Így lett Pozsony napokra a rock fővárosa
Hogy lehet, hogy a Budapesthez képest álmos Pozsonyban előbb rendeztek olyan fesztivált, ahol sorra tűnnek fel a zeneipar fejesei? A Waves-en ugyanis ez a helyzet: a belváros napokra megtelik élettel, egyszerre 13 klubban mennek a koncertek, a közönségben pedig komoly nagyágyúk nézik a szinte ismeretlen fellépőket. A megoldás sok tényezős, és Bécs közelsége körülbelül annyira fontos a képletben, mint a szlovák underground egyik veteránja.
A lemezipar haldoklik, de a zeneipar köszöni, jól van, úgyhogy manapság már többszáz showcase fesztivált rendeznek éves szinten világszerte. A showcase fesztivál azt jelenti, hogy relatíve ismeretlen zenekarok jutnak olyan fellépési lehetőséghez, ahol a közönségben ácsorgó fontos embereknek bizonyíthatnak. Egy helyre csődítenek fesztiválszervezőket, új tehetségek után kutató A&R menedzsereket, promótereket, lemezkiadók képviselőit, újságírókat; akik néhány nap alatt rengeteg fellépést néznek meg, és ha valakikben látnak fantáziát, akkor gyorsan felpöröghetnek az események.
Pozsonyban idén harmadik alkalommal rendeztek ilyet: a háromnapos Waves Fesztivál párhuzamosan fut a szlovák fővárosban a 2015-ben már ötéves bécsi Wavesszel október elején. A friss kezdeményezés gyorsan kinőtte magát a régió jegyzett showcase klubfesztiváljává, ami nem csak mezei zenerajongókat mozgat meg, hanem már zeneipari kulcsembereknek is érdekes.
Ez azért nagy szó, mert a showcase-ek között komoly hierarchia van, az igazi zeneipari nagyágyúkba jobb eséllyel lehet belebotlani egyik helyen, mint a másikon. Európában a cannes-i MIDEM és a brightoni Great Escape a két legnevesebb showcase, világszinten pedig a tech-cégek felé is nyitó, beláthatatlan méretű austini SXSW a legnagyobb dobás. Egyes műfajoknak is megvan a maguk showcase-erősorrendje: például világzenében a WOMEX a legjelentősebb esemény, amit mindig máshol rendeznek, idén októberben éppen Budapesten.
Pozsony saját lába
Budapesten egyébként nincs állandó showcase fesztivál, éppen ezért mi ezúttal a Little Boots és Austra kaliberű headlinereket és az obskúrus körökben éppen menő Kane Westet (igen Kane, nem Kanye) is felvonultató bécsi programokat kihagytuk. Inkább azt néztük meg, hogy egy Budapestnél lényegesen kisebb kelet-európai fővárosban, hogy lehet megcsinálni egy ilyen rendezvényt.
A kisvárosias Pozsony egyáltalán nem olyan folyton pörgő bulicentrum, mint Budapest. Nincs se Kazinczy, se Király utcája, Gozsdu Udvara, Madách tere, ezért még turistacsordák sem lepték el. A pár utcányi mézeskalács belvárostól egy köpésre már lerobbant panelek és külvárosias részek váltakoznak, szóval a szlovák fővárost még bőven lenne hova dzsentrifikálni.
Ennyi alapján is világos volt, hogy a bécsi Waves nélkül nem lenne 13 klubot megmozgató, konferenciával egybekötött showcase Pozsonyban, amit később a szervezők is elismertek. Viszont a fesztivál szóvivője, Alexander Čerevka lelkesen magyarázta, hogy évről évre sikeresebbek, egyre többen vesznek jegyet (idén 2000 bérletet adtak el, összesen közel 3000-en voltak a koncerteken), és nevesebb zeneipari szakemberek is elkezdték jegyezni a pozsonyi fesztivált. Azaz Bécs mellett lassan Pozsony megáll a saját lábán, de eredetileg az osztrák főváros farvízén jutott el ide.
Egy underground hős azért kellett
A pozsonyi főszervező a Wilsonic fesztivált és a helyi Electronic Beatsetet is lebonyolító Pendant nevű cég. A Pendant feje, és így a fesztivál igazgatója Tibor Holoda, aki a nem mainstream szlovák zenei színtér egyik legfontosabb alakja. Lényegében ő honosította meg a kilencvenes évek elején dj-ként és klubalapítóként a technót és a house-t Szlovákiában, megalapította ’93-ban a „szlovák Tilos Rádiót”, a Radio Ragtime-ot, 2000-ben pedig elindította egy barátjával a jónevű Wilsonicot.
A jelenleg állami rádióban is műsort vezető Holoda húszévnyi tapasztalattal a háta mögött ismeri a zeneipar logikáját és működését. Pályájából adódóan pedig látja, hogy a különböző méretű és eltérő hozzáállású produkcióknak mire van szükségük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Egy ilyen underground iránt is elkötelezett és a businesst is ismerő veterán kellett ahhoz, hogy tető alá hozzanak egy showcase-t Pozsonyban.
Holoda elismertsége és kapcsolatai könnyebben nyitnak ajtókat és kasszákat is, amire szükség is van, mert a fesztivál pénzügyi részét nem könnyű megoldani. Jegyeladás mellett rengeteg forrásból finanszírozzák a költségeket: a Visegrádi Alap szerepvállalása a legfontosabb, ezen túl a szlovák állam és a pozsonyi önkormányzat is partner, magáncégeket szponzorként vontak be és kulturális intézetek is fent vannak a listán.
Ezen a módon viszont még a 128 fellépőnek is jutott produkciónként párszáz euró, pedig a gázsi showcase fesztiválok esetében egyáltalán nem magától értetődő. Valamint a jegyárak is nagyon barátiak maradtak: még a helyszínen váltott bérlet is csak 18 euro (cirka 5500 forint) volt, miközben ugyanez Bécsben 69 euró (körülbelül 21000 forint).
| Jó koncertek két perc sétánként |
Anyagi oldalról nézve az olcsó jegy mellett további érv a pozsonyi Waves mellett, hogy a koncerthelyszínek árai inkább alulról súrolják a budapesti árakat, kivéve az 500 négyzetméternyi Williamsburgöt hozó online-könyvesbolt/kávézó Gorilla.sk Urban Space-t. Magyarként pedig külön vicces, hogy a klubok pesti helyeket visszhangoznak: van pincébe dugott Corvin Tető (Klub Dole) és Vittulába oltott Trafik is (Fuga). Persze ott van a listán Pozsony legmenőbb helye, a két színpados, tetőteraszos KC Dunaj, de bevontak szokatlanabb helyszíneket, például kulturális intézetet és vásárcsarnokot is. A helyszínek egymástól pár perc sétára vannak, tulajdonképpen egy tér körül elszórva, ezért simán meg lehet nézni többet is az egyidőben futó hét-nyolc koncert közül. Arra pedig figyeltek a szervezők, hogy a helyszín profiljához passzoljon a fellépő, ezért a rengeteg ismeretlen név közül könnyebb választani, így feloldhatóak az olyan óránként felmerülő dilemmák, hogy az ember a szerb post-punk zenekarnak, vagy a finn coldwave duónak adjon esélyt. Aztán ha mégse jön be a számítás akkor következik a fent említett 2-3 perc séta, és már nézhetjük is a következő koncertet. |
Showcase Keleten és Nyugaton
A Kelet-Nyugat szakadék showcase fesztiválok finanszírozásánál is durván kijött az ilyen rendezvényekről szóló panelbeszélgetésen. A zürichi m4music fesztivál alapítója, Philipp Schnyder arról beszélt, hogy nekik jegyeladásokból és saját alapítványuk pénzéből futja a svájci showcase megrendezésére. Ezzel szemben a Waveshez hasonlóan a Tallin Music Weeket (TMW) is körülbelül 50 különböző forrásból fedezik.
Helen Sildna, a TMW alapítója annak ellenére kénytelen kalapozni, hogy mára ez a fesztivál lett a balti és skandináv régió egyik legnagyobb showcase. A fesztivál költségvetésének mégis csak 15 százaléka jön össze jegyeladásokból, ezért a kizárólag piaci alapú működés szinte kizárt. Bár azzal próbálkoznak, hogy szélesítsék a fesztivál spektrumát és a zene mellett designnal és gasztronómiával is foglalkoznak, de ez egyelőre bevételben nem látszik. Viszont azt a filozófiát mutatja, ami Sildna szerint a jövő: komplex csomagot kell eladni, aminek a zene csak egy része.
Az SXSW-et képviselő, de a Glastonbury fesztiválnak is dolgozó Sam Heinemann ugyanezt hangsúlyozta, aki vissza is húzta a földre túl optimista beszélgetőtársait: az internetnek hála annyi zene ömlik bárkire, hogy csodaszámba megy, ha egy zenekar pályája felfelé ível csak azért, mert jó zenét csinálnak. Ezt igazolja, hogy másnap Simon Eaton, egy Londonban élő skót promóter mesélte, hogy Nagy-Britanniában egyelőre egyedüliként az ő cége foglalkozik úgy zenekarokkal, hogy mindenből igyekeznek pénzt csinálni, kivéve lemezeladásból. Nyilvánvalóan van egy küszöb, amit át kell tudnia lépni egy zenésznek vagy együttesnek, de utána már ilyen brandinggel kőkeményen foglalkozó ügynökség kezében a sorsuk.
A kis fesztivál is messze jobb, mint a semmi
A pozsonyi Waves egyelőre messze van a nagy showcase fesztiválok szintjétől, és akkorára nem is fog megnőni. Viszont Közép-kelet-Európának és Szlovákiának fontos egy ekkora fesztivál is több szempontból:
- lehet bármilyen tematika (most épp a bati országok voltak fókuszban), akkor is a hazai zenekarok közül léphetnek fel sokan egy ilyen kaliberű fesztiválon,
- és kisebb rendezvényen könnyebb kitűnni,
- felteszi az országot a fontosabb zeneipari figurák mentális térképére,
- kicsi nemzetek zenei piacai összekapcsolódhatnak nagyobb, regionális piacokká.
"Egy szorosabbra fogott Kelet-Európai piacra már megérné dolgozni", ismételgette az összes szakember, attól függetlenül, hogy a zeneipar melyik területén dolgozik. Az ausztrál booking agentnek, a német menedzsernek, az észt fesztiválszervezőnek és mindenki másnak abban az egyben egyezett a véleménye, hogy ha regionáisan működne Európában a zeneipar, akkor mindenkinek sokkal jobb lenne.
További képek a fesztiválról itt.
Ezért sem véletlen, hogy a kezdő magyar zenekarok hóna alá nyúló Rakéta Fesztivál szervezői is ott voltak a Wavesen. Nehéz elképzelni, hogy Budapest is becsatlakozzon harmadik városként, de ekkora rendezvényből még bőven elbírna a Kárpát-medence többet is. Az kérdéses, hogy a nemzetközi zenei vérkeringésbe jobban bekötött Bécs nélkül mennyire lehetséges életképes showcase fesztivált szervezni Budapestre, még ha a pénzt az észt vagy a szlovák példákból tanulva apránként össze is lehetne kaparni egy ilyenre.
Egy magyar showcase fesztivál a magyar zeneipar egészének tenne jót és ezen keresztül a zenészeknek, és igazándiból az első a fontosabb hozadék. Ha egy-két együttesnek sikerül az áttörés az persze tök jó, de ennek épp azért tudunk örülni, mert a rendszerhibák miatt ritka az ilyen. Ezt azok a magyar zenekarok is jól tudják, akik kijutottak már egy-egy nevesebb showcase-re: a Middlemist Red a MIDEM 14 kiemelt előadója közül lett az egyik, a Gustave Tiger az SXSW-en bizonyíthatott, a Wavesen is fellépő Iván & the Parazol pedig a rangos groningeni Eurosonicon lépett fel. Világsztár még egyik bandából se lett.
| Illésre rázzák a szlovákok! |
A Waves lelke persze az, hogy meglepően jó koncertek vannak átlagban, ami egyáltalán nem tipikus egy ilyen rendezvényen. A látogatók túlnyomó része nem zeneipari munkás, hanem bulizó, aki így megkapja Pozsonyban egy rövid ideig azt a pezsgést, ami egyébként hiányzik a kicsit álmoskás városból. A lengyel Olivier Heim Connan Mockasint idéző vízalatti popszámai, a norvég Siv Jakobsen gitár+cselló folkja, vagy a két kőkemény csajból álló svájci Chikitas noise-ba hajló állatias rockja a világon bárhol megállná a helyét. De rajuk kívül is inkább csak közepes, mint rossz koncerteket lehetett látni a Wavesen, de ebben egy nagy adag mázli is szerepet játszhatott. Öt magyar zenekar is fellépett, és mindenfajta részrehajlás nélkül büszkén mondhatjuk: ripityára verték a mezőny 90 százalékát. A Bob Dylannel való összehasonlítást megúszni képtelen Zanzingert néma csendben, elérzékenyülve nézték elég sokan a korai időpont ellenére. A kaotikus jugópunkkal támadó Umreti Fitre, és a garázsrockos Dope Calypsora pedig úgy bólogatott a közönség, mintha nem lenne holnap. Másnap a post-rock becsületét visszaadó Makrohang ismételte meg ugyanezt a teljesítményt. A legnagyobb sikere viszont a KC Dunajt szinte csurig megtöltő Ivan & the Parazolnak volt: valószínűleg nem sok magyar zenekar számaira őrülnek meg a szlovák tinilányok, akik valamilyen furcsa oknál fogva még a szövegeket is ismerték. Az meg felér egy mini első bécsi döntéssel, hogy a szlovák fővárosban százak táncolnak egy Illés-számra. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
