Küllemében az utóbbi évek dizájnhangszereit idézi, de csúcstechnológiával a hangzáson is próbál változtatni az új, magyar fejlesztésű versenyzongora. A félig lebegő forma a tervezők szerint spirituális jelentést is hordoz: a Bogányi-zongora nem földhöz ragadt, asztal típusú tárgy, hanem olyan, mint egy madár.
„Nemcsak a zongora lelkét, a rezonánst reformáltuk meg, amit fa helyett karbonkompozitból készítünk, hanem a hangszer más alkatrészeit is. Ezek összességének köszönhető a nagyon tiszta, erőteljes, felhangdús hang” – mutatja be a saját nevét viselő, magyar fejlesztésű új hangszert Bogányi Gergely zongoraművész. A kompozitból készült rezonáns (más néven: hangzófenék) ellenállóbb a környezet változó hatásaival, a hideggel-meleggel, a párával vagy a szárazsággal szemben, egyúttal jelentősen megnövekedett lecsengési időt biztosít a hangnak. A szóban forgó kulcselem egy éve került bele az új versenyzongorába. Az első változattal ugyanis elégedetlenek voltak, a fejlesztést akkor finanszírozó Bogányi pedig beleegyezett, hogy néhány hónapos munkával szétszedjék a saját zongoráját, és a fa helyett a – számítógépes modellezés alapján jobbnak ítélt – karbonkompozit rezonánst szereljék be. „Hallani akartam az új hangot, és mi tagadás, hatalmas élmény volt először játszani rajta” – idézi fel a pillanatot.
A sajtónak e hét elején bemutatott új koncerthangszer elsőre bizonyára nem csak a hangjával vonja magára a közönség figyelmét. A hagyományostól teljesen eltérő a külseje is, három helyett például csak két lába van. A félig lebegő forma a tervezők szerint spirituális jelentést is hordoz: ez a hangszer nem földhöz ragadt, asztal típusú tárgy, hanem olyan, mint egy madár. A lábaknak azonban akusztikus funkciójuk is van – magyarázza a névadó –, a bal oldali azt a hangmennyiséget, ami lefelé egyébként „elveszne”, hangvetőként a publikum felé tereli.
„Régóta izgatott, miképpen lehet a lábat újszerűen összevonni a zongoratesttel” – teszi hozzá Üveges Péter formatervező, egyben cáfolva is azokat az előzetes sajtóhíreket, amelyek a magyar hangszert a francia Pleyel–Peugeot zongorához hasonlították. Utóbbinak ugyanis egyetlen lába hátul(ról) tartja a testet, és a formavilága is eltérő. Üveges egyébként a nagytető belső domborulatát is úgy oldotta meg, hogy még jobban segítse a hangoknak a közönség felé való kivetését.
A hangerejében és hangszíngazdagságában – fejlesztői szerint – a nagyokkal vetekedő, 2,62 méter hosszú zongorából eddig két példányt készített a nógrádi Zengafons Kft. Ehhez a magántőkén kívül már egy 130 millió forintos európai uniós pályázat elnyerésére és a Magyar Nemzeti Bank 60 milliós, valamint a Szerencsejáték Zrt. támogatására is szüksége volt. A megrendelőknek még pontosan meg nem határozott, de több tízmillió forintos áron kínálják majd a koncerthangszert. Reményeik szerint jut hely a Bogányi-zongorának a világmárkák között, már csak azért is, mert ez előtt ülve a művész nemcsak versenyre kelhet, hanem elegánsan túl is játszhat egy nagyzenekari fortehangzást.
Erre adhat reményt, hogy a 18 ezer alkatrészből álló hangszer mechanikája csúcstechnológiát képvisel, a szakma Mercedesének mondott bajorországi Louis Renner cég készítette. De a gyártás során sikerült újjáéleszteni a XIX. század jeles magyar zongoraépítője, Beregszászy Lajos örökségét is, aki felfedezte a cselló domború hátához hasonlító rezonáns fontosságát. Ezt továbbfejlesztve kapták a csúcsmárkák a szép, zengő hangzást. A Bogányi-zongorába ráadásul a legmodernebb, pár éve kifejlesztett úgynevezett agráf rendszert építették be. Ennek lényege, hogy a rezonátorlemezt játék közben is megszabadítja a mintegy féltonnás mechanika terhétől.
A zongoraépítés minden fázisa különös szakértelmet kíván. Még a mechanika legapróbb elemeinek kötésénél használt ragasztók anyagának minőségére is ügyelni kell, mert ezek is befolyásolhatják a hangzásképet – hívja fel a figyelmet Zoltner Rudolf Renner-zongora-technikus. Ugyanígy lényeges a kalapácsokat az 1840-es évektől beborító filc minősége is – azok keményítésével vagy puhításával szintén változtatható a hangszín.
Az újabban bevetett karbonszállal kapcsolatban (pár éve a rezonáns mellett mechanikai elemeket is próbálnak ebből gyártani) Zoltner arra emlékeztet, hogy a megváltozó illesztések és az eltérő anyagszerkezet miatt a mai korban megszokott billentéstől és zongorahangzástól eltérő játékérzetet, valamint hangkaraktert érzékelhetünk. De a fa rezonanciájának melegebb hangzásvilágán edződött fülek idővel ehhez is hozzászokhatnak. A karbonon kívül plexivel, kristályüveggel, alumíniummal is játszó zongoraépítők érdekes, új hangkarakterekre találhatnak rá. Bár az elmúlt hatvan-hetven évben uniformizálódott a zongorahangzás, egy hangszer megítélése erősen szubjektív. „Eljött hozzám egyszer Presser Gábor, hogy egy lemezfelvételre keressen zongorát” – meséli Zoltner. Mivel régóta kezeli a hangszereit, ismerte az igényeit, ezért lepődött meg, amikor a zenész két kilencvenéves pianínót választott. Az egyiket még kissé el is kellett hangolni, mert néhány szám azt a fílinget kívánta.
A zongoristák óvatossága miatt sem erőltetik a gyárak az innovációt – vélekedik a zongoratechnikusként európai hírű Mácsai János zenetörténész a Bogányi-versenyzongora bemutatójára készült írásában. A múlt század zongorafejlesztési kísérletei többnyire kudarcba fulladtak. Hangszertörténeti kuriózum maradt 1930 táján a német Oskar Vierling elektroakusztikus hangszere, az elektrochord, amelynél a rezonátorfeneket erősítő és hangszóró helyettesítette, akárcsak a szintén német Walther Nemst elektromos „Neo-Bechstein” zongorája. A mai zongorafejlesztők az alapokon nemigen változtatnak, legfeljebb másféle lecsengést próbálnak elérni.
A legmerészebb változtatások manapság elsősorban a tradicionális dizájn megújítását kísérlik meg, miközben a szinte egyeduralkodónak számító Steinway cég hamburgi gyártású D modellje (a világ koncerttermeinek állítólag 98 százalékában ezen játszanak) az 1880-as évektől szinte azonos formában készül. Ezt próbálta megtörni néhány ismert márka az utóbbi években – ezek nagy autógyárakkal álltak össze, a szükséges tőke mellett a karbonszál hasznosításában szerzett tapasztalatuk miatt is. 5-6 éve keltenek feltűnést ezek a modellek. Formabontásban talán a német Schimmel cég számára Luigi Colani által tervezett lebegő zongora járt elöl, amelynek két lába a művész széke alatt találkozik, a harmadikat pedig egy üveglappal váltotta ki a dizájner. A Fazioli olasz gyártó újdonsága az egy – meglehetősen tömzsi, a hangszer alatt, középen elhelyezett – lábon nyugvó M. Liminal modell volt. A ma már a Yamaha kötelékébe tartozó bécsi Bösendorfer egy Audi-változattal rukkolt elő, amelynek teteje szinte egybenyílik a bal oldali lábbal. Az azóta bezárt francia Pleyel és a Peugeot dizájnlaborjának 2012-ben bemutatott közös hangszerében a modern hajóra emlékeztető test és a hangzófenék fából készült, míg az egyetlen láb karbonkompozitból, a zongora teteje pedig az autók hátsó ajtajának nyitómechanizmusához hasonlóan egy kézzel nyitható.
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A műsorvezető kiáll a szombati felvonulók mellett és drukkol, hogy békés legyen a rendezvény.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
