A filmes világ napok óta együtt gyászolja Zsigmond Vilmost (mi legszebb beállításaival emlékeztünk rá), a Harmadik típusú találkozások, vagy a Szarvasvadász operatőrét, aki előbbiért az Oscar-díjat is elnyerte. Mint ismert, az operatőr 85 éves korában hunyt el, január elsején.

A március 1-jén kezdődő 2. Magyar Filmhét szervezői is a világhírű alkotóra emlékeznek majd, hiszen a friss magyar filmek mellett a közönség válogatást láthat majd a neves operatőr munkáiból, fényképeiből, illetve az őt bemutató dokumentumfilmekből.
A Magyar Filmhét célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2015-ben bemutatott nagyjátékfilmeket, tévé-, játékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat. A Magyar Filmhéten vetítésre szánt filmalkotásokat a filmelőállítók vagy a filmalkotók 2016. január 18-ig regisztrálhatják és nevezhetik műveiket ezen a linken.
A hivatalos versenylistát 2016. február 1-jén hirdetik ki. A díjakat az Magyar Filmakadémia tagjai ítélik oda titkos szavazással bármely, 2015-ben bemutatott filmes alkotásnak. A március 6-i díjátadón derül majd ki, hogy a nagyjátékfilmek közül ki kap elismerést. Az, hogy csak a 2015-ben bemutatott filmek versenyeznek, azt is jelenti, hogy egy időszak abszolút magyar díjak nélkül marad.
A Filmszemle megszűnése után ugyanis a tavalyi Filmhéten három év magyar termését vetítették le, de díjat ott sem osztottak. Mi pont ezért gondoltuk azt, hogy ez a kissé elfelejtett korszak is megérdemelné a díjakat, ezért osztottuk ki anno jelképesen az Arany Toldit, amit szerintünk a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan érdemelt meg.
A tavalyi Magyar Filmhétről itt olvashat bővebben.