A HVG hetilap 2012 júniusában megjelent cikkében írta meg, hogy a tervekkel ellentétben mégsem avatták fel idősebb Bush elnök szobrát Budapesten, de Magyarországon egyre sietősebben állítanak szobrot amerikai személyiségeknek.
A szószobrászok már elkészültek művükkel: a múlt hét végén a Terror Háza nemzetközi konferenciáján Jalta szétrombolójaként, a német egység megteremtőjeként, az új, többpólusú világ létrehozójaként, mi több – a tanácskozás címében – Európa szerencséjeként ment mennybe az Amerikai Egyesült Államok 41. elnöke, idősebb George Bush.
A szentté avatás azonban elmaradt. Az előzetes, ám publikussá nem tett tervek szerint ugyanis a hét végén, az érintett 88 esztendős republikánus politikus jelenlétében, egész alakos Bush-bronzszobrot is avattak volna a Gellérthegy Jubileumi parkjában. Idén április óta nem titok, hogy ilyen műalkotás készül, Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozott erről a The Washington Postnak, május közepén pedig a kormány 34,4 millió forintot csoportosított át e célra a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány javára.
A HVG érdeklődésére, hogy milyen porszem került a gépezetbe, s hogy mikor és hol tartják majd az elnapolt szoboravatót, mindössze az a szófukar üzenet érkezett a konferenciát és szoborállítást szervező Schmidt Máriától, a Terror Háza főigazgatónőjétől, hogy „az egyeztető tárgyalások jelenleg is folynak”.
Akárcsak a több mint kétméteres bronz-Bush öntödei munkálatai. Máté István csongrádi szobrász a HVG információja szerint azt az ihletett pillanatot merevítette ki, amikor az 1989-ben Budapestre érkezett amerikai elnök a Kossuth téren látványosan félretette előre megírt beszédét, mondván: a zuhogó eső miatt rövidre fogja mondókáját. Az új kompozíciója iránti közelebbi érdeklődést a művész a szerződésében szereplő titoktartási kötelezettségre hivatkozva elhárította.
Még akkor is exponenciálisan gyorsultak fel a fővárosban az amerikaiszobor-avatások, ha a bizonytalan közeljövőben felállítandó Bush-figurát kivesszük a sorból. Jelenleg négy egyesült államokbeli hírességnek öt szobra van Budapesten. Az első, akit ezzel már 1906-ban megtiszteltek, az Államok alapító elnöke, George Washington. Mint az az avatáskor elhangzott, „Amerika legnagyobb fiának” 117 évet kellett „várnia” a halála után, amíg érdemeit Budapesten, a Városligetben szoborral ismerték el. Ráadásul az alkotó, Bezerédi Gyula fő műveként emlegetett műalkotás valójában viszonzás volt: miután a kivándorolt, de óhazájukhoz hű magyarok négy évvel korábban Cleveland előkelő terén Kossuth Lajost ábrázoló szobrot avathattak, köszönetképpen közadakozást indítottak azért, hogy „a magyar honpolgárok százezreinek otthont adó új haza alapítójának” legyen emlékműve „odahaza”.
Harry Hill Bandholtz halála után már csak 11 év telt el, amíg 1936-ban lovaglóostoros bronzalakját az irredenta emlékek terén, a Szabadság téren ünnepélyesen felavatták; a talapzaton tisztelgő koszorút helyezett el Horthy Miklós kormányzó is. A szobrász, Ligeti Miklós az amerikai tábornokról készített egész alakos portréjában „az igazság nemes bajnokát” láttatta, aki 1919-ben korbáccsal kergette ki a Nemzeti Múzeumból a megszálló román hadsereg fosztogatni készülő katonáit. A legendának kétségkívül volt igazságmagja: Bandholtzot a szövetséges katonai misszió amerikai delegáltjaként október 6-án kétségbeesett muzeológusok riasztották, hogy a románok – arra hivatkozva, hogy Erdély immár az övék – számos erdélyi vonatkozású műtárgyat akarnak magukkal vinni teherautókon. A nemzeti gyűjtemény vezetői ezt úgy igyekeztek megakadályozni, hogy a múzeum páncéltermeinek kulcsait elveszettnek hazudták. A helyszínre érkező tábornok nem kívánta magára vállalni a döntőbíró szerepét, ezért lepecsételtette a raktár bejáratát, s a kulcsokat a végső döntésig magához vette. A szoborhistóriák legjobb ismerője, az ezt az esetet is aprólékosan feltáró Pótó János 2003-as könyvében úgy fogalmazott, hogy Bandholtz „tettébe még a magyarbarátságot is legfeljebb belemagyarázni lehet”, hiszen naplójában azt jegyezte fel: „csupán kormányom utasításait hajtottam végre úgy, ahogy azokat az amerikai hadsereg tisztjeként és úriemberként értelmeztem”.
A magyarok „hőslelkű” mentora előtt tisztelgő szobornak fordulatos sors jutott osztályrészül. Háborús sérüléseiből 1946-ban – a kisgazda Nagy Ferenc miniszterelnök és a kommunista államminiszter, Rákosi Mátyás washingtoni látogatásával egy időben – villámgyorsan restaurálták, három évvel később viszont raktármélybe süllyesztették. Meglepő módon, a korabeli gyakorlattal ellentétben, nem olvasztották be, így 1984-ben a magyar származású amerikai nagykövet, Nicolas Salgo az államtól letétbe megszerezte azt zugligeti rezidenciájának ékéül. Újabb öt év múltán, nem függetlenül George Bush nevezetes látogatásától, az elnök érkezése előtt néhány nappal az ostoros Bandholtz visszakerült régi-új helyére, a Szabadság térre.
2004 júniusában halt meg az antibolsevista ikonként emlegetett Ronald Reagan, aki – hívei szerint – csillagháborús programjával kulcsszerepet játszott „a Gonosz birodalma”, a Szovjetunió megroppantásában. Az USA 40. elnökéből már az év őszére szoborügyirat lett Budapesten. Az ellenzékben lévő MDF-frakciócsoport – megnyerve a szabaddemokrata és független politikusi lét között libikókázó Zwack Péter nagyvállalkozó anyagi támogatását – egy köztéri Reagan-szobor mielőbbi felállítását kezdeményezte. Demszky Gábor főpolgármester csupán a kiszemelt helyszínt, a Szabadság teret nem tartotta megfelelőnek, így 2006 szeptemberében, két évvel a halála után – az alkotó Veres Gábor szavaival – „a karakán, jó kiállású Reagan” csak a Városligetben kapott mellszobrot.
Fél évtized múltán, a filmszínész-politikus születésének 100. évfordulóján viszont, nemzetközi parádét celebrálva, Orbán Viktor és Condoleezza Rice exkülügyminiszter a Szabadság téren leplezte le 2,2 méteres, már-már fényképhű bronzfiguráját, amely – akárcsak a készülőfélben lévő Bush-szobor – Máté István alkotása.
Az ez idáig utolsó pesti szoboramerikai „az informatika legnagyobb hőse”, az Apple világcéget alapító és azt felfuttató Steve Jobs, aki – magyar és világrekordként – már halála évében megkapta ezt a megtiszteltetést Óbudán. Tóth Ernő munkája azonban csak részben sorolható a fentebb említett emlékművek közé. Elsősorban azért, mert nem közpénzből készült: költségeit a Graphisoft informatikai cég állta, amely sokat köszönhet az Apple-nek.
Másrészt a pályázatgyőztes munka nem közterületre, hanem a megrendelő cég parkjában létesített mesterséges tó partjára került, ahogy az az avatón elhangzott, úgymond napi innovációs emlékeztetőként. Mindezek ellenére a szoborlap.hu portál fórumán a két hónap alatt elkészült és tavaly december végén átadott, naturális stílű alkotásról kisebb elvi vita indult. Ennek során Pótó János úgy fogalmazott, hogy nem akar ugyan ünneprontó lenni, de továbbra is meggyőződése, hogy „halála után 20-25 évig senki emberfiának nem szabadna szobrot vagy emléktáblát állítani”.
MURÁNYI GÁBOR
A cikk a HVG 2012/25. számában jelent meg.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
