Ez az ötödik könyv a polcon, amelynek a borítóján a vodkásüveg és a vörös csillag határozott kontextusban jelenik meg, valamint az első olyan, amelyet nem Esterházy Péter írt, mégis írása van benne, illetve rajta, rögtön a szerző neve és a mű címét magába záró vodkásüveg alatt. A hátsó fedlapon is folytatja, ott ahol a jó könyvek olvasást abba kell hagyni.
Szerencsés világban élünk, mert sem a vodka, sem a vörös csillag nem minősül tiltott dolognak. Betöltöttük hozzá a kort, megharcoltunk a függőségeinkért. Alkoholisták és/vagy tahók lettünk, esetleg folyamatban van egyik-másik, mégsem történt semmi különös. Életkori- és személyiségfejlődési okokból a helyzet mindig ideális volt, az is marad: az ember előbb ismerkedik meg a betűkkel, adott esetben jóval később más bódító szerekkel, és ennek egyáltalán nem mond ellent, hogy a kivétel erősíti a szabályt: nemrégiben nagy sikert aratott az interneten egy 2 éves, láncdohányos indonéz gyermek.
AFP / Ria Novosti / Vitaliy Belosuov
A vodka és az írás közötti összefüggések régóta ismertek. Az igazság az, nem mindig a vodka van a dologban, más is megteszi. A kreatív alkoholisták bibliája, mint minden szentírás először 1 példányban látott napvilágot, rögtön el is fogyott. Venedikt Jerofejev Moszkva-Petuskija 1999-ben jött ki a pécsi Jelenkornál sok példányban, azokat is elkapkodták. A szerző pompásan utazik az említett vonalon. Történetesen a 43. kilométernél, a Villamoserőmű megállónál azt mondja: igyatok többet és egyetek kevesebbet. Nézzük, miből áll a "Komszomolka könnye" koktél. 15 gramm levendulakölni, 15 gramm vasfű, 30 gramm "Erdei víz" arcszesz, 2 gramm körömlakk, másfél deci szájvíz, másfél deci limonádé – nem összerázva, keverve. Vodka sehol, érdekes. Régi bolsevik vicc, hogy az alkoholista azért lop vodkát, hogy utána eladja, mégis mindig holtrészegre issza magát. Hogy csinálták? Itt a titok. "Igyunk hazánkra és Sztálin apánkra/Igyunk és töltsünk eleget."
A másnap mindig tart, ezt – kis kitérővel – az amerikai társadalombiztosítási kártyával rendelkező Charles Bukowski tudja a legjobban. Élete a lóversennyel, a nőkkel meg az ivással telt, de ha nem tudott volna írni, az előző kettőnek semmi jelentősége nem lenne. Bukowski az alkoholistáknak fenntartott parcellában végezte volna, jelöletlen fejfával; a 2007-ben megjelent Tótumfaktum, természetesen Pritz Péter fantasztikus fordításában, szokás szerint az ördög társaságában telik: "Egyik-másik reggel annyira másnaposak voltunk, hogy ki se tudtunk kelni az ágyból. Olyankor mindig délután keltünk fel, megálltunk egy italboltnál, beültünk egy kocsmába egy órára vagy kettőre, hallgattuk a wurlitzert, néztük az alkeszeket, cigiztünk, és hallgattuk a halott nevetést – egész kellemesen teltek így a napok.” Az irodalomtörténetben díszsírhelye van, ez nem csoda.
Viktor Pelevin közvetlen összefüggést mutat ki A rekonstruktőr című novellájában a Szovjetunió ötletszerűen tragikomikus működése és a tivornyák között: azt állítja, sok-sok berúgásból lett a terror és az iparosítás. Számtalan remek írás(-mű) született jelentős mennyiségű vodka elfogyasztása alatt és után, arra viszont nincs adat, hogy jelentős vodka született volna remekművek olvasása alatt, közben és után. A vodka általában az írás előtt jár, néhány kivételes márka pedig megelőzi a korát. Állítólag egészségügyi szempontból nem ajánlott sok vodkát inni, de ez nyilván operálás közben sem ajánlott, márpedig nekem van orvos ismerősöm, akinek sérvoperáció közben sem remeg a keze. Igaz, ha nem operál, mindig. Írni és inni egyaránt jó, az előbbi kicsit nehezebb, mint mostanában jó vodkához jutni.
Mengyelejev, a kiváló orosz vegyész nemcsak az elemek periódusos táblázatát találta fel, de azt is meghatározta, hogy volumenüket tekintve mi a vodka alkotóelemeinek, a víznek és az alkoholnak az ideális aránya. Úgyhogy nagyon is logikus volt elnevezni róla az utcát, ahol a detoxikáló állott.
Jevgenyij Popov: Vodkára vodkát. Európa Könyvkiadó, 2013., 423 oldal, 3400 Ft.
Esterházy Péter ajánlójára nyilván azért volt szükség, mert Jevgenyij Popov nem számít a Magyarországon ismert írók közé. Másfél évtizede megjelent egy keserű posztmodern fricskája A hazafi lelke, avagy különféle közlemények Fityfiricshez címmel, 1962 óta publikál, közel jár a hetvenhez, és persze mint minden rendesebb író, benne volt az Akszjonov-féle Metropol almanachban. Ezért a merész józanságért sok jelentős írót kizárták az írószövetségből, ami többek között azzal járt, hogy megvonták a belépőjüket, így elveszítették azt a lehetőséget, hogy kivételezett emberekkel jó minőségű és olcsó italokat vedelhessenek.
Popov egyébként a magyar irodalom és a magyar nép megbonthatatlan barátja, innen származik az ismeretség Esterházyval. Ha nincs Popov, esetleg nincs Esterházy ott, de ez csak másnapos feltételezés. Mindenesetre, most el lehet mélyülni Popovnak az orosz néplélek sűrűjében tett túráiban. Az odüsszeiát nem itatja át a mámor, mondhatni inkább lassan, soha nem múló kábulat van attól, amit Oroszországban szeretni lehet, mások inkább meg csak gyűlölik miatta. Élettörténetek vannak benne a lassúságról, a kivárásról, türelmes dolgokról, ígéretekről, a beteljesült és az elmúló szerelemről. A Vodkadalok-gyűjtésben Popov megírja az újkori orosz Rómeó és Júlia történetet – kissé módosult erkélyjelenettel – a szerelmespárról, akik nem lehettek egymáséi, mert az alkoholé lettek. A tükörben a K.-ba rendre visszatérő vadász belenéz a tükörbe, de abban nem önmagát látja, egy másik írásból pedig az derül ki, a kakas megfőzése és a pénzreform összefügg. Azoknak, akik nem elég tájékozottak a közelmúlt orosz történelméből – senki nem eléggé az – Popov értelmező-magyarázó szótárából pótolhatják ilyen-olyan hiányosságaikat.
„Könyveinek igazi főhőse a nyelv. Csoda-e, ha itt sertepertélek?” – kérdi a magyar író. Ha Esterházy hívja fel reá a figyelmet, ráadásul pár jó mondattal, még nem lehet mondani, hogy a szibériai Popov – "tajga nélkül nem élet az élet" – meg van Magyarországon csinálva, ám azt lehet mondani: egy-két príma mondatunk máris van, noha még fel sem csaptuk a könyvet. Ha felcsaptuk, tényleg beválik Esterházy jóslata, nem lehet abbahagyni, mert Popovnak nagyon megy az írás.
Az írások valamikor 2000 környékén keletkeztek, akkor Oroszországban a legtöbb fekvő rendőrt már nem az alkohol ütötte ki, és finn bútorgarnitúrát is lehetett szerezni. A kötet az oroszországi Szövetségi Sajtóügyi és Tömegkommunikációs Igazgatóságnak az „Oroszország Kultúrája (2012-2018)” elnevezésű öszszövetségi program keretében nyújtott anyagi támogatásában részesült, ami kiválóan jelzi, hogy az országimázs alakítása szempontjából a valóság sem elhanyagolható tényező. Lassan úgyis elkerülhetetlenné válik egy Nyugat-Kelet irodalmi ivóverseny. A kék sarokban, mondjuk: Bukowski, Fitzgerald, Hemingway, Hunter S. Thompson, a piros sarokban megannyi kiváló orosz férfiú. Végre egy háború, amivel az egész világ jól jár.Tessék rendelni.
