szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar artista csoport lett a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik nyertese. A fesztivál zsűrije három indulót jutalmazott Arany Pierrot díjjal, köztük a lovas akrobata produkciót bemutató Richter csoportot - közölte a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Zrt. (Maciva) vasárnap este az MTI-vel.

A fesztivál 1996 óta íródó történetében még soha nem volt arra példa, hogy magyar artista vehesse át az Arany Pierrot díjat.

A másik két győztes a német Casselly család lett elefánt akrobata számával, valamint a kínai Quingdao csoport rúdakrobata produkciójával.

A másik magyar versenyző, Simet László szemaforszámát Ezüst Pierrot díjjal jutalmazták, és a kiváló kötéltáncos a Maciva Cirkuszművész Életmű Különdíját is átveheti. Ezüst díjat nyert továbbá a romániai Trio Stoian rúdakrobata csoport, és a brazil Super Silva plafonakrobata száma.

A január 9. és 13. rendezett nemzetközi fesztiválon csaknem 20 országból több mint 30 produkció volt látható. A díjazottak névsorát a versenyprogramokat lezáró fogadás keretében hirdették ki vasárnap este. A gálaműsorral egybekötött díjátadót hétfőn rendezik a programoknak is helyet adó Fővárosi Nagycirkuszban.

A zsűriben Svájcból Fredy Knie, Oroszországból Farzana Khalilova, Hollandiából Henk van der Meijden, az Egyesült Államokból Jeanette Williams és Vinicio Murillo, Németországból Helmuth Grosscurth, Franciaországból Francesco Bouglione, Kínából Hou Quangen, Magyarországról pedig Donnert Gábor foglalt helyet. A zsűri örökös elnöke Franz Czeisler, a Circus Tihany Spectacular elnöke volt.

Az esemény "A" és "B" programjában kínai, olasz, orosz, ukrán, spanyol, mexikói, kubai, német, dán, fehéroroszországi, brazil, portugál, francia, amerikai, osztrák, kanadai, cseh cirkuszművészek léptek fel.

A budapesti cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg először, azóta az esemény egyfajta cirkuszünneppé és a világ második legrangosabb ilyen jellegű fesztiváljává nőtte ki magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!