Taylor Swift visszavásárolta az életművét
Az énekesnőt annyira zavarta, hogy nem rendelkezik első lemezeinek jogai felett, hogy újra felvette azokat.
Az énekesnőt annyira zavarta, hogy nem rendelkezik első lemezeinek jogai felett, hogy újra felvette azokat.
A legendás norvég szintipop trió, az A-ha három esélyt is kapott a popzeneiparban, és a terméke minden alkalommal jobb lett. Az együttes példája azt a közkeletű meggyőződést cáfolja, miszerint a kreatív produktumoknak teljesen kiforrott állapotban kell megjelenniük. Szerkesztett részlet Adam Alter bestsellerszerző Lendülj túl a holtponton! című könyvéből.
A streamingszolgáltató azzal próbálja eltolni magától a problémát, hogy a kiadókra mutogat.
Ez a Spotify vezető közgazdásza állítja.
Először készített az Európai Unió zenei piacára fókuszáló jelentést a hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI. A dokumentum megállapítja: az unió zenei hangfelvételekből származó éves bevétele tavaly meghaladta Japán, az Egyesült Királyság és Kína adatait is.
Krúbi elárulta egy interjúban, hogy nem gondolja, hogy tényező lenne a hatalom szemében, mert ha a kormány tényleg ki akarná őt csinálni, jobb eszközei is lennének rá "három Mandiner-cikknél".
Felröppentek a hírek, hogy az énekesnő évtizedes kihagyás után új albumon dolgozik, de ez állítása szerint nem igaz.
Pénteken egyezség született Cassie Ventura énekesnő és Sean "Diddy" Combs zenei mogul között, egy nappal azután, hogy Ventura szövetségi perben nemi erőszakkal és több évig tartó abúzussal vádolta meg őt - írja a CNN.
Madonna és Bruce Springsteen után most a világhírű rapper, Drake jelentette be, hogy szünetelteti zenei karrierjét, mert egészségére kell koncentrálnia.
Brian May nemrég egy interjúban beszélt arról, mi az, ami aggasztja a mesterséges intelligencia fejlődésében.
A sztárproducer, Rick Rubin könyve személyes és különleges, bizonyos pontokon kifejezetten megkapó, de nem is egyszer az jutott az eszembe, hogy ez bizony egy kihagyott ziccer. Nagy név, vegyes érzések, pozitív mérleg.
Sokan azt gondolják, a booking menedzser munkája mindössze abból áll, hogy a sztárokkal koktélozik a backstage-ben, ám a valóság nem is állhatna ettől távolabb. De akkor mit csinál a koncertszervező, és hogyan kerül Billie Eilish vagy a Depeche Mode Budapestre?
Közel húszezer új számot írtak a művészek 2022-ben.
De nem csak őket, hanem még jó pár nagynevű és korszakalkotó zenekart. Seymour Stein a könnyűzene történetének egyik nagy embere volt.
Mint ahogy arról a hvg.hu beszámolt, megalakult a Petőfi Zenei Tanács, többek közt Kovács Ákos, Müller Péter Sziámi és Frenreisz Károly részvételével. Arról, hogy mi is ez a testület, miért azok a tagok, akik, és akik kimaradtak, miért maradtak ki, megkérdeztük Demeter Szilárdot.
A francia lemezlovas, David Guetta szerint a zene jövőjében is nagy szerepe lehet a mesterséges intelligenciának, és már ki is próbálta, mire képes a technológia.
Hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Lukácsházi Győző tubaművész, a Bonbon matiné megálmodója. A több díjjal is kitüntetett zenei ismeretterjesztő 69 éves volt.
Már egy évtizede emelkedik a hagyományos, magyarul következetesen bakelitnek nevezett (valójában vinil) hanglemezek forgalma, a koronavírus-járvány azonban egyenesen a sztratoszférába lőtte az igényeket. A sztárok versengenek a nyomókapacitásokért, a lemaradt iparág küzd az igények kielégítésével.
A brit énekesnő szót emelt azért, hogy ne hallgassák teljesen random sorrendben az előadók albumain szereplő dalokat.
A rapper elárulta, miről beszélgettek a külügyminiszterrel.