szerző:
MTI

Helmut Kohl engedélye nélkül ad ki könyvet a volt kancellár memoárjainak összeállításában közreműködő úgynevezett szellemíró, a kötetben közölt idézetekben Kohl durva szavakkal illetti számos egykori politikustársát.

Heribert Schwan több mint 600 órányi anyagot rögzített a volt kancellárral 2001-2002-ben folytatott beszélgetésekből, amelyek alapján  eddig három vaskos - egyenként több mint ezer oldalas - kötet készült a volt kancellár életútjáról. A tervezett befejező, negyedik kötet nem jelent meg, mert a közös munka megszakadt, és a felek bíróságon vitatkoznak arról, hogy kit illet meg a hangfelvételek feletti rendelkezés joga.

A köteteket Helmut Kohl neve alatt összeállító szellemíró  - akinek álláspontja szerint őt már nem kötik a titoktartást előíró eredeti megállapodások - a visszavonult konzervatív politikus hozzájárulása nélkül  készített egy válogatáskötet, amely a tervek szerint október 13-án jelenik meg. 

A Der Spiegel című hírmagazinban előzetesen közölt részletek alapján Kohlnak a pályafutása végén igen rossz véleménye volt pártja, a CDU két csoportjáról. Az egyik az a csoport, amely 1989 szeptemberében - a magyarországi határnyitással egy időben - a brémai pártkongresszuson meg akarta buktatni. A volt pártelnök-kancellár ezt a társaságot a "brémai muzsikusok" néven emlegette a Heribert Schwannal folytatott beszélgetéseken.  A csoporthoz tartozott Christian Wulff volt államfő is - aki akkoriban a CDU alsó-szászországi vezetője volt - , akiről Kohl azt mondta, hogy "nagyon nagy áruló, ugyanakkor egy nulla".

A másik csoportba azokat sorolta, akik szembefordultak vele, amikor 1999-ben kirobbant a pártot a története legsúlyosabb válságába taszító adománybotrány (a CDU gazdálkodásában akkor súlyos szabálytalanságokat mutattak ki, kiderült, hogy a párthoz több millió márka névtelen adomány érkezett törvénytelen módon). Szembefordult Kohllal a pártfogoltjaként számon tartott jelenlegi pártelnök-kancellár, Angela Merkel is. A volt NDK-ban felnőtt, a CDU-ban 1989 vége óta dolgozó politikusról Kohl egyebek között azt mondta, hogy kezdetben "nem tudott rendesen késsel-villával enni, a hivatalos vacsorákon többször rá kellett szólnom".

A Focus hírmagazin szerint Kohl megbízta ügyvédeit, hogy akadályozzák meg a könyv megjelenését. A kötetet gondozó müncheni Heyne kiadó hétfőn azt közölte, hogy nem kaptak felszólítást az előkészítő munka leállítására, és az eredeti terveknek megfelelően elkezdték kiszállítani a megrendelt példányokat a könyvesboltokba.

Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján nem kívánta kommentálni a kancellárra vonatkozó megjegyzéseket. 

Kohl egyik pályatársa, Bernhard Vogel, a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnöke hétfőn a Deutschlandfunk közszolgálati rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a volt kancellár ma már biztosan másként értékeli Angela Merkel személyét és tevékenységét, a felvételeket pedig Helmut Kohl személyes dokumentumaiként kell kezelni, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Hozzátette: figyelembe kell venni azt is, hogy Kohl 2001-2002-ben nehéz helyzetben volt, hiszen felesége súlyos betegségen szenvedett, politikai életműve pedig az adománybotrány és az ellenzékbe szorul CDU válsága miatt veszélyben forgott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szombaton újra az ellenzék tüntetett Belgrádban

Szombaton újra az ellenzék tüntetett Belgrádban

Nehéz-Posony: A hatalom önmaga felett ítél

Nehéz-Posony: A hatalom önmaga felett ítél

Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

Újabb szakadást okozhat Franciaországban a Notre-Dame tüze

Újabb szakadást okozhat Franciaországban a Notre-Dame tüze