Ami a zenekar munkásságának két főszereplőjét illeti, nyilván nem lehetséges és nem is szerencsés Lennon és McCartney szólóéletművének összehasonlítása, azt azonban kijelenthetjük, hogy a vadzseni Lennon és a képzett, tudatos McCartney nagyjából hasonló mennyiségű kiemelkedő saját albumot készített - más kérdés, hogy erre Maccának több mint negyven éve volt, míg Lennon csupán bő tíz évig írt, írhatott szólódalokat. Egyet azonban érdemes leszögezni: a pénteken születésnapos dalszerző-énekes kiemelkedő lemezeinek (és dalainak) csúcsai magasabban vannak a legjobb McCartney-lemezekéinél.

John Lennon

Wikipedia Creative Commons / Roy Kerwood

John Lennon már a Beatles feloszlása alatt elindult önálló pályáján. Első három, Yoko Onóval készített lemeze (Unfinished Music No. 1: Two Virgins, 1968; Unfinished Music No. 2: Life with the Lions, 1969; Wedding Album, 1969) a popzene értelmezési tartományában nehezen vagy sehogyan sem értelmezhető avantgarde kísérleteket tartalmazó lemezek, melyeket a kánon tulajdonképpen nem is kifejezetten sorol a "rendes" John Lennon-szólóalbumok közé. Külön pikantériát kölcsönöz a történetnek, hogy ezek közül az elsőt (a meztelen borítós Two Virginst) úgy rögzítették, hogy Lennon még házasságban élt feleségével, Cynthiával (aki egyébként, görögországi nyaralásáról hazatérve rajta is kapta a párt, mely a megelőző éjjel együtt dolgozott Lennon házistúdiójában, majd együtt töltötték az éjszakát - "Oh, hi!", a legenda szerint Lennon csak ennyit mondott az előzetes bejelentés nélkül hazatérő feleségnek)

Lennon első igazi saját lemeze, a Beatles hivatalos feloszlásának évében, 1970 decemberében kiadott John Lennon/Plastic Ono Band a művész pályafutásának két legjobb nagylemeze közül az egyik - de mindenképpen a legütősebb szólóalbum. Az albumon - mely párhuzamosan jelent meg Yoko Yoko One/Plastic Ono Band című kísérleti nagylemezével - ott van minden, amit Lennon a Beatles-ben már nem tudott vagy nem akart megcsinálni, s szó szerint - hiszen éppen ekkor vettek részt az Arthut Jenov-féle ős sikoly (primal scream)-terápián - szó szerint kikiabál, kiüvölt magából mindent, ami a lelkét nyomja. Hogy mást ne mondjuk a lemez - melynek Phil Spector a producere, s amelyen Ringo dobol, s a régi hamburgi barát, a Revolver lemezborítóját tervező Klaus Voormann basszusgitározik - a szívszaggató Motherrel nyit, s a My Mummy's Dead című dallal zárul. Magyarázni nem is kell.

Jóval finomabb, barátságosabb, ha úgy tetszik (több értelemben is) békésebb, s az előzőnél gazdagabban, kerekebbre hangszerelt a Lennon-életmű másik csúcsa, az egy évvel később kiadott Imagine (olyan dalokkal, mint az intergalaktikus címadó szám, a Jealous Guy, melyet később a Roxy Music is feldolgozott, az Oh My Love, vagy az Oh, Yoko). Ez a Yoko-John-páros szerelmeslemeze. Borítóképét maga Andy Warhol készítette. A zenésztársak között pedig ott van George Harrison, aki egyébként egy évvel korábban adta ki harmadik szólólemezét, szólóéletműve legjobb darabját, az All Things Must Pass-t. Kicsi, de jól észrevehető ránc a lemezen a How Do You Sleep című dal, mely reakció a Beatles feloszlása utáni Lennon-McCartney-konfliktusokra.

Az egy évvel később, 1972-ben kiadott Some Time in New York City aztán teljes renonsz - egy olyan album, amit maga alá temet Lennon és Ono politikai aktivista tevékenysége. A pár 1971 szeptemberében költözik át New Yorkba, s szinte az első pillanatban fejest ugrik a Greenwich Village ellenkultúrájába és politikai életébe. Jerry Rubinnal és Abbie Hoffmannal barátkoznak, részt vesznek a John Sinclair író és Angela Davis polgárjogi aktivista bebörtönzése elleni tüntetéseken, Lennon pedig felszólal az Attica börtönlázadás kapcsán. A két lemezoldal stúdiófelvételt és két lemezoldal koncertfelvételt tartalmazó dupla album (az élő felvételek egyik részét 1969-ben egy londoni UNICEF-koncerten, másik felét 1971-ben, New Yorkban, egy Frank Zappával és a Mothers Of Inventionnel közös fellépésen rögzítették). Az album stílszerűen a Woman Is The Nigger Of The World című dallal nyit – és végig ezt a hangulatot tükrözi, viszont a dalok nem, hogy nem elég jók, hanem kifejezetten gyengék.

A jó dalszerző Lennont szerencsére nem veszítjük el. 1973-ban Mind Games címmel egy nem zseniális, de tisztességes sorlemezzel köszörüli ki az egy évvel korábbi csorbát. Nehéz időszakon megy keresztül (ez a kicsit össze-vissza lemezen is hallatszik): egyszerre harcol a bevándorlási hivatallal (a zöld kártyáért), házasságáért (a lemez rögzítésre közben elköltözik Yokótól és 18 hónapig asszisztensével, May Panggal él Los Angelesben és New Yorkban), és növekvő paranoiájával, az FBI-os megfigyelés szorongató érzésével. Love Is The Answer (a szerelem/a szeretet a válasz), ez az emlékezetes középtempós címadó, lemeznyitó dal legfőbb üzenete.

A Walls and Bridges című 1974-es lemeze közelíti meg leginkább az első két csúcslemez színvonalát. Dalai abban a bizonyos másfél évben születnek, melyet Lennon és Yoko külön töltenek (ezt az időszakot nevezik Lennon "elveszett hétvégéjének"), felvételeire pedig New Yorkban kerül sor 1974 nyarán. Egzisztencialista, önvizsgáló album a kettősségek körül; szabadság és hiány, falak, amik elválasztanak és hidak, amik összekötnek. Az album a helyzethez képest összeszedett és kompakt; "a legprofibb felvétel volt, amin valaha részt vettem (...) John tudta, mit akar és tudta, hogyan érje el, amit szeretne", nyilatkozta később a felvételeken közreműködő híres lemezipari szakember, producer-hangmérnök, Jimmy Iovine. Ezen az albumon szerepel egyébként Lennon egyetlen amerikai listavezető dala, az Elton Johnnal rögzített Whatever Gets You thru the Night. A közönség 1980-ig várhatott új Lennon-sorlemezre, ám az az év nem csak, sőt leginkább nem örömöt hozott a rajongóknak.

Lennon már korábban tervezett egy rock and roll-feldolgozásokból összeállított lemezt, ám a Los Angelesben, a Walls and Bridges előtt Phil Spectorral megkezdett felvétel zsákutcába vezetett (a session leginkább nem is a felvett anyag, hanem sokkal inkább a féktelen piálás miatt lett legendássá). Az egykori Elvis-, Little Richard-, és Buddy Holly-rajongó zenész azonban nem adta fel tervét és 1974 őszén egy albumra gyűjtötte ifjúkora kedvenceit (a felvételek egy része még az abortált 1973. októberi Spector-kanyarban készült). Az 1975 februárjában megjelent Rock 'n' Roll pöpec lemez, se több, se kevesebb. Régi kedvenceivel Lennon egy időre el is köszönt a lemezstúdióktól - a megjelenéskor Yoko már egy hónapos terhes volt, a zenész pedig visszavonult a családi életbe, kispapa, majd apuka és háztartásbeli lett.

Fél évtized év inaktivitás után Lennon új erőre kapott - egy majdnem végzetes bermudai jacht-kalandot követően, melynek során, miközben a legénység a rosszulléttel küzdött, ő maga vezette ki a hajót a viharból; azt mesélte, hogy ez a nem várt kaland "ráhangolta a mindenségre", rámutatott élete törékenységére és önbizalommal töltötte fel. Lennon és Ono - első alkalommal a Some Time in New York City album óta - közösen kezdett neki az új lemezanyag összeállításának. Sajnálatos, de igaz: a dalszerző-énekes életében megjelent utolsó lemez, a Double Fantasy - melynek címét egy virágtól, egy bermudai frézia-félétől kölcsönözte, s melynek egyébként 2010-ben megjelent az egyszerűbben hangszerelt Stripped változata is - kifejezetten jó album volna, ha levennénk róla az Ono-kisérleteket és hozzáadnánk az 1984-ben megjelent, a Double Fantasy felvételei során és az után rögzített számokat tartalmazó Milk and Honey javát.

A Double Fantasy-re kért autogramot Lennon gyilkosa, Mark David Chapman 1980. december 8-án a kora esti órákban (akkor, amikor John és Yoko elhagyták a Dakota-házat, amely előtt a végzetes estén, helyi idő szerint este 11 előtt tíz perccel a gyilkos lövések eldördültek).

A Lennon-lemezpakk lábjegyzeteként ne feledkezzünk meg azokról a kulcsdalokról sem, amelyek - jó brit szokás szerint, a Beatles-diszkográfiához hasonlóan - nem kerültek sorlemezekre: Give Peace a Chance, Cold Turkey (1969), Instant Karma (1970), Power to the People (1971), Happy Xmas (War Is Over) (1971/1981/2003). És persze két koncertlemez (Live Peace in Toronto 1969, Live In New York City, 1986), meg a számtalan válogatásalbum, box set, és az újrakiadások végtelen sora, melynek legfrissebb darabja az idén megjelentetett vinyl-albumgyűjtemény.