Három főszereplő is kidőlt a Bohém Castingban

Megbetegedések miatt elmarad a Bohém Casting című zenés játék pénteki budapesti bemutatója a Thália Színházban, a szombati és a vasárnapi előadást azonban már megtartják.

  • MTI MTI
Három főszereplő is kidőlt a Bohém Castingban

A Nagymező utcai teátrumban szinte sosem marad el előadás, minthogy a darabok zömét kettős, sőt hármas szereposztásban is ki tudja állítani a színház. "A Bohém Castingra azonban ez nem vonatkozik, hiszen különleges produkció, így eddig csak egy szereposztás készült rá" - mondta el az MTI-nek szerdán a színház sajtófőnöke.

Lencsó Rita tájékoztatása szerint egyszerre hárman betegedtek meg a főszereplők közül, de a művészek gyógyulnak, és szombaton várhatóan már színpadra léphetnek.

A Budapesti Operettszínház produkcióját, amelynek sztorija a Puccini-operán, a Bohéméleten alapul, először a Bartók+Puccini Miskolci Nemzetközi Operafesztivál közönsége láthatta 2012 júniusában. Kerényi Miklós Gábor főigazgató rendezésében, Zsoldos Béla dzsesszzenész rockosított hangszerelésében a darab megtartja a virtuozitással komponált zene dallamvilágát, a történet pedig úgy tér el az eredeti műtől, hogy megőrzi annak szellemiségét.

A szombati és vasárnapi előadásokat Balassa Krisztián vezényli, aki a napokban nyerte el az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny harmadik díját.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.