„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A színházi szakember hétfőn közleményben jelentette be, hogy a személye ellen irányuló "támadásokra és kampányokra" tekintettel azonnali hatállyal felhagy tisztsége ellátásával, hogy "lehetővé tegye a tárgyilagos vitát".
Nem látja el igazgatói tisztségét a pénzügyi botrány sújtotta osztrák nemzeti színház, a Burgtheater vezetője, a német Matthias Hartmann "mindaddig, amíg nem tisztázódnak a tények".
A színházi szakember hétfőn közleményben jelentette be, hogy a személye ellen irányuló "támadásokra és kampányokra" tekintettel azonnali hatállyal felhagy tisztsége ellátásával, hogy "lehetővé tegye a tárgyilagos vitát".
A társulattal már egyeztetett lépés célja, hogy megkímélje a színházat a médiában folyó sárdobálástól és megvédje családját. Mint mondta, már a gyermekeit is inzultusok érik.
A színház felügyelőtanácsa február végi jelentésében okirat- és mérleghamisítást, valamint hűtlen kezelést állapított meg a Burgtheaternél, amelynél nagy meglepetésre 8,3 millió euró hiány alakult ki a 2012/13-as évadra.
Bár a testület a pénzügyekért felelős igazgatóhelyettest, a tavaly novemberben elbocsátott Silvia Stantejskyt gyanúsította meg a visszaélésekkel, Hartmann hétfői közleménye szerint immár őt teszik felelőssé a könyvelési visszásságokért, amelyek igazgatótársa idején történtek a színháznál.
A rangos teátrum pénzügyeit jelenleg a számvevőszék vizsgálja, de a felügyelőtanács feljelentést tett az ügyészségen is.
A Burgtheater a világ második legrégibb prózai színháza, a német nyelvterület leglátogatottabb és legdotáltabb teátruma.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.