Bugyi, melltartó, használt cipő – mi marad a mozikban a film után?
Mindenkinek van legalább egy mozis sztorija. Hogy majdnem lekéste, összeveszett a személyzettel, vagy egy másik nézővel; hogy elszakadt a film, elment az áram; hogy ott randizott, netán ott szakított. De milyen történetei vannak az ott dolgozóknak? Körbekérdeztünk néhány mozist, nekik mik jelentették a legemlékezetesebb pillanatokat. És nem kellett őket kétszer kérdezni. Cikkünk a mozi születésének 120. évfordulója előtt tisztelgő sorozatunk, a Cinema Paradiso második része.
"Bármihez kezdesz az életben, szeresd. Úgy szeresd, ahogy a vetítőtermet imádtad kölyökkorodban" – Alfredo, a gépész szavai Totóhoz a Cinema Paradisóban.
Úgy a 2000-es évek elejétől mást sem lehet hallani, mint hogy a mozi intézménye haldoklik. Lehet, hogy így van, de akkor ez szép halál. Túlszépíteni sem kell a dolgot, hiszen van bőven kínos, rossz emlékű sztori is – ahogy minden más szolgáltatóipari szegmensben. Azonban ez a cikk – a megkérdezettekhez hasonlóan – inkább az évekig elmesélhető történetekre, mozzanatokra fókuszál.
Itt mindig érhet meglepetés
"Sál, sapka, kulcs, iratok. Ez az alap" – vágja rá egyből minden megkérdezett a kérdésre, miket hagynak el a nézők a termekben a vetítések után. De akad bőven meglepőbb dolog a székek között. "Azt hiszem a legextrémebb eset az volt, amikor egy hajléktalant találtunk nyitáskor a termekben. Annyira mélyen aludhatott, hogy valószínűleg meg sem mozdult egész éjszaka. Így hiába riasztottunk be szokás szerint záráskor, a riasztó semmilyen mozgást nem érzékelt" – meséli Horváth András, a mezőnyből kicsit mindig kilógó Toldi mozi üzemvezetője, aki már a 90-es évek óta itt dolgozik.
Nem mindenki érkezik feltétlenül a filmek miatt a sötét terembe. A mozi története mindig is összekapcsolódott a gyengédebb, intimebb pillanatokkal, így nem csoda, ha a jegykezelők olykor melltartóval, bugyival és egyéb szeretkezésre utaló nyomokkal találkoznak vetítés után. "Én azt mondom, ha ez a többi nézőt nem zavarja, akkor ennek bele kell férnie" – vallja Horváth András.
Egy művészes történet szerint azonban van az a helyzet, amikor a mozis személyzetnek közbe kell lépnie, hiszen ami egy szellős teremben belefér, az nem biztos, hogy észrevétlen marad egy teltházas előadáson. Az egyik jegykezelőnek kellett az első sorban túlságosan hangos párt udvariasan emlékeztetnie arra, hogy a többi néző nem feltétlenül osztozna a szerelmespár tisztán hallható örömeiben.
"Nekem azt hiszem egy darts-készlet volt a legmeglepőbb teremben talált tárgy" – mondja Kalmanovits Balázs, a Budapest Film négy művészmozijának (Puskin, Tabán, Művész, Toldi) vezetője, aki maga is dolgozott jegykezelőként régebben. Az egészen más léptékű nézőszámokkal és más profillal rendelkező Cinema City (CC) marketing és PR-igazgatója, Buda Andrea is a ruhadarabokat és iratokat sorolja, mint a legjellemzőbb elhagyott tárgyakat. De mivel főleg a plázában vásárlók térnek be egy-egy filmre a CC mozijaiba, volt már rá példa, hogy valaki például a frissen vásárolt cipő dobozában szándékosan a teremben hagyta régi lábbelijét. Ugyanakkor a több százezer forintot tartalmazó pénztárca sem ritka vendég az előadások után: ilyenkor csak néhány ellenőrző kérdés (pl.: hogy milyen címletekben volt a pénz) után kaphatja vissza a tulajdonos a pénzét.
Amikor arról faggattuk a mozis szereplőket, hogy mennyire hálásak ilyenkor a vendégek, mindannyian szinte szóról szóra ugyanazt válaszolják: a hála mértéke fordítottan arányos a visszaadott tárgy értékével. Így előfordul, hogy a legapróbb tárgy okozza a legnagyobb örömöt, egy tetemes összeg visszaszolgáltatása viszont néha még egy köszönömre sem elég. "Azt azért tudni kell, és ezt minden nálunk kezdő munkatársnak elmondom, hogy tőlünk, itt dolgozóktól ezt várják el, ez az alap. Nem szabad azt elvárni, hogy a nézők hálásak legyenek akkor, ha minden flottul megy" – szögezi le hamar Buda Andrea.
Rosszul sülhet el az is, ha a nézőknek nem is a vetítéssel vagy az ott dolgozókkal, hanem egymással akad problémája. Egy volt mozis dolgozó például tanúja volt már a büfében székdobálásig fajuló vitának is. Minden moziban ugyanaz az eljárás a hevesebb, erőszakosabb vendégekkel: ha a szóbeli figyelmeztetés nem működik, akkor távozásra szólítják fel a hangoskodót; ha a szép szó nem segít, jöhet a biztonsági szolgálat. A moziban az egyén szabadsága így addig terjed, amíg másokat nem zavar a filmnézésben.
A lánykérés lassan mindennapos esemény
"Ahhoz azért kell kurázsi, hogy vadidegenek előtt, egy moziteremben kérd meg a barátnőd kezét. Szerencsére igent mondott a hölgy, de azért izgultunk kint, hogy minden jól süljön el" – meséli nevetve az egyik toldis lánykérést Horváth András. A jelenség azonban már nem rendkívüli esemény a termekben, főleg egy néhány éve felbukkant, mozis lánykérést megörökítő vírusvideó hatására. Buda Andrea szerint a mozis lánykérések száma egyre csak nő, igaz, nem mindenki meri bevállalni, hogy idegenek legyenek a nagy pillanat szemtanúi: „van, aki ilyenkor egy egész termet kibérel, és odahívja a családtagokat”.
De a lánykérésen túl is van bőven romantika a mozifalak között. Az egyik CC-mozi előterében készültek már házassági fotók is, arról a párról nem is beszélve, akik konkrétan a mozis éveik alatt ismerkedtek össze – náluk egyértelmű volt a helyszín. A legény- vagy lánybúcsúk sem ritkák a CC VIP-termeiben, főleg azért, mert a 30-50 fős termekben adott a technika a személyes videók levetítéséhez.
De az egyik legmeghatóbb történet a Toldihoz kötődik: "egy idős néni minden évben egy bizonyos nap betért a moziba, vett két jegyet, és azt kérte a pénztárostól, hogy adja oda azokat egy szimpatikus szerelmespárnak. Elmesélte, hogy a Toldiban ismerkedett meg a férjével, és ezzel a gesztussal egyrészt boldog házasságukra emlékezik, másrészt valamiképp viszonozza a sorsnak és a mozinak ezt a találkozást, ami azon a bizonyos napon történt." Horváth András szerint a nénit sajnos már egy ideje már nem látni a Toldiban. A hagyományt remélhetőleg azonban valaki más folytatja.
Persze egy szerelem nem csak betetőzhet, hanem bimbózásnak is indulhat egy filmvetítés előtt, alatt vagy után. A mozi személyzetének olykor kerítő szerepkörben is helyt kell állnia. A jegyrendelésre szolgáló telefonszámokat több alkalommal is azért keresik fel, hogy megtudják a csinos/helyes székszomszéd nevét. "Természetesen senkiről sem adhatunk ki személyes adatot, még ha tudnánk, akkor sem. De tény, néha a call centeres kollégák egy párkereső szolgáltatás alkalmazottainak érezhetik magukat" – mondja Buda Andrea, aki hozzáteszi, néhányan csak egyszerűen beszélgetőpartnert keresnek a vonal túlsó végén.
Ami viszont egyszerre ijesztő és vicces is, az a féltékeny vagy válófélben lévő fél hívása és követelése. "Ilyenkor általában a biztonsági kamerák felvételeit kérik tőlünk, azért, hogy leellenőrizhessék párjukat, de ezt a kérést csak bírói végzéssel teljesíthetnénk. A legsúlyosabb az volt, amikor egy gyerektartási perhez kellett a felvétel, mivel az anya gyanúja szerint az apa leültette a teremben gyerekeit, majd otthagyta őket" – említi az egyik emlékezetes esetet a CC PR igazgatója.
"Rossz a film, kérem vissza a pénzem"
A moziba a többség szórakozni jár. Nem mindenki szeretne mélyelemzésbe bocsátkozni a legújabb lengyel művészfilmről. Csak hát sokszor maga a néző sem tudja eldönteni, hogy milyen filmet is szeretne megnézni, ilyenkor elkélhet a segítség. Kalmanovits Balázs szerint egy mozis dolgozó azonban nem hangoztathatja véleményét a műsoron szereplő filmekről, maximum csak támpontokat adhat a választáshoz.
De a pénztárak környékén található, előzeteseket játszó képernyők, vagy az egyre kisebb példányszámban megjelenő Pesti Est sem mindig nyújt megoldást. Így aztán néha a pénztáros akarva-akaratlanul néhány mondattal is befolyásolhatja a döntésképtelen nézőt – ez aztán kétféleképpen is elsülhet. "Legutóbb egy idős néninek jellemeztük a VAN című filmet, elmondtunk mindent róla, de persze nem biztattuk. Végül beült a filmre, de fél óra után dühöngve jött ki, hogy ő nem bír nézni egy ilyen filmet" – sztorizik Kalmanovits.
A dühöngés, a mozis személyzet hibáztatása azonban nem mindenkinek elég. A dühösebbek egy rossz film miatt gyakran a pénztárnál követelik vissza a jegy árát. "Ilyenkor higgadtan emlékeztetnünk kell a nézőt arra, hogy ilyen panasszal inkább az alkotókhoz forduljon" – mondja Kalmanovits. A CC-ben például pont ezért a policy része, hogy filmet semmilyen esetben sem szabad a nézőnek ajánlani.
| Küldje el saját mozis sztoriját! |
| Önnek is voltak már emlékezetes mozis élményei? Vagy dolgozott/dolgozik moziban, és részese volt megható vagy döbbenetes pillanatoknak? Akkor küldje el nekünk kedvenc sztoriját az es@hvg.hu-ra email címre! A legjobb beküldött történetekből külön cikket álíltunk össze. |
A panasz azonban néha teljesen jogos, főleg ha a szolgáltatás, amire a vendég befizetett nem, vagy csak részben valósult meg. A technikai problémákat, bakikat egy mozi életében lehetetlen száz százalékig kiküszöbölni, ilyenkor érkeznek a cifrább reakciók. Egy vetítés alkalmával például a nézők a vásznat kezdték el dobálni palackokkal mérgükben – miután több próbálkozás után sem indult a film. A termek digitális átállásával a filmszakadások, vagy a tekercsek közti kényszerű szünetek is megszűntek, igaz, még a modern, digitális vetítők is megadhatják magukat film közben. „A vetítés minőségére a legtöbbször maguk az alkotó művészek panaszkodnak” – meséli Horváth András, aki azonban büszkén hozzáteszi, hogy például Tarr Béla egy ízben annyira elégedett volt a Toldi nagytermével, hogy azt egyenesen Európa legjobbjának titulálta.
A nézőknek gyakran a címekkel is meggyűlik baja, így egy-egy rossz, vagy félrehallott filmcím kibogozása is kemény feladvány elé állíthatja a pénztárosokat. Így lesz a Django elszabadulból Csángó, Dizsángó, vagy DJ Jango elszabadul. Utóbbira talán még a rendező, Tarantino is elégedetten csettintene.
Az angol címek amúgy is sok mókás pillanathoz vezethetnek: a Paddington például Pettingtonná, a Bourne-hagyaték pedig könnyen Bourbon-hagyatékká válhat. Néha a cím is felesleges információ, például amikor a vendég egyszerűen csak a fehér lufis mesére (Hős6os), vagy a George Clooney-s filmre kíváncsi. Utóbbi főleg akkor okozhat fennakadást, ha épp három Clooney-t foglalkoztató film van műsoron. De pénztáros legyen a talpán, aki kitalálja melyik filmre gondolt a néző, ha a Lovak jól vannakra szeretne jegyet: A torinói lóra vagy a Gyerekek jól vannakra? Ezek után már nem is meglepő, ha esetleg egy pénztáros a feszültebb napjain csak akkor ad ki jegyet a vendégeknek, ha képesek a pontos címet felidézni. De megijedni nem kell, a Birdman esetében az alcím számonkérése kész terror lenne.
„Az alvós”, „a lábtapogató” és „a tökéletes Pesti Estet kereső”
Minden mozinak megvan a törzsközönsége, így a törzsarcai is. Akikhez aztán idővel állandó jelzők ragadnak. Félreértés ne essék, nem rossz szándékból, inkább kedvességből. Ezt a státuszt főleg a különcök, az egyedi tulajdonságokkal rendelkező vendégek érdemelhetik ki, akik olykor szinte már-már hazajárnak valamelyik a moziba. A legtöbb budapesti művészmoziban dolgozónak legelőször az alvós ugrik be: ő az, akinek múltjáról városi legendák keringtek a személyzet körében. Ő onnan kapta a nevét, hogy miután akkurátusan megvette, kizárólag az első sorba szóló jegyét, néha már az előzetesek alatt elaludt. És néha még a stáblista után sem ébredt fel. "Szomorú, de mostanában már nem látom őt, valószínűleg már nem engedheti meg magának, hogy mozijegyre költsön" – mesél az amúgy kamionsofőrként dolgozó egykori törzsvendégről Kalmanovits.
A toldis Horváth Andrásnak a lábtapogató ugrik be először. "Róla azt kell tudni, hogy néha-néha befizetett egy filmre, és ha tehette, minden bent ülő nő lábát megtapogatta. Persze sokszor pórul járt, mert volt, aki viszonzásul belerúgott például, de egy ízben meg is kergették az utcán."
A Művész egyik legendás figurája egy egykori dolgozó szerint a tökéletes Pesti Estet kereső férfi volt. "Ő minden héten besétált, és a pénztár előtt sorban álló kötegből percekig tartó alapos kutatás után kiválasztott egyetlen – valószínűleg a legjobb – példányt. Sose mertük megkérdezni tőle, mi alapján választ egyet a száz ugyanolyanból. De volt olyan néni is, aki válogatás nélkül begyűjtött minden a moziban fellelhető magazint és szórólapot, a designújságtól kezdve egészen a melegmagazinig."
Mivel a legtöbb filmszínház forgalmas utcára nyílik, így elkerülhetetlen hogy a környék hajléktalanjai is melegedőként használják a mozik előterét. "Csak akkor küldjük ki őket, ha az a nézőket is zavarja" – reagál a témára Horváth, míg Kalmanovits szerint, még ha együtt is éreznek a hontalan betérőkkel, ki kell küldeniük őket. "Az mondjuk pikáns eset volt, amikor egy emberi jogokkal foglalkozó fesztivál szervezői küldték ki a hajléktalant" – meséli a toldis üzemvezető.
„Jó napot kívánok, Nick Cave névre szeretnék jegyet foglalni”
A hírességek, prominens személyiségek sem vetik meg a mozi sötétjét, és bár ide nyilván nem szerepelni jönnek, azért még így is akad, amikor érkeztük kisebb felbolydulást okoz. Orbán Viktor is felbukkant már a Művészben, de nemrég például André Goodfriendet is "rajtakapták" a filmezésen.
Az egyik legjobb sztori azonban a Toldiban esett meg még a kilencvenes évek második felében: „betelefonált egy nő, hogy az esti, 12 majom-vetítésre szeretne jegyet lefoglalni Nick Cave névre. Röhögtünk egy jót, hogy persze-persze, aztán még pont volt az első sorban hely, félretettük neki. Este aztán döbbentünk, mert besétált Nick Cave egy csajjal, és szépen végignézte a filmet az első sorból” – meséli Horváth András.
A Művészben Scherer Péter és lánya szorult a személyzet segítségére, ugyanis a színész lányának kellett sürgősen kinyomtatni a házi feladatát: egy interjút, amit saját apjával készített. De az sem volt kevésbé meglepő, amikor az Éjjel-nappal Budapest stábja kért kölcsön hangszórókat a forgatáshoz, vagy amikor kukoricaleves (természetesen popcornnal) gőze terítette be a Művész előterét, mivel Buday épp ott forgatta aktuális főzőműsorát. De van, amikor a híresség is dolgozni jár a moziba, például amikor a kultikus olasz filmrendező, Marco Ferreri a Toldiban forgatta az Ezüstnitrát című filmjét, amihez konkrétan teljesen átalakította a nagytermet és külön vetítőgépet is hozatott – ő ezzel az alkotásával köszöntötte fel a mozi intézményét annak 100. születésnapján.
A cikk szerzője maga is éveken keresztül dolgozott moziban, ezt az írását volt kollégáinak, és minden korábbi, vagy jelenlegi mozis dolgozónak ajánlja.
Olvassa el Cinema Paradiso című sorozatunk első részét a Mozgó Moziról!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
