Tudjuk, a jelen állapot megértéséhez és a jövőbeli előrelépéshez a múlt őszinte vizsgálata, a tanulságok leszűrése és beépítése szükséges. Ennek egyik kézenfekvő és sokakat elérő eszköze a film. Szokás mondogatni, a magyarok adósak a tegnapok traumáinak feldolgozásaival, bezzeg a németek, tessék megnézni Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai vagy Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című ügynökdráma „önvizsgálati terápiáját”. Igaz, hogy nem készült el még a „Nagy 56-os film”, de az elkészült alkotások azért így is széles spektrumon kínálják a lehetőségeket a történtek jobb megértéséhez.

57-ben 56-ról

Az első 1956-ot érintő magyar mozgóképek természetesen az uralkodó párt, az 56-ot leverő hatalom szemszögéből mutatják be vagy érintik a forradalmat. Révész György (ismertebb filmjei: Kétszer kettő néha öt, Az oroszlán ugrani készül, Utazás a koponyám körül, Akli Miklós) 1957-ben forgatott (és be is mutatott) Éjfélkor című művén is a győztesek ideológiája sütött át, még akkor is, ha az nem a közéleti mögöttest firtatta – nem is tehette volna, már a cenzúrabizottság előtt ötletformájában elvérzett volna –, hanem a magánemberi következményeket.

Ilyen szempontból „klasszikus”, azaz az akkori hivatalos álláspontot képviselő film Keleti Márton (ismertebb filmjei: A tizedes meg a többiek, Butaságom története, Civil a pályán, Mágnás Miska) két sematikus, az állampárti ideológiát kiszolgáló, a figurák tekintetében összefüggő játékfilmje, a Tegnap (1959) és a Virrad (1960).

Ide sorolható – az egykori vasmunkás lányból a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd aspiránsként Moszkvában tanult, és 1954-ben a Művészeti Akadémia kandidátusának választott csekély számú magyar női filmrendezők egyike – Kolonits Ilona szintén sematikusnak, vagyis kötelezően elfogultnak nevezhető propaganda-dokumentumfilmje, az Így történt (1957).

Betiltások és kikódolások

A levert revolúciót követően (a személyi megtorlások a filmszínészeket sem kerülték el, a rácsok mögé került mások mellett Darvas Iván és Sinkovits Imre is) több filmet dobozba zártak – a legismertebb eset a tíz évre elcsukott A tanúé (rendező: Bacsó Péter, 1969, bemutatva: 1978) –, vagyis a diktatúra egyes filmeket büntetett. De tiltólistára került Banovich Tamás zsarnokkirályról és hajbókoló népéről szóló allegorikus mesefilmje (Eltüsszentett birodalom, 1956), Várkonyi Zoltánnak a korrupt kádervilágot leleplező és harminc évre (!) betiltott Keserű igazsága (1957), vagy Kalmár László sajátos Revizor-adaptációja, A nagyrozsdási eset (1957), amiben egy borellenőrt tévesztenek össze a miniszterrel.

A szigorítások miatt a filmesek jó időre a magánélet és/vagy az irodalmi klasszikusok felé fordultak téma gyanánt: Bakaruhában (1957), Külvárosi legenda (1957), Ház a sziklák alatt (1958), Édes Anna (1958), Légy jó mindhalálig (1960), Pacsirta (1960), Aranysárkány (1966), A Pál utcai fiúk (1968), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Hangyaboly (1971) Árvácska (1976).

Később az olvadás időszakában már fel-fel tűntek ötvenhathoz kötődő magyar filmek, amelyeknek még nem lehetett a fókuszában a forradalom, de érintőlegesen már őszintén is érinthették a rendszer által tabuként kezelt „sajnálatos eseményeket”. Ilyen volt például a Húsz óra (rendező: Fábri Zoltán, 1965), a Szerelem (rendező: Makk Károly, 1971), a Megáll az idő (rendező: Gothár Péter, 1982), a Szerencsés Dániel (rendező: Sándor Pál, 1983), a Mészáros Márta rendezte Napló-filmek, a Szamárköhögés (rendező: Gárdos Péter, 1987), vagy az Eldorádó (rendező: Bereményi Géza, 1988).

A hazai közönség gyorsan megtanult olvasni a kockák között, kibontotta a rejtett (politikai) üzeneteket. Ez olyan stílusteremtő, meghatározó rendezők munkáira éppúgy igaz volt, mint Jancsó Miklós (Szegénylegények), de az olyan egyszerűnek látszó tévés mesefilmbe is belelátták az elnyomó hatalmat, mint mondjuk A palacsintás király (rendező: Katkics Ilona).

Jubileumi 56-filmdömping

A rendszerváltást követő időkben a hatalom többé nem cenzúrázta a filmeket, egyedül a költségvetés és a néző ítélkezik egy-egy alkotás fölött. Mészáros Márta A temetetlen halott című 2004-es Nagy Imre-drámája, illetőleg Koltai Róbert Világszám című mozija után 56 kapcsán érezhető dömping 2006 környékén mutatkozott (az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából kiemelt figyelmet és támogatást élvezett minden, 56-hoz kötődő projekt). A jubileumra tucatnyi új, itthoni és határon túli produkció jutott el a nézőkhöz.

Ilyen volt a kanadai-amerikai Colin Gray és Megan Raney A szabadság vihara című dokumentumfilmje (lsd. keretes írás), Goda Krisztina Szabadság, Szerelem című nagyjátékfilmje és Szilágyi Andor író-rendező Mansfeld című, magyar–kanadai koprodukcióban született drámája. Az emlékezés jegyében készült Vidnyánszky Attila Szőcs Géza erdélyi író drámájának vászon-adaptációja is Liberté ’56 címmel. Szintén ebben időben született Erdőss Pál Budakeszi srácok című alkotása, Göncz Árpádnak az 1989-ben Az államminiszter címmel írott forgatókönyvét pedig Csermai Judit és Dömölky János rendezte filmmé Bibó körút címmel.

Az ötvenéves évforduló segítette továbbá az olyan filmek létrejöttét, mint Pozsgai Zsolt és Mihályfy „Indul a bakterház” Sándor Csendkútja, Péterffy András és Jeli Ferenc Sínjárókja, vagy Bokor Attila 56 csepp vér című musicaladaptációja (az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attilával, illetve Alföldi Róberttel), valamint Szomjas György A Nap utcai fiúk című filmje.

E filmdömping elemei sajnos a legkülönbözőbb minőségű alkotások, és nem született meg ekkor sem az igazi, katarzist adó 56-os történet.

56 és a krimi

A legutóbbi években három film készült 56-hoz kötődően, 2009-ben Vágvölgyi B. András Kolorádo Kid, 2010-ben Bergendy Péter A vizsga, idén Fazakas Péter Szabadság különjárat című tévéfilmje. Kapcsolódási az utóbbi kettőnél, hogy mindkét alkotás forgatókönyvét Köbli Norbert írta, s mindkettő bővelkedik az izgalmakban.

A Koloradó Kid többek között Eörsi István börtönélményei alapján készült, ahol a – besúgóval terhelt - zárkában ülő hősök mozaikszerű visszaemlékezéseiből állnak össze a forradalmi napok. A film nagy erénye, hogy bemutatja az akkori utcai szlenget, ám összességében nem lett átütő alkotás.  

Bergendy thrillere a forradalom vérbefojtása után, 1957 karácsonyán játszódik, és egy korabeli minisztertanácsi rendelet adja az alapját: az 56-os forradalmi-szabadságharcos eseményeket követően az Államvédelmi Osztály meg akar győződni arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért próbára teszi – vizsgáztatja – azok lojalitását a rendszerhez.

Fazakas (stílszerűen 56 perces) filmje pedig – amit a mostani megemlékezések kapcsán október 23-án az M1 csatornán 20:20-tól lehet látni – hasonlóképp valós történtekhez nyúlt: három hónappal a forradalom kitörése előtt három elszánt (és eltérő mozgatórugójú) fiatalember eltéríti a Budapest–Szombathely belföldi légi járatot, hogy disszidáljon. Tervük sikerrel járt, a LI-2-es gép ÁVH-ás tisztjét semlegesítve a németországi Ingolstadtba repülnek.