„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az Ivan & The Parazol Together című száma lesz az idei Sziget Fesztiválköztársaság "himnusza".
Minden évben más-más magyar dalt választanak a Sziget himnuszának, idén a választás az Ivan & The Parazol legújabb lemezének, a Mode Bizarre-nak az egyik számára esett.
"Bár a nemzetközi fellépőink zenéi sokkal ismertebbek világszerte, mi mégis tudatosan egy-egy magyar dalt választunk a Sziget himnuszának, ezzel is lehetőséget biztosítva a zenekaroknak a szélesebb körű ismertségre, hiszen a kiválasztott dal kiemelt “szereplője” a fesztivál azévi itthoni és nemzetközi kampányának" – mondta a Gerendai Károly, a Sziget alapítója.
A főszervező elmondta, hogy míg tavaly a Punnany Massif Szabadon című dalát választották, idén az Ivan & The Parazol Together című dalára esett a választás, mely Gerendai szerint szintén jól passzol a Szabadság Szigete üzenetéhez.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.