„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szétszedeti, hazahozatja, itthon pedig újra felépítteti a kormány a milánói világkiállítás magyar pavilonját, a megosztó sámándob-pavilont.
Új feladatot kapott Szőcs Géza, a milánói világkiállításon való magyar részvétel koordinálásáért felelős kormánybiztos – derült ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározatból.
Az Orbán Viktor által aláírt határozat szerint a biztos feladata lesz az eddigieken túl a sámándob-pavilon elbontásának, hazahozatalának és itthoni újra felépítésének megszervezése, illetve az is, hogy javaslatot tegyen az építmény leendő hazai helyszínére és funkciójára.
A szakmai körökben erősen vitatott, felnagyított sámándobra emlékeztető építmény tavaly annak ellenére nyerte el Szőcs Géza tetszését, és döntött a megvalósításáról, hogy a Sárkány Sándor és Ertsey Attila által kidolgozott terv csak második lett a pavilonra kiírt építészeti pályázaton – írta korábban a HVG.
Mint arról korábban beszámoltunk, a végül elkészült épülettől a pavilon tervezői is elhatárolódtak a megnyitó előtt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.