Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az év leglátványosabb filmje a Gravitáció című sci-finek álcázott kamaradráma. Látványfilmet azonban manapság mindenki tud csinálni Hollywoodban, szerencsénkre ez a film Alfonso Cuarón fejéből pattant ki, aki a végtelen térben sodródó emberi magányt tudja bemutatni, meghökkentő hitelességgel.

Alfonso Cuarón a zseniális disztópia, Az ember gyermeke után maradt a sci-fi műfajánál, de ezúttal egy klasszikus lépéssel kilőtte magát az űrbe. A rendező korábbi alkotásait figyelembe véve azonban számítani lehetett rá, hogy a csillagrombolós-űrszörnyes és a patrióta-világmegmentős vonaltól is távol tartja magát, és valami olyat fog nyújtani, ami egyszerre lélegzetelállítóan grandiózus és nyomasztóan emberi.

Nem csalódtunk benne. A Gravitáció első jelenete gyakorlatilag egyetlen tizenhárom perces snitt, amelyben a kamera úgy táncol a Hubble-teleszkópot szerelgető asztronauták között, mintha egy Csajkovszkij-balettre vezérelték volna. A két űrhajós, Matt Kowalski (George Clooney, a szokásos nagydumás szépfiú szerepében) és Ryan Stone (Sandra Bullock, tőle nem olyan szokásos lenyűgöző alakítást nyújtva) hétköznapian viselkedik: exekről sztorizgatnak, countryt hallgatnak és egymás idegeire mennek.

©

Aztán jön egy váratlan űrszemétvihar – ne feledjük, a hulladék tízezer kilométer/órákkal száguldozik odafent –, aminek köszönhetően a tapasztalt Kowalski és az újonc Stone elsodródik a munkaterülettől. Ez pedig az űrben nem jelent sok jót. Az oxigén fogy, a koordinált haladás lehetetlenközeli, a pánikszint emelkedik, amitől az oxigén csak még jobban fogy. Őrült körforgás. Az itt ábrázolt jelenetek a néző számára is fullasztóak, a Ryan sisakjából mutatott képek pedig szédítőek.

És igen, valahogy így kell bánni a hosszú snittekkel. Cuarón egy percig sem megy át öncélú természetfilmeskedésbe, és a néző sem kapja azon magát, hogy a sok tízperces jelenet közben az előtte ülő hajszálait számolgatja. Kubrick, Scorsese és Tarantino nyomvonalán halad a rendező, nem pedig Tarkovszkijén vagy Tarr Béláén. A kísérőzene sem megy át giccsbe, nincs armageddoni szívszakító ájlávjúzás túldramatizált vonósokra, ellenben vannak súlytalanságban úszkáló könnycseppek rádión keresztül hallott kínai altatódalra.

Lehet nem szeretni a 3D-s mozit, de hogy a Gravitációt bűn síkban nézni, az biztos. Nem egy átlagos, olcsó, hatásvadász, utólagosan konvertált 3D-ről van szó, hanem egy négy évig koreografált és animált technológiai mesterműről. Filmszakmabeliek által sokat hangoztatott tény, hogy a Gravitációban használt technika nagyjából a kétezer-húszas évek közepére-végére lesz széles körben elérhető, azaz tíz évig most fel van adva a lecke a vizuális művészaspiránsoknak. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a máig legimpozánsabbnak tartott 3D-s alkotás, az Avatar megálmodója, James Cameron a valaha volt leglátványosabb filmnek, egyben a legjobb űrmozinak nevezte Cuarón művét.

Az pedig hülyeség, hogy ez egy két- vagy egyszereplős film. Szereplő itt az űr, a hajók, a tér, az idő, de még a levegő is. Sokkal inkább tudunk izgulni egy ilyen filmen, ahol az ember a semmi közepén, magára hagyatva küzd az életéért, mint egy olyanon, ahol ugyanezért a túlélésért tonnaszámra mészárolja a nyolclábú-háromfejű lényeket. Persze, tudjuk, hogy Hollywood, már a film elején összerakhatjuk a cselekmény vázát, de úgy van megkomponálva az egész, úgy hullámzik a megmenekülés és a világűrben ragadás lehetséges kimenetelei között, hogy a viszonylag egyszerű sztorit is születésnapi tortaként nyeljük le.

A pszichológiai hatását nézve pedig biztosak lehetünk abban, hogy a Gravitáció nem lesz a jövőre beinduló űrturizmus-cégek kampányfilmje. Én legalábbis a következő csilllaghullást nem fogom tudni száznegyvenes pulzus alatt nézni.

Űrmozi

Az űrmozi tudományos-fantasztikus alműfaj. Túlnyomórészt a világűrben játszódik, és nemcsak intergalaktikus átjáróházként használja azt, mint a sci-fi más alfajai. Merthogy széles a paletta, de míg a közmegegyezés szerint az alienektől és más űrpredátoroktól nyüzsgő akciódús sci-fik távol állnak az életszerűségtől, addig a világűr egy lassan az ember számára is elérhető úti cél lesz. A filozofikusabb űrmozik ősatyja Stanley Kubrick 1968-as magnum opusa, a 2001: Űrodüsszeia, de itthon jóval népszerűbb volt Andrej Tarkovszkij pár évvel későbbi, Solaris című műve. Persze a ká-európai diákokat úgy szervezték a moziba a dicső szovjet alkotásra, mint helyi pártszervezet a lakosokat időközi választásra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kétszer annyi ideig gürizhet egy fővárosi fiatal egy lakásért, mint egy észak-magyarországi

Kétszer annyi ideig gürizhet egy fővárosi fiatal egy lakásért, mint egy észak-magyarországi

Banki kiszámolós: hányan maradhatnak?

Banki kiszámolós: hányan maradhatnak?

Itt belehallgathat: ez a mesterséges intelligencia 0-24-ben gyártja a metált

Itt belehallgathat: ez a mesterséges intelligencia 0-24-ben gyártja a metált

ifj. Vidnyánszky Attila: Boldognak lenni nem szégyen

ifj. Vidnyánszky Attila: Boldognak lenni nem szégyen

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

A christchurchi merénylet bosszúja volt a Srí Lanka-i robbantássorozat

A christchurchi merénylet bosszúja volt a Srí Lanka-i robbantássorozat