Katmanduba érve az ember legjobb, ha elveszti az időérzékét. Nem lesz rá szüksége. Legokosabb, ha mindjárt a reptéren odaadjuk karóránkat az első szembejövő idegennek. Errefele az a mondás járja, hogy a nyugati embernek órája van, a keletinek meg ideje.
Ez persze elsőre alig hihető. A főváros útjain egymás nyakára hágnak az autók, buszok, közöttük motorosok és gyalogosok keresik a pillanatokra megnyíló réseket. S minél szűkebb az utca, annál intenzívebb a forgatag. Mindenki dudál, mint ha csak a fék helyére kötötték volna be az azt megszólaltató gombot.

Aztán befordulunk egy sarkon, és sztupa körül mantrázó, imamalmokat pörgető csoportba futunk. Nem messze, egy hindu templom lábánál tenyérjós várja a kuncsaftokat. Az árnyékban kutyák fekszenek, mellettük a földre kiterített dobozokról zöldségeket árulnak. Tejes teát szürcsölők bámulnak bele a jelenbe, s mintha újabb rész kezdődne a kedvenc sorozatukból várják, hogy mit hoz a következő perc.

Ha jobban bele szeretnénk látni a társadalom velejébe, menjünk el halottégetésre. A nepáliak szent folyója, a Bagmati partja két oldalán áll a Pashupatinath templom, ahol az itt élők földi maradványait visszaadják a természetnek. Közszemlére téve ezt a nálunk oly befelé forduló szertartást. Míg a szemközti parton emberek csoportba verődve nézelődnek, addig a gyászolók a testet meztelenre vetkőztetik és megmosdatják a Bagmati kakaóbarna szent vizében. Aztán sárga lepelbe csavarják és ráhelyezik a vastag rönkökből rakott máglyára. Majd a legidősebb fiú, vagy férfi hozzátartozó, akinek a gyász jeleként kopaszra borotválták a fejét a holttest szájánál kezdve meggyújtja a tüzet.

Az országban uralkodó hinduk vallása szerint az ember öt alapelemből áll: víz, föld, tűz, levegő és ég. Égetés közben ezekre az összetevőkre bomlik a test. Táplálja a tüzet, a levegővel keveredett füst a lélekkel együtt az égbe száll, a hamu pedig a vízbe hullik.
A körforgás örök, ahogy a testek is folyamatosan követik egymást az égetőplatformokon.

A tűz kihunytával a maradványokat belelökik a folyóba, mely közvetlen összeköttetésben áll a Gangesszel. Ekkor tűnnek fel a nadrágra vetkőzött gyerekek, belevetik magukat az alig derékig érő vízbe és megindul a vadászat. Kiszedik a még használható rönkdarabokat és alaposan átkutatják a medret. Többen madzagra kötött mágnessel felszerelkezve jönnek, azt lógatják be a partról, hátha fémpénzre vagy ékszerre akadnak. Senki nem csodálkozik.
Ez is része az élet nagy körforgásának.
További képek, információk itt.