szerző:
Rác András
Tetszett a cikk?

Az első sokk után Tony Scott baráti és szakmai környezete egyre jobban érti a halálát. Sőt, egyre inkább Tony Scott portréját látják az öngyilkosságban: a módjában, a helyszínben, a hirtelenségben, a látványosságban, és leginkább abban, hogy semmilyen előjelét nem adta, mire készül.

Tony Scott rendező úgy élte életét és halta halálát, mint filmhősei. Fegyelmezetten, ahogy filmjei is fegyelmezettek, mivel azt a káoszt, amit a túlpörgetett képsoraiban arra használt, hogy a feszített néző idegein hárfázzon, csakis fegyelmezetten építhette fel. Patikamérlegen kereste egy-egy snitt minimális rövidségét, hogy már-már tudatküszöb-kísérletet folytasson rajtunk. Amint felfogtuk, vagy csak megsejtettük, mit látunk, már lépett is tovább.

Tűzben edzett férfi - 2004
©

Egyik klausztrofóbiás szuperplánból a másikra ugrott, merészen megcibálta a kamerát, egymásra exponált, alulexponált, keresztbehívott filmtekercseket, megállította, felgyorsította, lelassította a stroboszkóp ritmusú képsorait. Ennyi vágást senki más nem használt a filmjeiben – értelemmel.

Mondhatnánk, ezt csinálja minden agyoneffektezett akciófilm. Kritizálták is korai filmje miatt, a David Bowie, Catherine Deneuve, William Defoe és Susan Sarandon szereplésével leforgatott vámpírmozija, az Éhség (Hunger - 1983) után, ahol arra húzta a száját a kritikus szakma, hogy a stílus fontosabb a 39 éves angliai rendezőnek, mint a történet.

Jerry Bruckheimer nem értett egyet, és amikor meglátta Scott Saab reklámfilmjét, ahol egy gépkocsi sofőr és egy vadászpilóta versenyre kelnek, rögtön tudta, ki segíthet abban, hogy végre megszabaduljon a lomha és szépelgő filmnyelvtől. Egészen pontosan az történt, hogy Bruckheimer pár héttel korábban egy vadászpilóta toborzó hirdetést pillantott meg valamelyik magazinban, ahol a pilótasisak sötét rostélyán egy elsuhanó F-16-os tükörképét látta. Erről egy film jutott az eszébe, a filmről pedig fájdalmas rendezőhiánya, a Saab reklámról pedig a megváltás Scott személyében. Felkereste Tony-t, aki először vonakodott, majd elkészült a Top Gun (1986), a 350 millió dollárt kereső csúcssiker.

Tehát csak ne mondjunk olyasmit, hogy a fiatalabb Scott testvér (aki felfedezésekor bátyja, a később Oscar-díjas Ridley reklámcégének dolgozott) öncélúan effektezett, mert hatalmasat tévedünk. Akkor is tévedés volt, ma is az. A mai sebesség és szürreál-akciófilm koreográfia hóbortját a Mátrixból csapolja le minden epigón, míg Scott stílusmerészségének lényege merőben más: nem fogott rajta az idő.

Száguldó bomba - 2010
©

Az online videó letöltésekkel megmérgezett közönség túlságosan is felkészült és türelmetlen. A film lassúsága megengedett gyakorlat ugyan, de mi, a nézők, nagyon nehezen bocsájtjuk meg ezt. Lehet festőien szép és krémes is, de giccsnek nézzük a csínosat, amióta remegő mobilokkal rögzített darabos nanofilmeken vihorászunk munkaidőben. Még a telefonok kijelzője is belepofázik a mozi civilizáció törvényeibe, hiszen néhány éve otthonosabban érezzük magunkat a tenyérnyi képernyőkkel mint a nagyvászonnal.

Ezrek elvéreztek az új képvilágban – itt van mindjárt Terry Gilliam az óriások közül – de Tony Scotton nem fogott az idő. Film maradt a filmje, értelmet és igazolást talált az izgágasága, a mérete, hiszen az ő mániákusan és kegyetlenül egymásra halmozott snittjei még ie. 20-ból származnak – iPhone előtti második évtizedből, az 1980-as évekből.

Scott tudósa a káosznak, és a hemzsegő elemeket mint egy patológus tudta szétválasztani és összeilleszteni. Kristály tiszta tohuvabohu, amitől az akciójelenetekben tényleg darabokra esik a világ és csak a feszes állkapcsú, végtelen önuralmú hős képes összetartani. Csak hallgassák meg, mit mond a Száguldó bomba (Unstoppable 2010) elszabadult mozdonyának forgatásáról.

Minimum a rendszer(telenség) uralmában osztozik a főszereplőkkel, amit a fegyelmen túl csak öntörvényűséggel hajthatott végre, mint „öntörvényű filmhősei, akik saját játékszabályaik szerint néztek szembe a halállal”, írja nekrológjában a Los Angeles Times. Talán Tony Scottról mintázta Quentin Tarantino forgatókönyvében, a Tiszta Románcban (True Romance, 1994) a főhős figuráját (Christian Slater), aki előállítja az apokaliptikus maffia leszámolásokat, és élve, mosolyogva keveredik ki belőlük - ezt is megrendezte.

Beverly Hills-i zsaru II - 1987
©

Meglepődtek a környezetében a színészek és producer kollégák, ez az egyik legfőbb érdeklődése a világsajtónak. Ugyan sokat panaszkodott hát- és csípőfájásra a napokban, idézik fel a kollégák, de a vad motorozó-sziklamászótól mást nem vártak, mint sportsérüléseket. Jókedvvel töltötték az elmúlt napokat, terveztek, készültek a Top Gun második részére, narkó csempész akciófilmekre.

Cruise lassan reagált a halálhírre, s akár valós, akár álszent búcsúzása, kiérezni belőle, hogy Scott az ő számára inkább teremtő semmint rendező. Persze, hogy az. A Top Gun eredményeképpen kapott Tonytól örök állampolgárságot a legdrágább filmesek köztársaságába. Ahogy Eddie Murphy is (Beverly Hills-i zsaru 2, 1987), vagy Denzel Washington (Tűzben edzett férfi, 2004). Mi nem ismerjük sem ebben az országban, sem Európában igazán azt a színész (sztár?) hűséget, amit ők az útlevelet átnyújtó rendezőik iránt. Ezek a filmcsillagok ugyanis márkák, nagyon pontosan, tökéletes időzítéssel elégítették ki sikerfilmjükben azt a pillanatnyi igényt, amit senki más – Cruise a lázadó gépmadárral és motorral, Murphy a pimaszságával, Washington a romantikus kegyetlenségével. Ehhez nem rendező kell, hanem teremtő tudomány.

Egyelőre az egyetlen megértő gondolatsor egy rendezőtől érkezett, akinek producereként játszott teremtő szerepet. Joe Carnahan az A-Team tévésorozat rendezője kioldotta az ördöglakatot: „ha tényleg végső stádiumban járt, pontosan így fejezte volna be életét: grandiózusan és szembenézve a halállal, nem vonakodva. Nem várakozva. Elibe menne.”

És hol máshol tenné, mint egyik filmszereplője hátán? A Vincent Thomas híd, ahonnan levetette magát a Los Angeles-i öbölbe, felbukkant a Száguldó bombában és a Gyilkos számok (Numbers, 2005) sorozatban. Precízen mindenkinek búcsúlevelet hagyott.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!