Carbonfools, Hó Márton és Intim Torna Illegál: ők pörgetnek minket idén

Fehér Balázs

Becsukja a szemét. Ha viszont kinyitja, pontosan tudja, hova kell néznie, és hogyan: egyenesen a kamerába, mélyen. Fehér Balázs nem tagadhatja modell múltját, sőt be is veti, ha szükséges: a videoklipek forgatásánál vagy az X-faktor színpadán, ahol a felvétel milliónyi nézőt elér. Élőben mégsem a szívdöglesztő pillantása, hanem valami elvarázsolt pajkosság tűnik fel. Bár Fehér elmondása szerint egyikben sincs tudatosság: "Sokan szóltak már, hogy ne hunyjam be a szemem, miközben énekelek. De akkor a belső világomban vagyok, és hajlamos vagyok megfeledkezni a külvilágról" - meséli a beszélgetésünk alatt, majd elkezd magyarázkodni: "a szemhéjamon keresztül talán átmegy az üzenet". Amikor a Carbonfools a legnagyobb hazai tévécsatorna tehetségkutatójának második szériájában helyet kapott mint vendégprodukció, nyilvánvalóvá vált, hogy bekerült abba a médiapörgésbe, amit úgy vágynak és/vagy megvetnek a zenekarok. Azon a kényes határon mozog az együttes, ami elválasztja a kommerszet az undergroundtól, felkapottat a gerillaharcosoktól.

A frontembert mindez nemigen befolyásolja, már alig húszévesen bejárta a világot, tágította a tudatát, és azt mondja, a Wembley-stadionig meg sem áll. Van mellette egy DJ Titusz, mögötte pedig egy operaénekes apa. Elszántság, vak hit és rettenthetetlenség - ilyen szavak is elhagyják a száját, miközben szelídség, naivitás árad belőle. Nem érdekli a politika, nem befolyásolja a nagy magyar helyzet az ő multikulturális valóságát, amelyben haverkodásból klipkészítés, a baráti összejövetelekből, pálinkázásokból koncertezés alakul, és ahol a szerelmeinek írt versekből nemzetközi porondon is helyt álló dalszövegek jönnek létre. Angolul. Hogy miért? Mert szerinte hülyén hangzik az: "Nyisd tágra barna szemeidet, kisangyalom" ahelyett, hogy "keep those brown eyes wide open for me". Szerinte egy olyan zenei környezetben, ahol a szövegei életre kelnek, az angol nyelvnek inkább helye van.

Fehér Balázs

Fazekas István

Hó Márton

Honnan tudhatja egy férfi, hogy milyen a hazafelé tartó lányok melankóliája? Mert Hó Márton sajnos tudja, ami azért keserű és édes egyszerre, mert ezt a számot hallva a nők elszégyellik magukat: ennyire átütne a borgőzös hajnali üresség? Hó úgy érzi a nőket, ahogy csak egy „singer-songwriter” érzi, és aki 16 éves kora óta zenél és ír szöveget. A magyar kúlszcéna egyre felkapottabb képviselője a zenekarának Jégkorszak nevet választó zenész, aki egyelőre még nem szeretné, vagy - saját bevallása szerint - még nem elég érett képviselni azt, amit itthon Cseh Tamás csinált: egyedül a színpadi félhomályban gomolygó füstbe beledúdolni a keservét. „Jobban érzem magam, ha vannak mellettem a színpadon” – meséli Hó, azaz Horváth Márton, aki a koncertjein sokat aggódik azért, hogy a közönség jól érzi-e magát. Távlati céljai között nem az szerepel, hogy letolhassa a nadrágját, majd égre tekintve széttárja a karját a százezres tomboló közönség előtt, hanem hogy minél több zenét csinálhasson.

Hó Márton

Fülöp Máté

A lo-fi stílust, azaz a minimál, vagy más megfogalmazásban fürdőszobahangzást úgy műveli, hogy az végre más lesz, mint a Lovasitól eredeztetett, és a Kispál óta megújulni nemigen tudó, furcsán, avagy erőltetetten elvont metaforahalmaz és a természetellenes mondattörés. Hó számai négy-öt percesek, egy mondat pedig akár hússzor is elhangzik, hogy könnyen dúdolható legyen. „Ez csak nálunk új, nem én fedeztem fel” – legfeljebb magyar kontextusba helyezte, az angolszász popzenében ez már régóta ismeretes, meséli kérdésünkre. Hó viszont nem szeretne angolul írni, úgy nem jönnek neki a szavak, azok, melyek a magyar huszonévesek hétköznapjaiban lubickolnak, és néha olyan melankolikusok, mint a lányok, néha pedig kifejezetten vidámak és felhőtlenek. Sokszor pedig decensen ellenállnak mindennek, ami mainstream: legyen az FB vagy SP.

Dorogi Péter

Energikus. Nem kifejezés: szinte robban, pedig délelőtt találkozunk, nem egyik telt házas koncertjük után. Dorogi Péter az Intim Torna Illegál első slágeréhez, a Hipnotizőr királyhoz készült klipben végigloholja Budapestet. Egy nap négy szám is össze tud állni a fejében: tokkal-vonóval. „Úgy az igazi, sokkal nehezebb, ha csak a szöveg, vagy csak a dallam adott” – mondja a frontember, aki a néhai Kistehén Tánczenekarban a színpad hátsóbb szegletében húzódott meg.

23 éves korától hét éven át. Pedig benne volt a bugi már hatévesen is, szülei balatoni nosztalgia bárjában övé volt az első tíz perc: lefekvés előtt ő volt a táncparkett kisördöge. A zenei képzés azonban nem csupán abban merült ki, hogy a gyerekszobája mellett Havasi Viktor zongorázott, bár a zeneiskola kötöttségeit már nyolcévesen sem bírta. Havasi dobosa kezdte hangszeren tanítani, később pedig garázsrockkal örvendeztette meg a balatonföldvári szomszédságot. Az, hogy a zene életcél, hamar kiderült számára: „Minden más csak bé terv, meg cé és zsé” – mondja el kérdésünkre Dorogi.

És mi a cél? „Ja, Grammy” – nevet, de előtte még egy közös fellépés Dave Grohllal. Pengeti a húrt, dobon játszik, elmondása szerint pedig sokat köszönhet a Kodály-módszernek, és törekszik arra, hogy napi háromnegyed órát képezze a hangját. A színpadi lét természetes, a zenekarnak meg kisugárzása van, és egyre többen „cirkuszolnak” velük. Mert ez örömzene, amiből nincs sok Magyarországon.

Dorogi Péter

Fülöp Máté