanprojektjét. (Úristen, milyen lehet a többi – mocorog bennünk a kisördög. De ezt most hagyjuk.)
Trencsényi szépen kamerázott, mégsem elégikus filmjében szokatlan egyéniségeket látunk, a fejünkben élő nyolckeresektől igencsak eltérő figurákkal, olykor igazi csodabogarakkal találkozhatunk.
Ebben különbözik a dokumentumfilmezés a városszociológiától. Merthogy az egyedit, s nem az általánost akarja nekünk megmutatni. Egyáltalán nem „nagyátlagos” józsefvárosiak szólalnak meg, a rendező nem arra tör, hogy jól kidekázott társadalmi látleletet készítsen, filmje pedig a kartotékadatok mozgóképes illusztrációja legyen.
Köles Vazul például ötvös- és életművész, felesége Mandula Éva animátor; az ő animációi is fel-felbukkannak ebben a filmben, benépesítik az üres tereket – legalább a moziban. Az ő mikroviláguk azt mutatja, hogy igenis volt lehetőség alternatív életformák megvalósítására még a külső szemnek tán túl zordnak tetsző VIII. kerületi környezetben is.
Vagy ott van Kálnay bácsi, aki szenvedélyes modellező, repülő alkalmatosságai veszik körül otthonában, és immár a szomorúság, hogy az új otthonukban nem férnek el tárgyai. Felesége keserű. Aztán Minczer Frigyes, akit a nagyanyja nevelt fel, és örömmel fogadta, hogy a projekt nyomán eltűnik majd a kerület múltjának egy darabja, aminek szerinte már rég meg kellett volna történnie, és most csalódott, hogy a beruházás megállt. Azzal szórakoztatja hát magát, hogy autójában aplikált kamerájával mindent rögzít, ami a környéken történik vagy nem történik, van vagy nincs – szóval filmre veszi az üres tereket is, hogy megmutathassa másoknak is a várossemmit.
A film hat ránk, hajlamosak vagyunk hát azt képzelni, hogy a bennünk élő Józsefváros-képek valójában hazug, de legalábbis leegyszerűsítő klisék.
Corvin variációk (39 perc). Rendező–operatőr: Trencsényi Klára. Verzió Emberi Jogi Filmfesztivál, Toldi Mozi, 2011. november 11. 16:30.
