Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

A mindenség elmélete című életrajzi film nem tartogat sok tudományos újdonságot Stephen Hawking munkásságával kapcsolatban – ellenben megtudhatjuk, hogyan vészelte át a betegségét felesége segítségével, annak ellenére, hogy a baleset után még 2 évet jósoltak neki. Az 5 Oscar-díjra jelölt alkotás leginkább tökéletes színészi alakításaival nyűgözi le a nézőt, de a sablonos történetvezetés sem teszi tönkre a meglepően könnyen fogyasztható filmet.

Ha létezik a tudományos világnak rocksztárja, akkor az minden kétséget kizáróan Stephen Hawking. Ő az, aki miatt nem csak azok kapcsolnak oda a Discovery Channelre, akik már gyerekkorukban csillagászok szerettek volna lenni, és még a Műegyetem Atomfizikai Tanszékén sem gondolták meg magukat. Ő a pop-science atyja, aki a „népszerű tudományba” beletette a „népszerűt”. Az első nagyszabású Hawking-mozifilmet, A mindenség elméletét a fizikus követőinek milliói várták, de az minden bizonnyal sokaknak okozott csalódást.

Merthogy a dokumentumfilmesként már Oscar-díjas James Marsh filmje nem sokat időzik a kiváló koponya tudományos érdemeivel, nem próbálja Csillagok között-módra lenyomni a nézők torkán az egyszerű (ez esetben értsd: nem kozmológus/elméleti fizikus) ember által felfoghatatlan tételeket és egyenleteket. Inkább arra a képtelen házasságra fókuszál, amelyben a már csak szakmájából adódóan is ateista Stephen és a templomba járó katolikus Jane Hawking kerek harminc évig élt. Magyarul a száraz tények helyett itt bizony az érzelmek vannak a középpontban – hardcore hawkingisták, irány vissza a doku-csatornák elé!

Stephen Hawking és az őt játszó Eddie Redmayne
©

A kezdetektől lehetett tudni, hogy ha csak egy kicsit is jobb a közepesnél a film, akkor nincs az az isten (vagy annak a tudományos megfelelője), hogy ne legyen ott az Oscar-versenyben. Végül öt jelölést szerzett: legjobb film, férfi és női főszereplő, forgatókönyv és filmzene. Ahogy az lenni szokott, a főkategóriába több nagy életrajzi film is bekerült – de A mindenség elmélete az Alan Turing- (Kódjátszma) és a Martin Luther King-mozinál (Selma) is hatásosabb.

Aki a film előtt még abban reménykedik, hogy ebben a két órában válik majd kozmológiai szakértővé, annak James Marsh gyorsan letöri a lelkesedését: két perc sem telik el, és már egy cambridge-i egyetemi buliban járunk, ahol annak rendje és módja szerint első pillantásra kinézi magának egymást a két főszereplő: a PhD-témáján rágódó Stephen egy szinte már sztereotipikusan nagy keretes szemüvegben és a visszafogott öltözetben megjelenő bölcsészhallgató, Jane Wilde.

Egy darabig elegáns randizgatás folyik – bálon, krokettpályán –, a fiú bemutatja Jane-t a szüleinek, közben pedig professzorával részt vesz egy fekete lyukakról szóló előadáson, ahol egyrészt ihletet kap a doktorijához, másrészt pedig először veszi észre, hogy valami nem stimmel a járásával. Utóbbi odáig fajul, hogy az egyetemről hazafelé menet összeesik, és mire magához tér, az orvosi szobán találja magát. A doki nem fest túl szép jövőképet a nagyreményű tudóspalántának: motoneuron betegségben szenved, azaz amíg az agya sértetlen marad, az izommozgásokért (járás, beszéd, nyelés, légzés) felelős sejtjei fokozatosan épülnek majd le, összesen pedig nagyjából két éve lehet hátra.

Felicity Jones és Eddie Redmayne
©

„Amíg van élet, addig van remény is” – szól Hawking híres mondása, A mindenség elméletéből pedig kiderül, hogy nem Paolo Coelho babérjaira tört az ilyen kijelentésekkel, hanem tényleg ebben a felfogásban éli az életet. Bár két évet jósoltak neki, egy jó ötvennel azt már túlteljesítette, ez idő alatt pedig nemcsak szakmai sikereket ért el – Az idő rövid története című művét nemrég a világ harmadik legnagyobb hatású könyvének választották a Biblia és a Darwin-féle A fajok eredete után –, de megházasodott, felesége három gyermeket szült neki, és a mindennapos popkultúrába beépülve egy igazi cool példaképpé vált emberek milliói számára.

A forgatókönyv alapját a történet legapróbb részleteit első kézből ismerő Jane Wilde (ex-Hawking) által írt, a mozifilm elkészültét kihasználva újra nyomdákba küldött memoár, az Utazás a végtelenbe képezi – ez egyrészt valamiféle biztosítékot nyújt afelől, hogy a filmben látottak nagyrészt megfelelnek a valóságnak, másrészt viszont felvet egy rakás kérdést. Legfőképpen azt, hogy ha ennyire belső infókból dolgoztak a készítők, akkor miért lett ilyen sablonos, visszafogott a sztori? Mert hiába erős érzelmileg, színészileg és képileg A mindenség elmélete, a cselekményt valószínűleg egy A4-es négyzetrácsos füzetben, Oscar-egyenletekkel vezették le.

Mert a harminc éven át tartó, javarészt a férj gondozásából álló házasság ugyan nincs is „minden happy” módon ábrázolva, a memoárt jegyző Jane pedig nem makulátlan hősként lett feltüntetve, a mindennapokat bemutatni hivatott jelenetek egészen visszafogottak, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy ennyire konfliktusmentes lett volna ez a frusztrációkat halmozó együttélés. Ennek ellenére emocionális szinten teljesen rendben van a film, de ez nem az óvatos rutin-forgatókönyv érdeme, hanem a színészeké.

Felicity Jones mint Jane Hawking
©

Két feltörekvő színészről van szó, akik az elmúlt 5 évben kapaszkodnak egyre feljebb és feljebb a nagy hollywoodi ranglétrán. Eddie Redmayne, aki a filmbeli alakításáért nemrég Golden Globe-ot is kapott, leginkább a 2012-es A nyomorultakból lehet ismerős, akkor Marius Pontmercyként főként az énekhangját csillogtatta meg, most megkapta a lehetőséget, hogy színészileg is megmutathassa magát egy szélesebb közönségnek.

Redmayne fél évet töltött a szerepre való felkészülésre, minden fellelhető Hawking-interjút megnézett, és még magával a fizikussal is találkozott, aki áldását adta a produkcióra. A végeredmény félelmetesen jó lett: Hawking fiatalkori fényképeit elnézve a külső átalakulás tökéletes, a színész ezt ráadásul olyan apró mimikai megoldásokkal turbózza még fel, amelyek hatásosan tükrözik a férfi intelligenciáját. Az Oscar-gálán Michael Keatonnel (Birdman) kell megvívnia a szobrocskáért – és bár az ő játéka már csak a kerekesszékbe kényszerült karaktere miatt is sokkal kevésbé látványos, ez egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy kevésbé jó.

Hawking mellett ugyanakkor egyáltalán nem törpül el Jane szerepe sem – az őt alakító Felicity Jones eddig főként kisebb fesztiválkedvencekben tűnt fel, első nagy találkozása a közönségfilmmel a szintén 2014-es A csodálatos Pókember 2 volt. Itt egy komplex érzésekkel küzdő nőt kellett alakítania, és ezt maximálisan véghez is viszi, de közben nem lehet nem arra gondolni, hogy mi lett volna, ha a jó keresztény háziasszony sztereotípiája mellé kapott volna egy kis egyéniséget – és nem, a melodramatikus szerelmi háromszög-szál sem sokat javít ezen a karakterbutításon.

Egyesekben némileg túldramatizált érzetet kelthetnek a nagyszerű francia operatőr, Benoit Delhomme (Az ajánlat, Fékezhetetlen, Az üldözött) élénk színekben pompázó képei, illetve a fő Oscar-esélyes izlandi zeneszerző, Jóhann Jóhannsson szentimentális zongorafutamai, de egy érzelemközpontú életrajzi filmbe simán beleférnek ezek.

Felicity Jones, Stephen Hawking és Eddie Redmayne
©

És hogy mit gondol Stephen Hawking a filmről? Amikor levetítették neki A mindenség elmélete egy korai verzióját, James Marsh rendező szerint megkönnyezte a filmet a fizikus, „összességében igaznak” nevezte a történetet, és egyből felajánlotta, hogy használhatják a védjegyének számító beszédszintetizátor-hangját a végleges változatban. Azt is megjegyezte, hogy Redmayne olyan jól játszott, hogy néha úgy érezte, tényleg önmagát látja a vásznon, Felicity Jones pedig nagyon bájos volt Jane szerepében.

Tény, hogy akadnak hiányosságok a Hawking-életmű bemutatásában, de nem sok értelme van azt felróni egy hollywoodi produkciónak, hogy szeret az ember érzelmeire hatni. Valamint nem biztos, hogy a munkásságát bemutató számtalan dokumentumfilm-sorozat vagy éppen a 2004-es Hawking című tévéfilm (amelyben Redmayne idei Oscar-vetélytársa, Benedict Cumberbatch alakítja a fizikust) mellett egy újabb túlzottan tudományos alkotást kellett volna letenni az asztalra.

Stephen Hawking mindenesetre 73 évesen is él és virul, hol az emberiség jövőjét tekintve ijesztő jóslatokat téve, hol olyan vágyainak hangot adva, miszerint szívesen eljátszaná a következő James Bond-film főgonoszát. Aktivitásából tehát semmit sem vesztett betegségének több mint 50 éve alatt – és ez a minden problémán felülemelkedő optimizmus az, ami süt ebből a filmből, ez az, amiért végső soron jó film A mindenség elmélete.

A mindenség elmélete 2014. január 22-től látható a magyar mozikban, a UIP-Duna forgalmazásában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ha új Mac gépe van, töltse le rá az új VLC lejátszót

Ha új Mac gépe van, töltse le rá az új VLC lejátszót

Több mint 340 halálos ítéletet hajtanak végre Irakban

Több mint 340 halálos ítéletet hajtanak végre Irakban

Fülke: "Még léphet szintet a kampány durvasága"

Fülke: "Még léphet szintet a kampány durvasága"