Míg a szombatot két Sundance-líbling uralta, addig a vasárnap már a Cannes-i filmfesztivál két díjazottjáról szólt a Cinefesten. A homár abszurditásával, és beteg humorával már a világpremier után is megosztotta a közönséget, nem volt ez másképp Miskolcon sem. A Mustang - mely öt érdekházzaságba kényszerített lány felnövésének érzékeny története  - viszont egyértelmű siker volt a magyar bemutatón is, és alighanem a Saul fia egyik Oscar-kihívóját tisztelhetjük Deniz Gamze Ergüven filmjében.

"Utolsó napján valami olyat csináljon, amit állatként már nem tehet"

Aki ismeri a götög Jorgosz Lantimosz eddigi munkásságát az egyáltalán nem lepődött meg A homár alaptörténetén, aki viszont semmit sem látott eddig az alkotó életművéből jó eséllyel meghökkent vagy egyenesen megbotránkozott a miskolci bemutatón. Jellemző a szélsőséges befogadói reakciókra, hogy volt olyan rész a filmben, amit valaki nevetéssel díjazott, de azonnal megkapta ezért a elszúró tekintetet szomszédjától.

Lantimosz a Kutyafogban a család, míg az Alpokban a gyász fogalmát járta körül rendkívül abszurd, néha már aberrált eszközökkel. A görög film neki és még néhány alkotónak köszönhetően (Alexandros Avranas, Athina Rachel Tsangari) évek óta az egyik legizgalmasab beszédtéma filmes körökben. Végül Lantimosznak jutott a már-már kötelező feladat: mutassa meg, mire megy angol nyelven, sztárszínészekkel. Ebből a váltásból gyakran nagyon rosszul jönnek ki az ünnepelt európai filmrendezők, és előzetesen Lantimosznak is bőven lehettek félelmei. Míg görög filmjeit sokszor ingyen dolgozó barátjaival forgatta, ezúttal Rachel Weiszt vagy Léa Seydoux-t kellett instruálnia. Végül nem lett csalódás A homár, de mintha Lantimosz bepuhult volna a számára új környezetben.

Persze A homár története is kellően meghökkentő: egy olyan képzelt jövőben játszódik, ahol a magány büntetendő, ezért akinek nincs párja állattá változtatják. A pár nélkül maradók azonban választhatnak milyen állatként akarnak tovább élni, sőt, utolsó emberként töltött napjukon még választhatnak is mit szeretnének csinálni. A renitens magányosok az erdőben bújkálnak, míg az elkeseredett ismerkedni vágyók rájuk vadásznak. Ha lelőnek egy egyedül élőt, újabb napot kapnak arra, hogy találjanak maguk mellé valakit.

Ebből már nem nehéz kitalálni, hogy Lantimosz ezúttal társadalmunk újabb fontos alapértékéről, a szerelemről, házasságról, együttélésről elmélkedik, és tesz fel nagyon zavarbaejtő kérdéseket a rá jellemző, provokatív módon. A kíméletlen kritika azonban ezúttal mintha hiányozna A homár hangvételéből, és az eddigi filmekhez képest nagyobb költségvetés sem biztos, hogy a görög alkotónak kedvezett. Ráadásul A homáron sokat segített volna, ha nem eresztik ilyen bő lére. Az első, párkereső szanatóriumban játszódó rész poénjai jobban ülnek, a második, az erdőbe vonuló magányosok között játszódó részben kevesebb volt az ötlet, így a néző itt már kissé belefárad az abszurd humorba.

Colin Farrell és Rachel Weisz A homárban

Despina Spyrou

A színészekre, főleg Colin Farrellre és Rechel Weiszra nem lehet panasz, ez annak tudatában nem is meglepő, hogy tudták mire vállalkoznak: Lantimosz kifejezett kérése volt, hogy nézzék meg korábbi filmjeit, mielőtt elválallnák a munkát. Farrell az új társat kereső, depressziós férfi szerepében kifejezetten szórakoztató, úgy tűnik, neki a tragikum és komikum között egyensúlyozó szerepek állnak igazán jól (például az In Bruges vagy a Kasszandra álma).

A homár azonban hibái ellenére fontos kérdésekkel szembesít (milyen áldozatokkal jár egy kapcsolat? fel kell-e adnunk személyiségünk egy részét? lehet-e teljesen őszinte két ember viszonya?), és emiatt már megérte angol nyelven forgatnia Lantimosznak, hiszen így jóval több emberhez juthat el provokatív művészete. Azonban hiába vett vissza némileg felkavaró stílusából, néhányan nyilván még így is csak aberrált művészkedésnek fogják tartani műveit.

Egy nyár is elég a felnövéshez

A felnövéstörténetek külön műfajt alkotnak a filmtörténetben, de eddig inkább a nyugati kultúra és a fiúhősök uralták ezt a terepet. Már a francia Csajkort is azért üdvözölte a kritika és a szakma is, mert női hősöket és nem az európai, vagy észak-amerikai kultúrkörből érkező szereplőt helyezett a középpontba (a Csajkor ugyan Párizs külárosában játszódik, de hősei jellemzően az észak-afrikai értékrende szerint élnek Európában). A Mustang rendezője, Deniz Gamze Ergüven is egy kevésbé ismert közegbe, egy vidéki török faluba ültette drámáját, de a Cannes-ból elhozott két díjat nem csak ennek a bátor választásnak köszönheti. A Mustang ugyanis úgy mesél az ártatlanság elvesztéséről, az utolsó még gyerekként eltöltött nyárról, hogy hiába a magyar nézőknek kissé egzotikus környezet, ez a film szinte minden képkockájával a fiatalságot, az őszinte, csak általuk birtokolt érdekek nélküli életigazságot ünnepli.

A Mustang főhőse a legfiatalabb lány, Lale (Günes Sensoy), az öt, szülők nélkül felnövő testvér közül ő az, aki lényegre törő bevezető narrációjával máris megadja a film alaphangulatát: Egy szempillantás alatt változott meg minden. Egyik pillanatban még minden rendben volt, aztán minden elromlott". Lale szemszögéből nézhetjük végig, ahogy nővéreit egy nyár alatt mind férjhez akarják adni, természetesen akaratuk ellenére. Míg a lányok az európai divatnak megfelelő ruhákat hordanak, és a távoli világvárosról, Isztambulról álmodnak, addig nagyanyjuk és bácsikájuk egészen más jövőt képzel nekik. A keményvonalas muszlim értékrend ütközik egy szabadabb világfelfogással, és a lányok a maguk módján egy idő után meg is békélnek rájuk kényszerített sorsukkal. Lale azonban kitart, és hangsúlyosan fiús szenvedélyeivel (foci, autók) szembeszáll az elavult értékrenddel.

Ergüven története ismerős lehet, de a tinédzserkorú lányok szexuális elnyomásáról és érdekházasságba kényszerítéséről kevesen forgattak ennyire aprólékosan kidolgozott filmet. Az alkotók még azzal is játszanak, hogy a képekkel is szabályos börtönné változtatják a nem kívánt udvarlóktól és csábításoktól egyre gondosabban elzárt családi lakást. Ezekkel a képekkel állítja szembe Ergüven azokat a felvételeket, ahol Lale és négy nővére a formátlan ruháktól megszabadulva önfeledten egymással játszik vagy csak élvezi a napfényt. A nem kívánt sorsukba rohanó testvérek történetét pedig Nick Cave hű alkotótársa, a filmzenéivel mindig nagyot dobó Warren Ellis melankolikus szerzeményei teszik már-már kilátástalanná.

Cannes Film Festival

A Mustang újabb ékes bizonyítéka annak, hogy az európaitól eltérő gondolkodású török filmművészet is érdekes új színt hoz a kontinens filmtermésébe, ráadásul Ergüven filmjét a nők egyenjogúságért harcolók is pajzsukra emelhetik. Szerencsére azonban a Mustang nem didaktikus tanmese, pont emiatt lehet igen nagy ellenfele a Saul fiának a legjobb idegennyelvű filmek versenyében Oscar-kategóriájában.