A 20. század elején élt brit műértő és gyűjtő, Hugh Blaker naplóinak mára nyomuk veszett, és a jelek szerint az a washingtoni cím sem létezett soha, ahová annak idején állítólag elküldték a feljegyzéseket. Pedig a dokumentumok segíthetnének visszakövetni a Mona Lisa ezen verziójának eredetét - mondta a Blaker-szakértőként is tevékenykedő professzor, Robert Meyrick.

A naplók megerősíthetnék, hogy a világ leghíresebb, a párizsi Louvre-ban őrzött festményének úgynevezett Isleworth-változata valóban egy korábbi, felbecsülhetetlen értékű portréja Leonardo rejtélyesen mosolygó hölgyének. Blaker festőként sikertelen volt, de kurátorként és műtárgykereskedőként kiváló érzékkel ismerte fel régi mesterek elveszett munkáit.

1913-ban talált rá és vásárolta meg a "fiatalabb Mona Lisát", amelyre állítólag egy nemesember vidéki házában bukkant rá a nyugat-angliai Somerset megyében.

Biztos volt a kép eredetiségében, így Blaker saját isleworthi otthonában őrizte egészen 1936-ban bekövetkezett haláláig, amikor az alkotás testvére, Jane tulajdonába került. Az éles szemű kurátor azonban senkinek sem árulta el a festmény korábbi otthonának és gazdájának nevét.

Meyrick, aki előadást is tartott az agglegény műértőről az alkotás genfi bemutatóján, jó ideje a rejtély megoldásán fáradozik, és eredményeit egy készülő Blaker-életrajzban kívánja felfedni.

"Úgy gondolom, hogy a részleteket biztosan leírta a naplóiban" - hangsúlyozta e-mail üzenetében, amelyet a walesi Aberystwyth Egyetemről küldött a Reuters hírügynökségnek. „A meglévő, rövid naplórészletek azonban nem adnak pontos útbaigazítást". Meyrick elmélete szerint a festményt a somerseti család egyik 18. századi felmenője szerezhette, egy, a fiatal brit nemesek körében akkoriban népszerű európai körutazáson.

Jane Blaker 1947-es halála után a festmény végül egy nemzetközi műtárgykereskedőhöz került, majd a következő negyven évet svájci bankok páncéltermeiben töltötte, egészen a múlt havi genfi bemutatóig, amelyet a Mona Lisa Foundation nevű zürichi alapítvány szervezett.

A Leonardo-szakértő Alessandro Vezzosi akkor elismerően beszélt a kép minőségéről, de további vizsgálatok hiányában tartózkodott attól, hogy az alkotást az 1519-ben elhunyt Leonardo munkájának nevezze. Néhány, a bemutatótól távol maradó szakértő, köztük az Oxfordi Egyetemen oktató Martin Kemp, azonban szegényes másolatnak nevezte a festményt.