A Közös nevező című darab tíz különböző nemzetiségű embert állít színpadra, és az ő térbeli pozicionálásukkal megmutatja, hogy minden választásunk, minden döntésünk, még a legegyszerűbb is, komoly következménnyel jár(hat). Az előadásban fény derül arra, hogyan lehet akár a legegyszerűbb csoportdinamikai mechanizmusokkal is politikai-, és/vagy társadalmi rendszereket szemléltetni.
A padlóra festett körök és vonalak között egy halmazábra elemeivé válnak a szereplők, akik minden állításukkal véleményt formálnak saját magukról, és egy adott társadalmi rendszerről. Értékekről, amelyek meghatározzák őket, és azt is, amit képviselnek. Dohányoznak-e, félnek-e a kutyáktól, vagy éppen hogy állnak a homofóbia kérdéséhez. Ezek a kijelentések jelölik ki a „halmazábrában” elfoglalt pozíciójukat, a többiekhez való viszonyukat. A rendszer persze dinamikusan változik a legabszurdabb és a legegyszerűbb kijelentések hatására. A közösségek tagjai felcserélődnek, de az egység folyamatosan mozgásban van. Aztán a játék versennyé alakul, és minden jelenet végén várjuk, ki mondhatja ki a végső győzelmi mondatot „Én győztem”.
A horvát Ivana Müller darabjait lehetetlen tiszta műfajokba sorolni, hiszen egyaránt használ installációs elemeket, szöveget, táncot, videót. „Olyan nyelvet használok, ami ötvözi a fotográfiát, a videóművészetet, a táncot és a beszédet… Talán mert nem tudom definiálni magam pusztán az egyikkel vagy a másikkal. De nem is törekszem egy meghatározott közönségnek alkotni, vagy egy adott kritikusi kör elismerését elnyerni … Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy HOGYAN használom a médiumokat vagy a műfajokat, annál, hogy MELYIKET használom” – vallja.
A Közös nevezőt pénteken és szombaton láthatja a magyar közönség a Trafóban.
