szerző:
hvg.hu

Sebestyén Balázs szerint "az iszlám terroristák egy sokszor radikálisan gondolkozó kisebbség", akik ennek megfelelő válaszokat adnak az őket ért sérelemre. Nem érti tehát, hogy miért kell őket 10-12 éven át hergelni. Szerinte nem ez a sajtószabadság "legjobb formája", és annyi minden mást is le lehetne rajzolni. Azt azért megengedően hozzátette, hogy a keresztények "talán" nem így reagálnak a provokációra. A Class FM Morning Show-jának műsorvezetői, élükön Sebestyén Balázzsal ismét egy fontos közéleti kérdésben fejtették ki véleményüket.

A Charlie Hebdo elleni támadásról beszélt Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc a Class FM Morning Show című műsorában csütörtök reggel.

Meghívott vendégük Nógárdi György biztonságpolitikai szakértő volt, aki sok érdekes külpolitikai kérdést vetett fel a terrorcselekménnyel kapcsolatban. Azzal a mondatával azonban, miszerint "óriási felelőtlenség volt ezeket a rajzokat közzétenni", meglepő monológot váltott ki Sebestyén Balázsból.

Sebestyén már előzetesen is feltette a kérdést, hogy vajon "szükség van-e ilyen karikatúrákra, amikor tudják, hogy veszély van. Franciaországban tudjuk, hogy a sajtószabadság nagyon-nagyon fontos, és a szatirikus lapnak van létjogosultsága, de közben tudják, hogy mit váltanak ki. Mégsem szüntetik be, mert ebben hisznek" – mondta elöljáróban.

Sebestyén: Ne értse félre senki

Nógrádi ominózus mondata után Sebestyén a következőket mondta: "Ne értse senki félre, nem arról van szó, hogy aki ilyet tesz, az megérdemli. Csak a liberális gondolkodásnak is talán vannak határai. Ha valaki mást sért meggyőződésében, vallásában, amit kimondok, akkor nem teszem meg, mert tudok annyira liberálisan gondolkodni" – érvelt, majd így folytatta:

"Annyi forrongás, annyi feszültség van a világban. Hogy ezek a rajzok mi célt szolgálnak, azon kívül, hogy valaki kettőt nevet rajtuk, nem tudom megérteni. Tudom, hogy a franciák és ez a szatirikus hetilap azt mondja, hogy ez az igazi szólásszabadság, és az a normális ország, ahol ezeket le lehet rajzolni."

©

Miért hergelték őket 10-12 éven keresztül?

Sebestyén Balázs szerint azonban ez sokkal árnyaltabb, és annyi minden mást is le lehet rajzolni, annyi "humorfaktor van az országban". Szerinte ha valakit a rajz vallásában, meggyőződésében sért, "ráadásul egy ilyen sokszor radikálisan gondolkozó kisebbséget, mint mondjuk az iszlám terroristák", az szerinte olaj a tűzre. "A humornak annyi forrása van, miért van szükség arra, hogy ezeket az emberek 10-12 éven keresztül hergeljék? Nem ez az igazi sajtószabadság szerintem."

"Bár – tette hozzá –, ha keresztény embereket provokálnak, talán nem lépnek ilyen radikálisan." Sebestyén szerint "ismerni kellene annyira ezeket a radikális csoportokat, hogy nem kell őket hergelni. Akkor miért is? Bebizonyítom a sajtószabadságot, hogy márpedig megtehetem, mert annyira szabad vagyok?"

Nógrádi György ezután visszaterelte a szót az Iszlám Államra, de zárásként Sebestyén Balázs, még elmondta: "éljen a sajótszabadság meg a liberalizmus, meg mindenki azt rajzol, amit akar, csak nem biztos, hogy ez a jó formája". Vadon János ezt azzal toldotta meg, hogy "azokon ütnek egy nagyot, akik az egészről nem tehetnek semmit. Mohamed prófétát bántani azért, mert emberek rá hivatkozva terrorcselekményeket követnek el, enyhén szólva nem okos dolog" – mondta ki Vadon a méltó zárszót.

Így állt bosszút a "sokszor radikálisan gondolkozó kisebbség" két tagja

Mint arról beszámoltunk, szerdán két felfegyverkezett férfi behatolt a Charlie Hebdo nevű szatirikus lap szerkesztőségébe, és 12 embert megölt, köztük karikaturistákat, újságírókat, korrektort, karbantartót és rendőröket. A két terrorista a szatirikus lap Mohamedet ábrázoló és iszlámon gúnyolódó rajzaiért állt bosszút.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lakner Zoltán: Tényleg megszűnt a centrális erőtér, kérdés mit kezdünk vele

Lakner Zoltán: Tényleg megszűnt a centrális erőtér, kérdés mit kezdünk vele

El kell tolni az El Clásicót a katalóniai helyzet miatt

El kell tolni az El Clásicót a katalóniai helyzet miatt

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Húsz cég felelős az üvegházhatásúgáz-kibocsátás harmadáért

Húsz cég felelős az üvegházhatásúgáz-kibocsátás harmadáért

Láncfűrészt lopott, gardróbba bújt a tolvaj

Láncfűrészt lopott, gardróbba bújt a tolvaj

Sikerült fokozni: emeletes tréler miatt büntettek egy román sofőrt

Sikerült fokozni: emeletes tréler miatt büntettek egy román sofőrt