"Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén" – szólt a Tarr Béla által vezetett Magyar Filmművészek Szövetsége nyilatkozata az év elején. Az 1965. és 2012. között megrendezett, tetszhalott állapotban lévő Filmszemle feltámasztását végül a Tarrhoz képest elég más iskolát képviselő Andy Vajna és a felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Filmalap, illetve a megalakulásával azonnal botrányt kavaró Magyar Filmakadémia vállalta magára.

Annyi különbséggel, hogy 44. Magyar Filmszemle helyett első Magyar Filmhét lett belőle („Most a szavakkal van a problémád?” – Andy Vajna), nem egy, hanem három év termését vetítették le, és még így sem osztottak díjakat – azt majd csak jövő februárban, hiszen addig egy csomó, jónak ígérkező hazai alkotás kerül még a mozikba. Felvetődik a kérdés: akkor hova volt ez a nagy sietség az új „szemlével”?

A hvg.hu viszont úgy gondolja, nincs szemle díj nélkül, ezért felkértünk néhány filmkritikust, és filmmel foglalkozó site-ot, hogy mondják el, ők melyik alkotásokat találták a Filmhét három legjobbjának – a győztesnek pedig most kiosztjuk a Filmalap-éra legnagyobb botránya előtt tisztelgő Arany Toldi-díjat.

Íme, a virtuális díjunk helyzettjei - fordított sorrendben:

Hotlversenyben nyolcadik helyezett:

Isteni műszak (rendezte: Bodzsár Márk) – 1 szavazat

"Eklektikus műfajkeverés és morbid történet nyakon öntve egy kis fekete humorral: ez lenne az Isteni műszak, ám a fogás nem lenne teljes a parádés dialógusok és szereposztás nélkül."

(Piller Mónika/Filmtekercs)

Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? (r.: Ferenczik Áron) – 1 szavazat

"Muszáj volt jelölnöm egy rövidfilmet is a három legjobb közé, mégpedig azért, mert Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című tízperces alkotásában benne van minden amit a fiatal, nemrég végzett rendező-generációtól várok: szenvelgés helyett szellemesség, kínos párbeszédek helyett vicces narráció, a kilátástalanság érzete helyett remény. „Miért ne érezhetném végre jól magam Budapesten?” – teszi fel a kérdést a főhős, és abszolút igaza van. Miért ne inkább az új hangokra figyeljünk, ha a nagy rendező generáció (Mundruczó, Török, Pálfi) ezúttal –szerintem – nem alkotott maradandót."

(Bicsérdi Ádám)

A vizsga

Vertigo Média

Holtversenyben ötödik helyezett:

A vizsga (r.: Bergendy Péter) – 2 szavazat

"Témaválasztásával, feszes történetvezetésével és csavaraival, valamint színészei játéka révén felejthetetlen moziélmény, a magyar történelmi thriller műfaján belül is újító és friss, tévéfilmként és moziban egyaránt megállja a helyét, ami ritka erény. Forgatókönyvírója több filmmel szerepelt a Filmhét válogatásában, de ez a legerősebb közülük."

(Buzogány Klára – Filmtett)

"1956 kapcsán mindenki a forradalomra gondol, készült is számtalan film a témában, na de mi volt a forradalom leverése után? Jeges félelem, teljes bizalmatlanság és bizonytalanság, ezt mind tökéletesen ragadja meg A vizsga, egyúttal a film noir zsánerével színesítve a szűkös magyar műfajpalettát."

(Veres Szilárd – A hetedik sor közepe)

Senki szigete (r.: Török Ferenc) – 2 szavazat

"Bár a nőfaló kosaras fiú, az akcióhősnek illő taxislány és a naiv, szőke femme fatale sztorijából azt nem tudjuk meg, milyennek látja Török Ferenc a 2010-es évek Budapestjét - pedig ezzel promózták a bekategorizálhatatlan filmet -, egy iszonyúan hangulatos design-filmet tett le az asztalra, néhány fergetegesen vicces jelenettel, néhány kiválóan idézhető egysorossal és még néhány remek alkotással. A mellékszálak kesze-kuszasága és a már szinte fel sem tűnő, idegesítően életszerűtlen párbeszéd ellenére nagyszerű moziélmény - még ha nem is lesz egy új Moszkva tér."

(Bodnár Zsolt)

Viharsarok

viharsarok

Viharsarok (r.: Császi Ádám) – 2 szavazat

"Történetesen a Filmhét betűrendes listájának utolsó három játékfilmje számomra az első: az Utóélet (Zomborácz Virág), a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor) és a Viharsarok (Császi Ádám). Ám egyáltalán nem „történetesen” ezek mind elsőfilmek. Komoly dolgokról személyes hangon, hol elegáns könnyedséggel, hol drámai erővel mesélő munkák. S talán nem véletlenül mindhárom a nyomasztó szülői elnyomás ellenében felnőni igyekvő nemzedékről szól. Filmes felnőtté válásuk kétségtelenül sikerült. Az elsőfilmeseknek köszönhetően aligha képzelhető el a magyar film számára biztatóbb jövőkép. Nem rajtuk fog múlni."

(Gelencsér Gábor)

Holtversenyben harmadik helyezett:

Fehér Isten (r.: Mundruczó Kornél) – 4 szavazat

"Véletlenül se hibátlan, ám kutyásként, s olyan mozinézőként, akit könnyen elragadnak az érzelmei, nagyon büszke vagyok Mundruczó Kornélra. Mert végre összehozott egy filmet, amely mindenkit érdekelt, s nem élt vissza a figyelemmel. Az utolsó kép pedig olyan katartikus, hogy az már önmagában is megéri a második helyet."

(Kovács Gellért)

"A magyar szaksajtó egy része Mundruczó szemére hányta, hogy nem annyira közönségfilm, mint amennyire szerette volna, de nem is annyira veretes, túl könnyű a rendező előző alkotásaihoz képest. Mégis, szerintem az egyik legszínvonalasabb szerzői film a Magyar Filmhéten, aktuális téma és merész, de sikeres vállalkozás."

(Zágoni Bálint – Filmtett)

Szabadesés

Vertigo Média

Szabadesés (r.: Pálfi György) – 4 szavazat

"A kevés pénzből, nagyon rövid idő alatt készült Szabadesés egy kiemelkedően tehetséges rendező második ujjgyakorlata, Pálfinak ugyanis a 2006-os Taxidermia óta nem volt lehetősége normális anyagi feltételek mellett forgatni. A rendezőtől megszokott rendkívül kifejező, precízen megkomponált képi világ ezúttal is a székhez szegezi a nézőt, és az audiovizuális orgia simán feledteti a film – egyértelműen a rekordgyorsaságú gyártási időnek köszönhető – gyengébb pillanatait."

(Prizma)

"Csak azért ez a harmadik és nem az Utóélet, mert mostanában jobban eltalál a keserűség. Egyébként holtverseny lenne – Pálfi szkeccsfilmje bökdös, majd hasba szúr, Zomborácz Virág dramedyje okosan szórakoztat és utat mutat. A boldogulásukat kereső fiataloknak és a magyar filmnek egyaránt."

(Kovács Gellért)

Második helyezett:

Utóélet (r.: Zomborácz Virág) – 5 szavazat

"Az Utóélet világa nagyon cinikus és pikírt, minden karakter okot ad arra, hogy jól ki tudjuk őket nevetni helyenként, viszont kisebb-nagyobb hibáik és gyengeségeik ellenére mindegyik szerethető a maga nemében. Sokkal közelebb áll ez a fajta Magyarország-ábrázolás a valósághoz, mint bármelyik Mundruczó-film és számtalan epigonja, mi magyarok ugyanis furák vagyunk és bénák, merjünk magunkon nevetni!"

(Veres Szilárd – A hetedik sor közepe)

"Már hangulatában is érdekes Zomborácz Virág első rendezése, mert úgy tud magyaros lenni, hogy lerázza magáról az utóbbi évek, évtizedek magyar filmjének minden idegesítő stílusjegyét. A rendező stílusa minden tekintetben megnyerő: ugyanolyan jól bánik a képekkel (a díszletek, a jelmezek és a helyszínek már-már Wes Anderson-i szinten tökéletesek), mint a színészeivel – a fiatal amatőr főszereplő is legalább akkora alakítást nyújt, mint a Gálffi László-Csákányi Eszter által képviselt idősebb korosztály."

(Bodnár Zsolt)

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Cirko Film

2014. Arany Toldi-díjas filmje:

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor) – 9 szavazat

"Woody Allen fiatal, magyar és sűrűn felbukkan a Kazinczy utca környékén. Reisz Gábor diplomamunkája trendi pózok helyett ötletektől, manírok helyett természetességtől pulzál. Olyan, mintha egyetlen önironikus, szeretetteljes levegővel fogalmazták volna a kamerába. Nem csak a legjobb magyar, de úgy eleve: az egyik legjobb film idén."

(Kovács Gellért)

"Rólunk, a környezetünkről évek óta nem csinált senki ilyen őszinte, hatásvadász pózoktól és fogásoktól mentes filmet. Reisz Gábor és csapata meg tudta mutatni, hogy a filmkészítés nem a sok éves tapasztalatról, a színészgárdáról vagy a magas költségvetésről szól - ezzel magasan felülemelkedett mindazon, amit eddig tudtunk a magyar filmgyártásról."

(Szabó Márton István – A hetedik sor közepe)

"Generációnk maximálisan tud empatizálni a csetlő-botló, kelet-európai Woody Allenként tébláboló és hadaró főhőssel, aki még harmincas évei elején is alig (vagy egyáltalán nem) tudja, hogy mit akar, hova tart, jobb híján szülei körül gravitál. Elesettségében is felemelő, kései "majdnem-felnövésfilm" és társadalmi tabló egyszerre, nagyszerű zenével, ötletes képi és dramaturgiai gegekkel, olcsón és frissen."

(Jakab-Benke Nándor – Filmtett)

"Magyar filmben talán a nyolcvanas évek elején, az új-érzékenység rövid időszaka alatt láthattunk utoljára ilyen felszabadultságot és spontaneitást, mint most Reisz Gábor debütáló alkotásában. Míg Bódy és társai számára a posztmodern létállapotot a kiábrándultság jelentette, amelyet a magára maradt én belső világának kivetítésén keresztül igyekeztek megfogalmazni, addig a VAN valamiben a hasonló gyökerekből táplálkozó korszellem könnyed nihilizmusban fejeződik ki. Tartalom és forma tökéletes egymásra találása."

(Prizma)