"Kaposváron nem azt kaptam, amit vártam" - Móga Piroska színésznő

Móga Piroska (23) színésznő. Fabricius Gábor Felnőttek c. rövidfilmjének, valamint Szabó Szonja Komoly Dolgok és Deák Krisztina Aglaja c. filmjeinek főszereplője, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója, jövőre a Radnóti Színház színészgyakornoka, A héten Arany Hársfát nyert a bulgáriai nemzetközi filmfesztiválon. Jelenleg osztálya körében látható az Átrium Film-Színházban – nem másban, mint a beszédes című Kabaréban. A darabról és annak hátteréről kérdeztük – színházpolitika az iskolapadban, avagy kurvák maszkban.

hvg.hu: Az Átriumban bemutatott Kabaré gyakorlatilag a kaposvári osztályod vizsgaelőadása. Milyen helyzetben vagytok az átalakítások után és hány éveket van még hátra a képzésből?

Móga Piroska: Réthly Attila osztálya vagyunk, de a Kabarét nem ő, hanem Rusznyák Gábor rendezte. Most végeztük el a harmadévet – jövőre már mind gyakorlaton leszünk.  Hárman a Vígszínházhoz, egy osztálytársunk Szombathelyre kerül – és sokan mennek alternatív színházakhoz. Én a Radnótiba megyek.

Elméletileg 4 év után kellene csak elengedniük minket gyakorlatra – ez egy 5 éves képzés - , de a nagy kaposvári kavarodásban végül úgy alakult, hogy korábban kirepültünk. 17-en kezdtük az osztályt, már csak 11-en vagyunk – van, aki azért hagyta ott a szakmát, mert nem bírta azt az őrült huzavonát, aminek kitettek bennünket. De egyszerűen nem maradhattunk tovább lent, nem lett volna ki tanítson minket, nem tudták már vállalni értünk a felelősséget.

hvg.hu: Ekkora volt a felfordulás?

M.P.: És még mindig tart! Minket anno Mohácsi tanárgenerációja vett fel, ám ők tanítani már nem tanítottak minket, miután kirúgták őket a kaposvári Csiky Gergely Színházból. Szerencsére rendezőként tudunk velük dolgozni. Ők voltak továbbá, akik gondoskodtak mind a 11 ember elhelyezéséről szeptembertől, ami nem kis munka volt.

Mohácsiék után a Csikyt először Schwajda vette át, majd Rátóti – és minden szakember a saját arcára fogmálja az intézményét. Ezzel nem is lenne baj, viszont így, hogy évente minden teljesen megváltozik, lehetetlenné vált a hosszú távú építkezés, a folyamatok véghezvitele. Ebben az új helyzetben 2 évet fogunk gyakorlaton tölteni – aminek van jó oldala is persze.

hvg.hu: Maga a Kaposvári Egyetem nem tudott segíteni a helyzet rendezésében?

M.P.: Az igazság, hogy a szakmai hullámvasút mellett vannak általános intézményi összevisszaságok is Kaposváron, melyek csak rontottak a helyzeten. A Kaposvári Egyetem elsősorban agráregyetem – művészeti kara azért van, mert régebben csak így tudta magát egyetem kategóriába sorolni – ma már ehhez elég 3 is. Kaposváron a művészeti kar gyakorlatilag egy mostohagyerek – a diákok nagy része azt se tudja, hogy létezünk. Emiatt egyrészt kevesebb figyelmet és támogatást kapunk, másrészt amikor pont emiatt nemrég „problémázni” kezdtünk, gondolhatod, mennyire nem örültek.

hvg.hu: Pedig teljesen praktikus dolgok miatt emeltetek szót a rektor felé.

M.P.: A helyzetünk nem volt éppen rózsás az utolsó évben. Ha azt mondom, hogy a Tartuffe-ben minden este el kellett tépnünk egy harisnyát, de annyi keretünk nem volt, hogy azt megvegyük – így a színésznőnek kellett mindegyiket kifizetni? Nincs már alapítványunk – Csáki Judittól elvették azt a jogkört, ami egy NKA-s pályázáshoz kellett volna. Belépőt nem szedhettünk a saját előadásainkra, merthogy nem akartak pénzt „ránk bízni”.

Februárban –miután nagy hatással voltak ránk a budapesti HaHás események- az osztályom nyílt levélben fordult a rektorhoz. Szépen megfogalmaztuk a levelet- nem pénzt kértünk, hanem –azt vallva, hogy ezek megoldható problémák- indítványoztuk egy fórum megszervezését a színészek, a tanszékvezető Csáki és a rektor(ok) között. Ez a levél nyilvános.

Móga Piroska a Kabaréban

Szántói Lilla

Nem akartuk az egész oktatási rendszert kritizálni – úgy gondoltuk, előbb a saját portáján takarítson mindenki. Nem mentünk bulvársajtóhoz, hanem intézményen belül akartuk elintézni a dolgot. És semmilyen támadó szándék nem vezérelt minket –ám sajnos a címzettek nagyon így értelmezték.

Végül annyi figyelmet kaptunk –egy megalázó meghívás után az egyetem összdolgozói értekezletére-, hogy közölték, nem tudnak a levéllel foglalkozni, mert a HÖK-képviselő nem írta alá. És egyébként is milyen szemtelenek vagyunk.

hvg.hu: Attól félt az egyetem vezetése, hogy mint a Humán Platform a Színművészetit, majd megszálljátok az épületet?

M.P.: Lehet. De semmi ilyen nem állt szándékunkban. Csak azt a lehetetlen helyzetet szerettük volna feloldani, amiben voltunk. De Repa Imre rektor-helyettes és a Kaposvári Egyetem vezetése úgy általában nagyon konzervatív – annak ellenére, hogy szerintem egy egyetemnek a diákokról kéne szólnia.

hvg.hu: Az, hogy pont a Kabaré darabbal búcsúztok a kaposvári víg napoktól, gondolom, nem véletlen.

M.P.: Egyáltalán nem. És Rusznyák nagyszerű adaptációt csinált – alapul véve az Isherwood könyvet, a darabot, a filmet, és még a Sweet Charity-ből is kölcsönöztünk egy dalt, a Big Spendert. Két szereposztásban játsszuk – a 11-ből négyen vagyunk benne olyanok, akik két szerepben jelenünk meg, az estétől függően. A Konferanszié mindig a remek Domokos Zsolt – ő jövőre a KOMA-ban lesz már.

hvg.hu: A Kabaré zenés és vidám, közben meg mégiscsak a náci kultúrpolitikáról szól. Arról, hogy még picit lehet önkifejezni, de már nem sokáig. A szabad szórakoztatás kontra a felülről jött, uniform művészettel. Mondhatjuk, hogy benne van a világok harca.

M.P.: Ez a Kabaré előadás az én osztályomról szól! A kiszolgáltatottságunkról – a maszkról, amit minden este felteszel. A műmosolyról, amivel minden este felmész a színpadra. Mert menni kell, szórakoztatni. Sally Bowles, a hősnő, minden este felküzdi magát. Mindennek ellenére. The show must go on, ugye. Ez mi vagyunk. Arról szól, hogy ki mit ad fel – arról, hogy hogyan lehet kinyírni a meg nem született gyereket. Hogy mit kell odadobni magadból, hogy ezt csinálhasd.

Kaposvár egy elzárt közeg, egy vidéki campus – lemész oda, és érzelmileg rengeteget veszítesz: barátokat, kapcsolatokat, időt. Én a Kabaréban most kimegyek a színpadra, olyan emberek elé akik 3 éve az életem fontos részei voltak. Ez nagyon fájdalmas.

hvg.hu: Sally 2013-ban is szimbolikus figura?

M.P.: Abszolút. Sally körül elfogy a levegő – nem veszi észre, hogy körülötte megszűnik a világa. Sally maga az önbecsapás. Mi, művészek fel tudjuk-e vajon ismerni a valóságot? Chris, Sally szerelme, próbálja elérni, hogy a lány legalább magának vallja be, mi történik, de hiába.

Az az igazság, hogy azt, amit mi csinálunk – azt csak önbecsapásból lehet csinálni. Máskülönben teljesen kiszállsz. Ahogy a mi egyes osztálytársaink is tették.

Mi, ahogy Sally, küzdelmet folytatunk a saját illúzióink fenntartásáért.  Egy-egy pillanat persze van, amikor felismerjük, hogy az életünk nem halad sehova. Vajon mi is a kabaréban ragadunk majd, mint Sally? Vagy lesz köztünk, akinek teljesülnek a gyerekkori álmai filmsztárságról, nagy művészetről?

hvg.hu: Most váltok felnőtté, úgy tűnik.

M.P.: Igen. Én nagyon szerencsés vagyok a Radnótival. De Kaposváron nem azt kaptam, amire vártam – nem az a világ volt már, amikor elkezdtünk, mint ahová felvételiztünk. A felvételi nagy élmény volt –aztán meg szétrobbant az egész. De ez a nagy lecke! Nem azt kapod, ami vársz – na de mit kezdesz azzal, amit viszont megkapsz? Ezt tanulom most –kemény munkával.