A magyar sajtót a múlt héten részben szabaddá visszaminősítő Freedom House-jelentés után tanulságos felidézni Albert Camus 1939-ben betiltott, és csak a minap publikált manifesztumát a független újságíró erényeiről.
„Amit eltilt a cenzor, közhírré is teszi” – fogalmazott Albert Camus A bukás című regényében. A francia egzisztencializmus kiemelkedő – a héten magyar írásbeli érettségi tétellé is vált – alakja e kijelentését 1956-ban, Lukács evangéliumára vonatkoztatva tette, talán már kevéssé emlékezve saját korábbi újságírói tapasztalataira. Pedig a második világháború első hónapjaiban Algírban az ő munkáját is ellehetetlenítette a sajtószabadság korlátozása.
Az 1939 szeptemberében barátjával, Pascal Piával közösen alapított kétszemélyes napilap, a Le Soir républicain például rendszeresen úgy jelent meg, hogy a kicenzúrázott cikkek helyén fehér foltok virítottak. A kihagyatott anyagok, információk pedig korántsem mindig váltak „közhírré”, jó részük a hivatal süllyesztőjében végezte. Camus egyik, akkoriban közlésre alkalmatlannak talált írása például közel háromnegyed évszázad után csak a minap látott napvilágot, immár a párizsi Le Monde-ban.
A betiltott írásról további részleteket az e heti HVG-ben olvashatnak.
Cunamiként zúdítja a kormány a támogatásokról szóló bejelentéseket az emberekre a Pride miatti blamázs óta, hátha ezzel szavazókat nyer vissza. Pedig ezek a támogatások valójában azt mutatják, hogy az állam továbbra is igyekszik kivonulni a szociálpolitikából, és az egyénre próbál hárítani minden felelősséget – mondja Kramarics Szandra, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója.
A magyar miniszterelnök hatalma veszélyben van, de nem úgy, ahogyan azt várnánk.
