Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az év leglátványosabb filmje a Gravitáció című sci-finek álcázott kamaradráma. Látványfilmet azonban manapság mindenki tud csinálni Hollywoodban, szerencsénkre ez a film Alfonso Cuarón fejéből pattant ki, aki a végtelen térben sodródó emberi magányt tudja bemutatni, meghökkentő hitelességgel.

Alfonso Cuarón a zseniális disztópia, Az ember gyermeke után maradt a sci-fi műfajánál, de ezúttal egy klasszikus lépéssel kilőtte magát az űrbe. A rendező korábbi alkotásait figyelembe véve azonban számítani lehetett rá, hogy a csillagrombolós-űrszörnyes és a patrióta-világmegmentős vonaltól is távol tartja magát, és valami olyat fog nyújtani, ami egyszerre lélegzetelállítóan grandiózus és nyomasztóan emberi.

Nem csalódtunk benne. A Gravitáció első jelenete gyakorlatilag egyetlen tizenhárom perces snitt, amelyben a kamera úgy táncol a Hubble-teleszkópot szerelgető asztronauták között, mintha egy Csajkovszkij-balettre vezérelték volna. A két űrhajós, Matt Kowalski (George Clooney, a szokásos nagydumás szépfiú szerepében) és Ryan Stone (Sandra Bullock, tőle nem olyan szokásos lenyűgöző alakítást nyújtva) hétköznapian viselkedik: exekről sztorizgatnak, countryt hallgatnak és egymás idegeire mennek.

©

Aztán jön egy váratlan űrszemétvihar – ne feledjük, a hulladék tízezer kilométer/órákkal száguldozik odafent –, aminek köszönhetően a tapasztalt Kowalski és az újonc Stone elsodródik a munkaterülettől. Ez pedig az űrben nem jelent sok jót. Az oxigén fogy, a koordinált haladás lehetetlenközeli, a pánikszint emelkedik, amitől az oxigén csak még jobban fogy. Őrült körforgás. Az itt ábrázolt jelenetek a néző számára is fullasztóak, a Ryan sisakjából mutatott képek pedig szédítőek.

És igen, valahogy így kell bánni a hosszú snittekkel. Cuarón egy percig sem megy át öncélú természetfilmeskedésbe, és a néző sem kapja azon magát, hogy a sok tízperces jelenet közben az előtte ülő hajszálait számolgatja. Kubrick, Scorsese és Tarantino nyomvonalán halad a rendező, nem pedig Tarkovszkijén vagy Tarr Béláén. A kísérőzene sem megy át giccsbe, nincs armageddoni szívszakító ájlávjúzás túldramatizált vonósokra, ellenben vannak súlytalanságban úszkáló könnycseppek rádión keresztül hallott kínai altatódalra.

Lehet nem szeretni a 3D-s mozit, de hogy a Gravitációt bűn síkban nézni, az biztos. Nem egy átlagos, olcsó, hatásvadász, utólagosan konvertált 3D-ről van szó, hanem egy négy évig koreografált és animált technológiai mesterműről. Filmszakmabeliek által sokat hangoztatott tény, hogy a Gravitációban használt technika nagyjából a kétezer-húszas évek közepére-végére lesz széles körben elérhető, azaz tíz évig most fel van adva a lecke a vizuális művészaspiránsoknak. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a máig legimpozánsabbnak tartott 3D-s alkotás, az Avatar megálmodója, James Cameron a valaha volt leglátványosabb filmnek, egyben a legjobb űrmozinak nevezte Cuarón művét.

Az pedig hülyeség, hogy ez egy két- vagy egyszereplős film. Szereplő itt az űr, a hajók, a tér, az idő, de még a levegő is. Sokkal inkább tudunk izgulni egy ilyen filmen, ahol az ember a semmi közepén, magára hagyatva küzd az életéért, mint egy olyanon, ahol ugyanezért a túlélésért tonnaszámra mészárolja a nyolclábú-háromfejű lényeket. Persze, tudjuk, hogy Hollywood, már a film elején összerakhatjuk a cselekmény vázát, de úgy van megkomponálva az egész, úgy hullámzik a megmenekülés és a világűrben ragadás lehetséges kimenetelei között, hogy a viszonylag egyszerű sztorit is születésnapi tortaként nyeljük le.

A pszichológiai hatását nézve pedig biztosak lehetünk abban, hogy a Gravitáció nem lesz a jövőre beinduló űrturizmus-cégek kampányfilmje. Én legalábbis a következő csilllaghullást nem fogom tudni száznegyvenes pulzus alatt nézni.

Űrmozi

Az űrmozi tudományos-fantasztikus alműfaj. Túlnyomórészt a világűrben játszódik, és nemcsak intergalaktikus átjáróházként használja azt, mint a sci-fi más alfajai. Merthogy széles a paletta, de míg a közmegegyezés szerint az alienektől és más űrpredátoroktól nyüzsgő akciódús sci-fik távol állnak az életszerűségtől, addig a világűr egy lassan az ember számára is elérhető úti cél lesz. A filozofikusabb űrmozik ősatyja Stanley Kubrick 1968-as magnum opusa, a 2001: Űrodüsszeia, de itthon jóval népszerűbb volt Andrej Tarkovszkij pár évvel későbbi, Solaris című műve. Persze a ká-európai diákokat úgy szervezték a moziba a dicső szovjet alkotásra, mint helyi pártszervezet a lakosokat időközi választásra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lemondott Szájer József

Lemondott Szájer József

Visszavonja gázkamrázós írását Demeter Szilárd

Visszavonja gázkamrázós írását Demeter Szilárd

Rengeteg új barlangrajzot fedeztek fel Amazóniában, 12 ezer évesnél régebbi is van köztük

Rengeteg új barlangrajzot fedeztek fel Amazóniában, 12 ezer évesnél régebbi is van köztük