Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Tom Johansen néven folytatja pályafutását Jo Nesbo világhírű norvég író, akinek első álnéven írt regényei 2014 őszén fognak megjelenni - jelentette a Verdens Gang című norvég lap szerdán.
A főleg bűnügyi regényeiről ismert 53 éves bestselleríró Blood on Snow 1 és 2 címmel, a brit Harvill Secker könyvkiadó gondozásában fogja megjelentetni az egyelőre két regényből álló új sorozatát.
A cselekmény szerint a főhős, a dán-norvég kettős állampolgárságú Tom Johansen író a '70-es években vándorolt ki Amerikába, ahol tévésorozatok és reklámfilmek forgatókönyvírójaként válik sikeressé, a széleskörű ismertséget azonban egy regény hozza meg számára.
"Mivel Johansen maga is fiktív szereplő, az általa kitalált figura kétszeresen is az. Vagyis Tom Johansen nem klasszikus értelemben vett álnév, hanem fikció a fikcióban" - mondta a szerző.
Jo Nesbo elsősorban a Harry Hole-féle bűnügyi regények és a Doktor Proktor-gyermekkönyvek által vált világszerte ismert íróvá, több mint 40 nyelven megjelent műveiből mintegy 19 millió példányt adtak el.
Az író köteteiben merészen nyúl olyan kényes témákhoz, mint a korrupció, a prostitúció, Norvégia náci múltja, a neonáci mozgalmak, az idegengyűlölet, a bevándorlók vagy a drogfüggő fiatalság.
Az eredetileg közgazdász végzettségű Nesbo az irodalom mellett a Di Derre nevű rockegyüttes tagjaként zenéléssel is foglalkozik, labdarúgóként pedig a norvég első osztályig vitte.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.