Nők a Titanicon

A 21. Titanic Filmfesztivál nemzetközi zsűrije által a legjobbnak ítélt alkotása a ma este fél nyolckor kezdődő záró gálán megkapja a Hullámtörők-díjat. Esélylatolgatásokba nem bocsátkozunk, inkább bemutatunk két várományost, akiknek szerkesztőségileg drukkolunk.

Nem csak az elkobzott tízórairól

A svéd rendezőnő, Anna Odell erős szerzői filmje az idei Titanic talán egyik legizgalmasabbja volt. Az Osztálytalálkozó elsőre szociálpszichológiai kísérletnek is beillik, hiszen egy osztálytalálkozóra érkezünk, amelynek főszereplője az a lány lesz, akinek az iskolaévek alatt statisztaszerep is csak akkor jutott, ha az osztály legmenőbb srácainak kellett valaki, akit cikizhetnek.

Ez a lány Anna Odell, a képzőművészből lett filmrendező, a húsz éves osztálytalálkozót bemutató jelenetsorozat pedig nem más, mint az ő saját képzelt osztálytalálkozója: film a filmben, egyfajta „mi lett volna, ha?” . A rendező egy vele készült interjúban ugyanis elmondja: a film ötlete akkor jött, mikor megtudta, hogy az épp esedékes húsz éves osztálytalálkozójáról azért maradt le, mert meg sem hívták. Elhatározta, hogy leforgatja az osztálytalálkozót úgy, ahogy szerinte történt volna, ha meghívják és elmegy. „Úgy döntöttem, hogy határokat fogok feszegetni a filmben, majd felveszem a kapcsolatot az igazi osztálytársaimmal, és megmutatom nekik a filmet az eljátszott osztálytalálkozóról” – olvashatjuk az interjúban.

A szembesítéseknek ez a sorozata teszi ki a film második felét. A szintről szintre felépített projekt az egykori osztályában marginalizálódott, kiközösített és zaklatások áldozatául esett diákból öntudatos, kiforrott művésszé avanzsált Anna kezében van, a nézőnek pedig az lehet az érzése, hogy az egykori osztály hierarchiája húsz év állóvízének felkavarodásával hirtelen gyökeresen megváltozik. Anna Odell szabadon tologatja ide-oda a figurákat ember nagyságú játékasztalán, miközben mi, cinkos nézők vele együtt fricskázzuk a helyzettel mit kezdeni láthatóan nem tudó volt osztálytársakat.

A film ugyanakkor egy komoly önvallomás és figyelemfelhívás is egyben az iskoláskori zaklatás és kiközösítés megelőzésének fontosságára. Ahogy a szerző fogalmaz: „arra, hogy mindnyájunknak nagy felelőssége van az emberi kapcsolataiban”, és hogy „az iskolai élmények óriási mértékben formálnak, és egy egész életen keresztül befolyásolnak minket”.

Film „az évtized gyermekéről”

Szintén egy erősen személyes hangvételű, erős szimbolikájú szerzői filmmel van dolgunk a bolgár Maya Vitkova Viktoria című alkotását látva. A film középpontjában álló szereplő tulajdonképp önmagában egy szimbólum. Viktoriának ugyanis nincsen köldöke. Az anyai testtel a magzatot összekötő természetes kötelék hiánya annak a torz, drámaian rideg viszonynak a metaforája, amely Viktoria és édesanyja, Borjana, valamint ő és édesanyja (Viktoria nagyanyja) között áll fenn.

E három nőgeneráció anya-lánya kapcsolatai rajzolódnak ki Vitkova filmjében, sajátos háttérdíszlettel. A bulgáriai kommunizmus 1989-es bukásakor 9 éves Viktoriát a „köldöknélkülisége” miatt születésétől kezdve csodagyerekként kezelik, a párt első embere, Teodor Zsivkov személyes kedvence lesz. Ez a szatirikus-humoros alaphelyzet drámai ellensúlyt kap azzal, hogy Borjana, a beteljesületlenség folyamatos érzésétől megtört anya ugyanannak a kommunizmusnak a foglya, amelyiknek lánya a dédelgetett kis kedvence.

Borjana Nyugatra vágyódása, párthű édesanyjával való elfojtott indulatokkal teli viszonya éppen olyan hangsúlyos a filmben, mint az akaratlanul fogant Viktoriával való kapcsolata. A film fő kérdése azonban mégiscsak az lesz, hogy a szinte menthetetlenül elidegenedettnek látszó anya-lánya viszony Viktoria és Borjana között képes lesz-e megváltozni akkor, amikor az ilyen értelemben szó szerint totális állam már nem furakodik be otthonukba, és a kislány szülinapjának reggelén nem a párttitkár „bársonyos” hangja köszönti fel először a telefonvonal másik végén.

A film első vetítése után az Urániában a rendezőnőtől kérdezhetett a Titanic közönsége. Vitkova itt elmondta: a filmet a saját édesanyjával való viszonya ihlette, a környezet pedig, amelyben a Viktoria játszódik, az a Bulgária, az a kései kommunizmus, ahogyan ő azt gyermekkori emlékein átszűrve a mából látja.