Molnár Csaba
Molnár Csaba

Nagyon sokat kellett bulizni a Budapesten a határnyitásra váró keletnémetekkel, hogy legalább átmenetileg oldódjon a feszültségük, de többnyire jól bírta mindenki. Hogyan zajlottak egy Moszkva téri lakásban tűkön ülő majd' tucatnyi NDK-s utolsó napjai? Miből állt az emigrációs alapcsomag 1989-ben? Melyik keletnémet menekültből lett milliomos rockzenész? Az egészet első kézből megtudhatják egykori szállásadójuktól, kollégánktól, Molnár Csabától.

Amikor Horn Gyula 1989. szeptember 10-én, egy hétfői estén bejelentette a tévében, hogy a nálunk várakozó keletnémetek saját okmányaikkal szabadon elhagyhatják az országot bármilyen irányban, Bennivel, Michaellel és Dominique-kal épp csak megöleltük egymást, majd azonnal betámadtuk a közeli Nyúl utcai, közepesen szakadék éjjel-nappali boltot. Nagyon tudták, hogy milyen “túlélőkészlettel” ugranak fejest a számukra tökéletesen ismeretlenbe. Cigit, papírzsebkendőt, sok guriga WC-papírt, némi száraz kaját, tartalék öngyújtókat, palackos ásványvizet, instant kávét és teát táraztak be a három üléssoros Volga kombi csomagtartójába. Tudtuk, hogy sietni kell az alapfokú emigrációs csomag beszerzésével. Mire másnap visszamentem, a boltot sáskajárás utáni állapotra fosztották ki a később ébredő honfitársaik.

Hegyeshalom: nyitott határátkelő 1989 szeptember 10-én
©

A bejelentés idejében a korabeli állapotokhoz képest “fiatalosnak mondható” kétszobás – összes nyílászárójával belső udvarra néző, de harmadik emeleti, így mégis élhetően világos – Moszkva téri lakásunkban már bőven több mint három hete dekkolt 8-10 régi és újdonsült keletnémet barátunk. Várakoztak a szabadságukra. Azt nagyjából a Budapestre érkezésük pillanatától kezdve mindannyian tudtuk – hiszen ekkor azért már lezajlott az áttörős páneurópai piknik –, hogy nem hiába várnak, viszont az, hogy meddig és hogyan várnak, nagyon bizonytalan volt. 

Vegyes csapat jött össze ‘89 augusztusának második felében a Vérmező utcai lakásban. Az összekötő kapocs köztük Benni (Frank Benjowski) volt, a kelet-berlini alternatív fodrász (civilben elbocsátott vegyipari dolgozó) volt, aki kulcsszerepe ellenére az utolsók között érkezett hozzánk, ráadásul pont az ellenkező irányból. A hír, hogy a keletnémetek éppen megborítani készülnek rendszerüket és annak vezetését, ugyanis hosszabbra tervezett bulgáriai nyaralásán érte. (Bulgária akkoriban azon pár ország egyike volt, ahová szabadon utazhattak az NDK-polgárok, így nyaranta le is rohanták Várnát, Neszebárt és az Aranypartot.) Így ő már nem is ment haza Berlinbe, a Tieckstrasse-n lévő lakásába (nagyjából kétutcányira a Friedriechstrasse kelet-nyugati átkelőtől), hanem egyenesen a Moszkva térre jött a Fekete-tengertől. Összes “felszerelése” nagyjából a strandcucca, egy mongol szőnyeg, amin aludt az autójában (gardróbunkban megtekinthető ma is) és a már említett három üléssoros Volga kombi volt. Mondjuk, ő sosem csomagolta túl magát: amikor a ferihegyi reptéren 1986 decemberében megismerkedtünk – egyhetes budapesti telelés után ment volna haza, én meg Berlinbe, csak a hó miatt egy napot késett a gépünk, együtt tanácstalankodtunk –, két nejlonszatyor elég volt a cuccainak.

A nálunk várakozók többségét Benni révén ismertük meg, kit Berlinben, kit Budapesten, sokszor jöttek, mi is sokszor mentünk, nagyon jó fejek voltak, nagyon jó dolgokat csináltak Kelet-Berlin földalatti kultúrájában – színházat, divatshow-kat, filmeket, zenéket. Az első hullámban Dominique és Michael érkezett egy barátnőjükkel – ő később Michael felesége lett –, ők bőven augusztus első felében jöttek, már ismerték a járást, mondták, nem tudják meddig maradnak, lehet, hogy sokáig, mert haza innen már nem mennek. Aztán érkeztek az ő ismerőseik, barátaik egyike, másika, majd befutott pár napra Aljoscha is, aki az akkor NDK árnyékkultúrájának egyik sztárzenekara, a Feeling B svájci eredetű frontembere volt (az nem derült ki, hogy menekülti, avagy svájci minőségében tartózkodott, talán már nem is volt svájci útlevele) meg Flake, a zenekar billentyűse is.

Flake
©

A tartózkodás alatt aztán Benniék is, mi is hoztunk még néhány fiatalt, akiket a Moszkva téren ismertünk meg. Ránézésre ki lehetett szúrni a menekülteket, kevés cuccal voltak, és a 21-es buszt keresték, ami Csillebércre a “hivatalos” menekülttáborhoz ment, vagy csak leszólítottak, hogy nem tudunk-e véletlenül valami helyet néhány napra. Előfordult, hogy amikor este hazaértünk újabb arcokkal találkoztunk a konyhában vagy a fürdőben. A szabad fekhelyek már az első napokban elfogytak, majd kezdett megtelni a konyha és az előszoba is.

A tartózkodás kezdetben könnyedebb volt, jó volt a közös élet, akik ritkábban jártak Budapesten, körülnéztek, turistáskodtak. Ez azonban valószínűleg már akkor is elsősorban a feszültség levezetését szolgálta. Mindannyian nagyon eltökéltek voltak, de ugyanakkor kétségbeesettek is, féltek, hiszen az életükről volt (lehetett) szó. Akkor még csak a legbátrabbak gondoltak arra, hogy az ő emigrálásuk az egész NDK-rendszert megroggyanthatja. Még Benni is, aki pedig aztán tényleg semmilyen módon nem volt kompatibilis a rendszerrel (írt is levelet Erich Honeckernek, hogy nem jó a rendszer, változtassanak), sokáig úgy vélekedett, hogy “soha nem múlik el az NDK”.

Bizonytalanságuk aztán egyre erősödött, persze próbálták tartani magukat – nem is igen volt más választásuk –, de ez láthatóan egyre nehezebben ment nekik, ráadásul a pénzük is erősen fogyott, illetve gőzük sem volt, meddig kell kitartani. Egyre többet agyaltak a lakásban arról, hogy mi is lesz, mi is lehet velük. Így a mi dolgunk a viszonylag normális technológiai és logisztikai állapotok fenntartása – azaz a kaja, és a lakás működésének biztosítása, a mosás, takarítás, a Volga megjavításához ismerős szerelő felhajtása, ilyenek – helyett mindinkább a figyelmük lekötése, elterelése lett. Ennek nyomán nagyjából másnaponta nagyobbnál nagyobb bulikat hajtottunk fel, akkoriban virágzott a Ráday, a Szemlőhegyi barlang, a Fregatt, a Véndiák, meg persze házibuli házibuli hátán, szinte a teljes akkori budapesti baráti networkünk bevetette magát. Nem volt könnyű, ráadásul egyre nagyobb tömegben jöttek – az egymásnak gyakran ellentmondó – hírek, többségükben ködösítőek, időt húzóak, miközben érdemi információ gyakorlatilag nem nem volt közöttük. Egyre több volt az át nem aludt, szorongós, tompulós, tompítós éjszaka.

Korabeli címlap
©

A horni bejelentés után így nagyjából negyedóra alatt kiürült a Moszkva téri privát menekülttábor, mindenki azonnal nekivágott, Benni és barátai a Volgával, a többiek ahogy tudtak. Én az Osztyapenkóig kísértem őket, de hamarosan jött a hír, hogy mindenki szerencsésen átért, legtöbbjük azonnal vissza is ment Nyugat-Berlinbe. Egy hónappal később látogattuk meg őket, s mivel a fal még állt, volt egy kemény menetünk, át kellett hozni az iskolai és egyéb papírjaikat, hogy munkát tudjanak vállalni, igazolják képesítéseiket.

Egy részükről soha többé nem hallottunk, másokról igen, van akivel ma is tartjuk a barátságot – a lakásban persze a nagy sietségben szinte mindenki ott felejtett egy-két apróságot, fülbevalót, noteszt, karkötőt, kulcstartót, ilyeneket, azok nyilván most is megvannak. Benni – akivel azóta Budapesten utánajártunk és kiderült, hogy késői és távoli rokona Benyovszky Móric grófnak – ma Németország legmenőbb teakereskedését működteti, sok évet töltött többször is a termőhelyeken, mindent tud a teáról. Dominique a Financial Times Deutschland egyik vezető grafikusa lett (az újság 2012. december 7-én jelent meg utoljára). Michael összeházasodott emigráns társnőjével, megvalósította régi álmát, Kaliforniába költöztek, keresett képregényrajzoló lett, felesége modern táncstúdiót vezet. Aljoscha “nem bírta el” az NDK megszűnését, öngyilkos lett, Flake pedig multimilliomos a Rammstein zenekar tagjaként.

Benni és Michael a családjával eljött a határnyitás 20. évfordulójára Budapestre és bejárták az akkori helyeket, a Budapest–Hegyeshalom-távot is lenyomták még egyszer. A Volga kombi már persze nem volt meg, ahogy a Nyúl utcai éjjel-nappali bolt is nappali CBA lett.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Tavares a Fidesz néppárti felfüggesztéséről: Szégyen, amit Weber tett

Tavares a Fidesz néppárti felfüggesztéséről: Szégyen, amit Weber tett

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Szelényi Zsuzsanna: Az európai szuverenitás és a szép új világ

Szelényi Zsuzsanna: Az európai szuverenitás és a szép új világ

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Hamvay Péter: Elszállóág

Hamvay Péter: Elszállóág

Moldova György: Ami most megy, csak kitöréssel végződhet

Moldova György: Ami most megy, csak kitöréssel végződhet