Ha magyar focifilmről van szó, akkor általában Sándor Pál Régi idők focija című filmje és Tímár Péter 6:3, avagy játszd újra Tuttija ugrik be az embernek, pedig ezek már inkább szatirikus, nosztalgiával visszatekintő alkotások. Az Aranycsapat idején viszont még nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy megéri-e focis témájú filmet készíteni. Ha százezren járnak a válogatott meccseire, akkor csak beülnek a moziba is néhányan – gondolhatta az ötvenes évek magyar filmproducere.

Minden idők legnézettebb magyar filmje, a Mágnás Miska bombasikere után két évvel, 1951-ben rendezte meg Keleti Márton a Civil a pályán című focivígjátékot. A főszerepben a 27 éves korában elhunyt legenda, Soós Imre, aki Rácz Pista kiváló dolgozót alakítja, az ő szöges ellentéte a munkáját elhanyagoló sztárjátékos, Teleki Jóska – őt az a Szusza Ferenc játssza, akinek nevét ma az újpesti stadion viseli. Pista később beleszeret Jóska húgába, akinek kedvéért elkezd játszani, innen pedig már nincs megállás, az egész üzem rááll a focira.

Öt évvel később visszatért a témához Keleti, ekkor A csodacsatár című, már-már sci-fibe forduló vígjátékkal állt elő, amelyben a képzelt Futbólia minisztertanácsa határozza el, hogy megveszi magának a világhírű magyar csatárt. A film érdekessége, hogy eredetileg Puskás Ferenc játszotta a szóban forgó csodacsatárt, aki helyett véletlenül egy töltőtollárust vesz meg az ország. Puskás disszidálása után az ő jeleneteit hatalmi nyomásra kivágták a későbbi vetítéseken.

Míg A csodacsatárban csak kisebb szerepben tűnik fel, addig a Fábri Zoltán-féle Két félidő a pokolban című filmben a főszerepet játssza Sinkovits Imre. Az 1961-es mozi cselekménye egy ukrán munkatáborban játszódik, 1944-ben, amikor egy csapat munkaszolgálatos lehetőséget kap, hogy kiálljanak a német katonák ellen egy barátságos focimeccs erejéig. A Sinkovits által játszott Ónodi válogatott játékos, ezért neki kell felkészíteni az amatőr gárdát.

Foci, klisék, happy end

Fábri filmje valamilyen oknál fogva húsz évvel később felkeltette a két Oscar-díjas rendező, John Huston érdeklődését, ezért összehozott egy amerikai feldolgozást 1981-ben, Menekülés a győzelembe címmel. Az Ónodinak megfeleltethető szerepre megszerezte a mára már szintén két Oscar-díjat begyűjtő Michael Caine-t, a további karaktereket pedig olyan neveknek osztotta ki, mint Sylvester Stallone vagy Pelé. A produkciók közti egyetlen kapocsként szerepelt a mindkét filmben feltűnő Gera Zoltán. A remake azonban nem ér fel az eredetihez, hiszen amíg Fábri ügyelt arra, hogy a karakterek ne legyenek karikatúrák, addig Huston fekete-fehér, elnagyolt módon ábrázolta a németeket és a foglyokat is – ráadásul az eredeti, hatásos befejezést is ócska happy endre cserélte.

Bár nem közvetlen feldolgozás, de nagyban hasonlít a Két félidőre és a Menekülésre a 2001-es Gépállat SC (Mean Machine) című brit film, ami valószínűleg elsősorban a futballsztárból színésszé avanzsált Vinnie Jones karrierjének szánt löket lett volna, ehelyett csak egy x plusz egyedik Guy Ritchie-utánzat lett. A Gépállat becenevű angol válogatott játékost bundázás miatt eltiltják a hivatásos sporttól, majd egy rendőr bántalmazása miatt három évre sittre vágják. A börtönigazgató azonban hatalmas focirajongó, és pont kapóra jön az exsztár, aki végre betaníthatja a tehetségtelen rabokat, hogy tudjanak játszani egy értelmes meccset a börtönőr-válogatott ellen.

Aki tradicionálisabb felemelkedés-történetre kíváncsi, de azért mégiscsak a szentimentálisabb, hihetetlenebb fajtából, annak ott a Góóól!-trilógia. A 2005-ös első rész már a legelső percekben belövi nekünk, hogy mire is számítsunk: egy éjszakai jelenetben a kis Santiago családjával együtt szökik át Mexikóból Kaliforniába a határon, a kissrác kezében egy focilabda. Magyarul: a kisfiúból nehéz gyerekkora után várhatóan nemzetközi futballsztár lesz. Mindenesetre ez volt az első olyan focis témájú film, amit láthatóan támogatott a FIFA is, illetve több, akkoriban a csúcson lévő játékos is feltűnt a filmben (Beckham, Zidane, Gerrard) mintegy népszerűsítve az Észak-Amerikában is már egyre népszerűbb sportot.

Már megint az angolok

Szerencsére azért a szigetországiaknak sem kellett beérniük a Gépállat szintjével, 1997 és 2009 között kihoztak három olyan filmet, amivel bebiztosították a futball hazája címet a filmiparban is.

Nick Hornby neve az utóbbi években eggyé vált a minőséggel, olyan filmek készültek írásaiból, mint a Pop, csajok, satöbbi vagy az egymáshoz csak magyar címükben kapcsolódó Egy fiúról és Egy lányról. Legelőször azonban a Fociláz című regényét filmesítették meg, a ’97-es moziváltozat már sajnos azt a nevet kapta, hogy Egy férfi, egy nő és egy focicsapat. A Colin Firth által játszott Arsenal-fanatikus tanárember magánéletére is kihat kedvenc sportja, ahogy ingadozik az Ágyúsok formája, úgy mozog az érzelmi hullámvasút is közte és új kolleganője közt. Ja, az amcsik természetesen remake-elték ezt is, foci helyett baseballal, Arsenal helyett Red Soxszal.

2002-ben egy indiai-kenyai-angol rendezőnő, Gurinder Chadha okozott hatalmas meglepetést, amikor egy olyan filmből hozott ki egy nagyon élvezhető darabot, aminek az a címe, hogy Csavard be, mint Beckham. Valahogy így kell egy „megvalósítom az álmaimat”-típusú sportfilmet csinálni. Nincsen ponyvaszimbolizmus, túláradó szentimentalizmus, van viszont egy jó adag kulturális konfliktus. A 18 éves, londoni szikh családban felnevelkedett indiai lány odáig van a fociért, de a szülei megtiltják neki, hogy ezt a sportágat űzze. Az ősök háta mögött csatlakozik a helyi lánycsapathoz, de amikor egy németországi meccsre kerülne a sor, már nem tudja tovább titkolni a dolgot. A viszonylag ismeretlen indiai főszereplő mellett Keira Knightley és Jonathan Rhys Meyers alkotják a szerelmi háromszögbe is gubancolódó fő triót.

2009-ben az a Tom Hooper rendezte meg a sokak által legéletszerűbbnek tartott futballfilmet, Az elátkozott Leeds Unitedet, aki egy évvel később a legjobb film és a legjobb rendező díját is hazavihette az Oscar-gáláról A király beszédéért. A United Brian Clough történetét meséli el, aki a Derby County menedzsereként rengeteget szidta a Leeds durva játékát, egészen addig, amíg fel nem ajánlották neki a leedsi menedzseri pozíciót – amit kemény 44 napig tudott betölteni, botrányoktól nem mentesen. Mindez olyan kiváló brit színészekkel, mint Michael Sheen és az idei cannes-i fesztivál legjobb férfi alakítás díját elnyerő Timothy Spall.

Ha jól akarunk szórakozni, akkor érdemes megnézni a 2013-as francia Csodacsapat című vígjátékot, amelyben egykor szebb napokat látott, lecsúszott futballistákból kell ütőképes csapatot fabrikálnia egy szintén lecsúszott, alkoholista sztárnak. Ha pedig egy kicsit el akarunk tekinteni az angolszász futballfelfogástól, nézzük meg, a hongkongi filmgyártás és annak megbecsült szereplője, Stephen Chow hogyan értelmezi ezt a sportágat.