Ősszel először látogat Magyarországra az art-rock első számú kortárs ikonja, az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő St. Vincent.
hvg.hu
Negyedik nagylemezét turnéztatva jut el először Magyarországra Annie Clark, azaz St. Vincent amerikai multiinstrumentalista énekesnő. Az art-rock bámulatos gyorsasággal emelkedő csillaga énekelt a Nirvana vendégeként, fellépett a Saturday Night Live-ban, teljes koncertet adott a Letterman Showban, kiemelt előadóként zenélt a legendás Glastonbury és a barcelonai Primavera fesztiválokon.
A tulsai születésű és a Berklee-n végzett Clark hangzásvilága meglehetősen konkrét, 2007-es debütáló albuma után sokan a következő Kate Bushként, illetve női David Bowieként emlegették, ám azóta bebizonyította jóval többre hivatott, mint az ikonok árnyékában való ügyködés. St. Vincent október 18-án, a CAFe kortárs művészeti fesztivál és az A38 szervezésében lép fel a budapesti A38 Hajón.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.