"Helsinki? Momentán még Nyugat. De már komp jár át Leningrádba."

"– Mi a szar ez? – Coca Cola" – Megáll az idő

Gothár Péter klasszikusa az egyik, ha nem a legfontosabb magyar film az elmúlt ötven évből. A Megáll az idő azért is válhatott kultuszfilmmé, mert párbeszédei egytől-egyig hibátlanok, és könnyen idézhetőek. Nem csoda, hogy még Fábry Sándor is innen kölcsönzött mondatot show-végi elköszönéséhez. A cselekmény 1963-ban játszódik, a fiatalok egyetlen kitörési lehetősége a felnőttek megalkuvó társadalmából a kábítószer-hatású Coca Cola és a rock'n'roll:

A film végén Köves Dini, Pierre és Szukics Magda lopott autón vágnak neki a Nyugatnak, de aztán kettejük számára csak a Balaton jelenti a végállomást. Az a képsor, ahol Pierre lassított felvételen elhajítja az üres vodkásüveget, örökre beleégett a magyar kollektív emlékezetbe, és azt is egy életre megtanultuk, hogy nem mindegy, milyen színvonalon vagánykodunk:

"Esküszöm, ha egyszer túl leszek a határon, soha többé senkinek nem fogok hazudni" – Szerencsés Dániel

Vérbeli menjek vagy maradjak-dráma Sándor Pál 1983-as mozija, benne az akkori színészgárda színe-javával, a főszerepben a fiatal Rudolf Péterrel. A Szerencsés Dániel legjobb része a szinte végtelennek ható, fojtott hangulatú, '56 eseményeitől terhes vonatút. A vonaton elhangzó párbeszédek mindegyike igazi gyöngyszem. Hazugságok, összekacsintások, szocializmus vagy kapitalizmus – minden kényes téma szóba kerül, hogy aztán a végén szinte abszurd módon az egész vagon rázendítsen a himnuszra:

"Tisztelt Eisenhower és Hruscsov! Ööö...vagy...na jó" – Szamárköhögés

Bár a Szamárköhögésben megismert család nem költözik Nyugatra, a filmet végig belengi a mi lenne, ha?-hangulat. Gárdos Péter Gothár Megáll az időhjéhez hasonlóan itt szintén a magyar abszurd húsbavágó, ám mégis szórakoztató látleletét adja. A Garas Desző által alakított családapa félmondatai, grimaszai többet elárulnak az adott korról, mint egy részletes történelemkönyv. Például amikor levelet fogalmaz a két nagyhatalom vezetőjének (a videóban a 6. perctől indul a jelenet), és csak annyit akar mondani, hogy...:

"Helsinki? Hát momentán még, még Nyugat. De már komp jár át Leningrádba" – Csinibaba

Tímár Péter retró vígjátéka kardinális kérdést vetett fel: Helsinki vajon a Nyugathoz tartozik-e? Egy biztos, a film szereplői számára Helsinki már a vasfüggönyön túl volt, így rendes dobverővel vagy anélkül, de meg kellett nyerni a Ki Mit Tudot, és ki kellett jutni oda – még akkor is, ha az csak félig-meddig az áhított Nyugat. A kérdés ettől még erősen foglalkoztatta a gyári dolgozókat:

"Megint rád tört Amerika? Na akkor ez majd bejön neked. Impala. Chevrolet Impala" – Üvegtigris

Ahogy Gaben (Reviczky Gábor) Las Vegas-feliratú sapkájában vagányan odasétál a büfékocsihoz (a videón a 13. perctől), abban a 90-es évek minden Amerika-majmolása tetten érhető. Az Amerika-bolond Lalival folytatott, már-már filozofikus mélységű párbeszéde csak hab a tortán. Ma már senkinek sem bocsátanánk meg, ha egy "váccápp?"-pal köszöntene minket, de az Üvegtigris szereplőjének még ez is jól állt:

" – Ez a Nyugat? – Mi van b*zdmeg, nem voltál még Bécsben?" – Moszkva tér

1989-et írunk, Kádár halott, a szocialista blokk is széthullóban, a kiutazás azonban még a legvidámabb barakkban is problémás – nem úgy Petyáéknak, akik szép kis bizniszt hoznak össze a vonatjegy-hamisításból. Amrestadba, azaz Amszterdamba indulnak, végül – persze -–egy lány miatt Párizs lesz a végállomás. Az átszállás előtti bécsi jelenetsor (1:07-nél veszi kezdetét az utazás) – például Kigler "lopós kabátocskájával" és a Billában tett "vásárlókörúttal" – minden perce arany: