szerző:
Kovács Ferenc Dávid

Péterfy Gergely a nők pozitív diszkriminációjában látja a magyar társadalom problémáinak megoldását, Dragomán György szerint ma már szinte mindent meg lehet tanulni a YouTube-ról. Neves íróinkkal beszélgettek a Fiatal Írók Szövetségének táborában, mi pedig ott jártunk az eseményen.

Július 22-én ért véget a Fiatal Írók Szövetségének idei tábora, Visegrádon. A meghívott vendégek között Dragomán György, Péterfy Gergely és Markó Béla számított a legnagyobb névnek.

Több nőt az irodalomba és a parlamentbe

Péterfy Gergely
©

Az idei Aegon-díjas Péterfy Gergely (korábbi interjúnk a szerzővel) nem csupán a díjat érő regényéről, a Kitömött barbárról beszélt, de arról is, hogy díjat eddig egy kivétellel férfiak kapták, ami szerinte „ordítóan nem oké”. Példaképpen az egyes külföldi országokban bevezetett politikusi női kvótát emlegette. Véleménye szerint ez a pozitív diszkrimináció hosszú távon változtatni tudna a magyar társadalom minden szintjén megjelenő patriarchizmusnak.

Könyvéről szólva megemlítette, hogy az Kazinczyról szóló doktori disszertációjából nőtte ki magát. A hatalmas adatmennyiségnek persze le kellett ülepednie. Nyolc évig tartott a folyamat. Számos próbálkozás után tette meg Török Sophie-t, Kazinczy feleségét a regény elbeszélőjévé, és a megjelenő szereplők számát is korlátoznia kellett. „Tömeggyilkosságot követtem el a Kazinczy-családban” – fogalmazott az író.

Úszni tanulni YouTube-ról

A harmadik nap vendége a már több mint harminc nyelvre lefordított A fehér király szerzője, Dragomán György volt (interjúnk), aki meglehetősen magasra tette a lécet: olyan könyvet kell írni, mint a Sátántangó, vagy jobbat.

Dragomán György
©

Véleménye szerint az írás aszkézis. A főszabály: nem lehet a körülményekre hivatkozni, napi szinten kell dolgozni. „Ha nem írok, én vagyok a hibás” – mondta. És hogy mi szükséges az íráshoz? Elegendő egy kényelmes fotel.

Emellett azt javasolta, hogy aki ír, az fordítson is, hogy lássa, hogyan működik a nyelv. Az első fordítása egyébiránt a Trainspotting volt. Szóba került, hogy A fehér király filmverziója most forog, angol nyelven angol színészekkel. A filmes látásmód amúgy sem áll távol az írótól. Ahogy kijelentette: „én képeket látok. Amikor nekikezdek az írásnak, már ott a fejemben a teljes storyboard.”

És hogy miről lehet írni? A halálról és szerelemről. Ő maga behatóbban eddig az elsővel foglalkozott. Meg persze a hatalmi viszonyokkal. Hiszen „minden viszony hatalmi viszony”. Az agresszió pedig olyan, mint a levegő. Természetes módon mindig körülvesz minket.

Kiderült az is, hogy a főállású íróság előtt Dragomán programozással és webdizájnnal fogllkozott. "Minden évben meg kell tanulni valami új dolgot" – vallja. Ő maga YouTube-videókról tanult meg úszni, de az arab és a koreai nyelvvel is foglalkozott. „Ma már mindent meg lehet tanulni. Ha bokszot nézek, akkor már nem amatőr boxot nézzek.” Készülő Srapnel című kötetének részletei az Élet és Irodalomban olvashatóak, októberben pedig novelláskötete jelenik meg, Oroszlánkórus címmel.

Az írás mérnöki feladat

Bartis Attila
©

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, kétszeres román miniszterelnök-helyettes volt a harmadik nap fő attrakciója, beszélgetőtársa Elek Tibor, a Markó költészetéről nemrégiben megjelent könyv (Markó Béla költői világa) szerzője volt. Politikáról egyáltalán nem, szonettekről azonban annál több szó esett. Markónak három kötete is megjelent nemrégiben, szonettjeit pedig napi szinten írja. Megjegyzése szerint, ha egymás után rendezné őket, akkor egy kész napló állna elő belőlük. Az írás szerinte mérnöki feladat, és mióta hátrébb lépett a politikától, az írás számára létszükséglet. Költészete mellett esszéket is publikál. Ezek összegyűjtve Rekviem egy macskáért címmel jelentek meg a közelmúltban.

Képzavarral élve: a tábor gerincét a különféle alkotói szemináriumok alkották. Én magam a Bartis Attila vezette prózaszemináriumot látogattam. Az Alföldi Róbert által megfilmesített Nyugalom neves szerzője nem tekintélyelven kritizált, mint inkább moderálta az egymásnak felolvasott szövegekről szóló beszélgetést, értékes megjegyzéseket téve az egyes művek csiszolására vonatkozóan. Érezhető volt, hogy valóban segíteni akar a fiatalabb, hangjukat keresgélő pályatársaknak. Pipafüstje mögött világított a jóindulat.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eljött a paradicsom

Eljött a paradicsom

Taylor Swift karácsonyi száma alatt a gyerekkori videóit nézegethetjük

Taylor Swift karácsonyi száma alatt a gyerekkori videóit nézegethetjük

Először látogatott Auschwitzba Merkel

Először látogatott Auschwitzba Merkel

Kiderült, hogyan mentesíti Rácz Zsófiát a kormány a hatályos törvények alól

Kiderült, hogyan mentesíti Rácz Zsófiát a kormány a hatályos törvények alól

Eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten

Eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten

Majtényi László semmiben sem ért egyet Varga Judittal

Majtényi László semmiben sem ért egyet Varga Judittal