szerző:
MTI

Folyamatosan vizsgálják a fogyasztóvédelmi ellenőrök a Sziget Fesztivál vendéglátóipari egységeit, eddig egy esetben indítottak hatósági eljárást.

Hétfő óta összesen 79 vendéglátóipari egységet ellenőriztek próbavásárlásokkal a fesztiválon, és mindössze egy esetben fordult elő, hogy nem adott nyugtát a kereskedő, ami miatt hatósági eljárást indított a hivatal – ismertette a tapasztalatokat Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.

Hozzátette: az ellenőrzések egynegyede során a helyszínen pótolható kisebb hiányosságok fordultak elő, jellemzően az árak vagy a üzemeltető adatainak feltüntetésével kapcsolatban. A szóvivő kiemelte: a pozitív eredmény annak köszönhető, hogy a fesztivál indítását megelőzően, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is tájékoztatást tartottak a fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai a kitelepült vállalkozóknak.

Az NFH szóvivője felhívta a figyelmet: az ellenőrzések folyamatosak vasárnap estig, a fesztivál végéig tartanak. A hatóság munkatársai nappal és éjszaka is dolgoznak, ellenőrzik a nyugtaadást, a mennyiséget, az árfelszámítást és a vásárlók tájékoztatását

Öt állandó ellenőrpáros dolgozik folyamatosan a fesztiválon, közölte az MTI érdeklődésére megjegyezve, hogy kiemelt időszakokban, hétvégén még többen vesznek részt a munkában.

A fogyasztóvédelem ellenőrzi a mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetését és megfelelő dokumentációját is - mondta el Fülöp Zsuzsanna. Hozzátette: eddig kilenc berendezést vizsgáltak, két helyen hiányzott a szükséges dokumentáció. Az üzemeltetők önként felfüggesztették az emelőszerkezetes darumadár és az ember nagyságú felfújható labda működtetését.

A hatóság a fiatalkorúakat védő jogszabályok betartását is ellenőrzi, fiatalkorú próbavásárlók bevonásával - tájékoztatott a szóvivő, kiemelve, hogy eddig nem merült fel probléma. Egy nemzeti dohánybolt található a fesztivál területén, ahol már a bejáratnál ellenőrzik a vásárlók életkorát - tette hozzá.



 
 
 
 

Előző
Következő

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Senki sem ment el szavazni az egyik fővárosi szavazókörben

Senki sem ment el szavazni az egyik fővárosi szavazókörben

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

Mutasd a posztjaidat - kiderül, hogy depressziós vagy-e!

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

Nem lesz Orbán-beszéd október 23-án

Nem lesz Orbán-beszéd október 23-án