szerző:
Sereg Nikoletta
Tetszett a cikk?

John Malkovich magyarországi villámlátogatása során Jack Unterweger osztrák sorozatgyilkos bőrébe bújt. A Pokoli vígjáték pokolian összetett és zseniális, ami nemcsak Malkovichnak, hanem a kiváló művészek hihetetlen összhangjának köszönhető.

A történet egy gyilkosról szól, aki az ezt követő, börtönben eltöltött évek alatt a cellában megírt könyvével abszurd népszerűségre tesz szert. Unterweger a halála után tér vissza a színpadra, hogy beavasson minket pokoljárásának stációiba, és feltárja az igazságot – a saját verziójában. A szabadulása után rafinált módon bábként játszik az emberekkel, akik bizalmat szavaznak neki, ám ő folytatja ámokfutását. A prostituáltakat mészárló beteg elme nem ússza meg, újra börtönbe kerül, ahol véget vet életének.

John Malkovich a Vígszínház művészbejárójánál
Fülöp Máté

John Malkovich mint színész és mint sorozatgyilkos, a színpadra lépve pikáns és groteszk humorral vezeti fel a kétórás darabot. Monológjában természetesnek ható osztrák akcentussal nyomatékosítja karakterének származását. A magyar színházi és politikai viszonyokat ismerve első mondataiban ironikusan hangsúlyozza: még véletlenül se higgyük azt, hogy az Új Színház falai között vagyunk. A film-, opera- és színházi rendező, Michael Sturminger Malkovichcsal összefogva, kifejezetten Malkovichra írta a színművet.

A darab a zenekar nyugodt és hosszú nyitányával kezdődik. A díszlet elegáns és minimalista, egy asztal, egy szék, olvasólámpa és könyvek. Persze ez nem vett el az élményből, hiszen a két énekesnő, a zenekar és a színész betöltötték a teret, egy pillanatra sem hagyva unatkozni a közönséget. A két szoprán operaénekesnő testesítette meg a női oldalt Unterweger életében, az anyát, a szerelmet és a láb alól eltett prostituáltakat. Beethoven, Haydn, Mozart és Weber áriái és a kísérletező kedvű Martin Haselböck által vezetett bécsi zenekar dallamai frenetikus kiegészítői voltak Malkovich monológjának, aki maga is elvarázsolva, szinte külső szemlélőként sodortatta magát a zenével, hiszen “a zene a lelked olyan mélységeit érinti meg, amit nem is tudtál, hogy létezik”.  Ezek a dallamok érzékeltetik a nők sebezhetőségét, vágyát és dühét.

Unterweger a könyvét próbálja eladni nekünk, hogy megértsük a motivációt és megtudjuk az igazságot az életéről és a bűneiről. Ám ez lehetetlen, mert ez a karakter nem képes igazat szólni.

Malkovich annyira otthonosan mozgott a színpadon, mintha oda született volna, fokozatosan építette ki a kapcsolatot a közönséggel, szó szerint eggyé vált velük, megszólította és intim kérdésekkel mélyítette el a darabot. Malkovich belevitte személyiségét Unterweger karakterébe, sőt: eggyé vált vele, A színpadon szemtanúként figyelni ezt az átváltozást különösen lenyűgöző és ez, a zene mellett még inkább megadta a súlyát a történetnek.

A színjáték, a humor, a brutalitás, a művészet és a félelem olyan ötvözete ez, ami csakis ebben a közegben, ebben a formában és csakis ezekkel az emberekkel valósulhatott meg. Malkovich elkápráztatta a közönségét, karizmáját közvetlenül megtapasztalva még jobban megerősítette bennünk művészetének esszenciáját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!