Szabó M. István
Szabó M. István
Tetszett a cikk?

Vér nem folyt, pofon sem csattant, de azért kár, hogy a trailerek előre lelőtték a drámai csúcspontokat. Azt viszont nem sajnáltuk, hogy kicsit színpadias lett a nálunk csak most bemutatott Steve Jobs. Nem használunk Mac-et, és több köztünk az androidos is, de ezt a filmet így is meg tudtuk szeretni.

A Steve Jobs az eddig Steve Jobsról készült legjobb Steve Jobs-film. Ami annyira nem nagy siker - figyelembe véve Ashton Kutcher pár évvel ezelőtti bénázását (a Jobs című film teljes koncepciótlanságát, beleértve a rendező, Joshua Michael Stern tanácstalanságát is a tekintetben, hogy mégis miként lehetne egy ekkora életművet jól megfogni), vagy az eleve tévére készült Számító embereket (ebben Noah „Carter doki” Wyle ha lehet, Kutchernél is rosszabb volt a világmegváltó álmokban élő Mr. Apple szerepében).

A rendező, Danny Boyle most azonban alaposan megdolgozott a pénzéért.

Ő ugyebár az az angol direktor, akinek a Transpottingot (1996) vagy a Gettómilliomost (2008) köszönhetjük, a Transzot (2013) viszont (ha lehetne) most azonnal elfelejtenénk. Boyle tehát a 30 millió dolláros keretből először is fogta a legjobb Jobs életrajzi kötetet jegyző Walter Isaacsont – akinek kötetét magyarul a HVG Kiadó adta ki 2011-ben –, és leültette mellé az ezredfordulós amerikai tévéfilmes univerzum legsikeresebb forgatókönyvíróját, Aaron Sorkint, aki nem mellesleg a „facebookos filmet”, a Social Networkot (2010) is jegyzi.

Mielőtt még a négy „A” kategóriás hollywoodi színészt (Fassbender, Winslet, Daniels, Rogen), illetve némi castingolás után a katalizátor szerepébe a 11 éves Ripley Sobo-t leszerződtette, hármasban kitalálták, hogy a 600 oldalas portrékötet miként lehet kellően egyszerűsíteni és sűríteni egy kétórás filmhez. Felfűzni úgy, hogy a keresztmetszet Jobsra is valóban jellemző legyen, de a mozinézői elvárásoknak is messzemenően megfeleljen.

A brainstormingon elfogadott ökölszabály szerint egyetlen konfliktust, Jobs és a lánya, Lisa kapcsolatát dolgozzák fel szép türelmesen és alaposan a filmvászonra. A négy főtétel a tagadástól a vágyakozásig tartó találkozásokról szól, melynek háttérként Jobs életének négy legendás termékbemutatójának (1984: Macintosh – 1998: iMac) helyszíne szolgál. Ízfokozó csupán a közvetlen környezetéhez való viszonyának ismételgetése (egy könyörtelen, maximalista állat), ahogyan fűszerek a múltbeli, meghatározó dötéseit felvillantó képsorok, és a narratívaként működő archív híradóanyagok beidézése is.

Danny Boyle és Michael Fassbender
©

Kimaradt a manapság minden korábbinál szervesebben élő és hivatkozott Steve Jobs-hagyatékból a mindenhol/bárhol megidézett „forradalmi” iPhone, iPad, MacAir szentháromság prezentációtörténete, helyette – vagy inkább: cserébe - viszont kapunk egy szinte hibátlan, Moliére színházát idéző négy felvonásost. Amiben minden fejezetben az összes központi szereplő megjelenik (és jellemkülönbözőségük okán törvényszerű a címszereplővel az ütközésük is), de mindez nem is tűnik fel, mivel a rendszer a tökéletesen korhű díszletekkel, a hibátlan dialógusokkal és gesztusokkal csordultig töltött színészi játéknak köszönhetően jól működik.

Az már ízlés kérdése: kinek mennyire tetszik az, hogy Boyle drámája úgy épül fel, hogy abban minden főszereplőt sziklaszilárd, változásra képtelen jellemként rajzol meg, akiket összezárva pattintja a szikrát a kellő hevületű robbanáshoz. Mert bár a katarzis nem marad el, de az a leosztás, hogy Wozniak = majdnem debil idióta, Hoffman = dinamikus rezgéscsillapító zóna, Jobs = lelketlen maximalista látnok, valójában csak markáns leegyszerűsítése ennek az egész problémának. De a színházi előadáshoz a rendező épp a megfeleő színészeket válaszotta.

Michael Stuhlbarg, Michael Fassbender és Kate Winslet
©

Kate Winslet Golden Globe-jához kétség nem fér, mert a ’80-as, majd a ’90-es évek ruháiban, béna szemüvegeiben és frizuráiban is teljesen természetesen mozogva, sokkal-sokal többet mutatott annál, mint amennyit most a jó-jó, de semmi extra Fassbender a címszerepéhez adni tudott. Az igazi meglepetést azonban nem Joanna megformálása, hanem a Jeff Danielsre osztott ex-pepsis, John Sculley figurája jelenti.

Az Apple kárhozataként hírhedté vált vezérigazgató figurájának kidolgozottságában nagy szerepe lehetett Sorkinnak, aki az HBO-n futott The Newsroom (2012-2014) központi figuráját kifejezetten Danielsre írta – és mitha ebből most se engedne. De ettől még Jobs atyai tanácsadójaként, majd bűnbakjaként megjelenő Daniels minden felvonásban messze várakozáson felül hozni tudta a hiteles, egyenes és következetes  mentor figuráját. A legjobban abban a jelenetben, ahol egy sötét folyosószegletben Jobsnak utólag felemlegeti annak az Appletől való távozását (kirúgását/kirúgatását). A helyszín, a fények, a letisztult, színpad is zseniális.

Michael Fassbender és Makenzie Moss
©

Aminek meg is lett a jutalma: bár az Isaacson könyvből az nem derül ki egyértelműen, de Sorkinék itt megtették azt a szívességet is, hogy a film végén ki-, és megbékítik egymással a feleket. Ezen a ponton azonban könnyen becsúszhatunk abba a mocsárba, hogy a megismerhető életút és a filmre vittek között méricskélni kezdjük a megfelelést, ami nem túl szerencsés. (Az apa-Lisa kapcsolat boncolgatásából az például teljesen kimaradt, hogy annak rendezésében nem csupán a főmunkatársaknak, hanem Jobs új feleségének is kulcsszerepe volt. Laurene Powellt Jobs már 1991-ben feleségül vette, és ezután Lisa hozzájuk is költözött – amiről a film nem szólt, sőt azt mutatta, hogy az apa-lánya viszony még 1998-ban sem volt rendezett.) Szóval: inkább maradjunk annyiban, hogy Danny Boylenak is jókora valóságtorzító mezője van, és képes elhitetni a nézővel, hogy amiket lát, azok valóban Jobs életének kulcsmomentumai.

A Steve Jobs, bár meglepően jó és élvezetes film, elsősorban nem a moziban lesz az. A produkció meglehetősen messze áll a kasszasikertől; az Egyesült Államokban már októberben bemutatták, ám decemberig csupán 18 millió dollárt hozott a konyhára. Mégis meglepő volna, ha végül nem egyenesedne ki a pénzügyi mérleg, mivel a mozis  világpremierek után is bizton hivatkozási pont marad Steve Jobs életművéhez. Ráadásul ez a film vágások nélkül is tökéletesen beilleszthető a tévécsatornák műsorrendjébe.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Miért kötelező sportolóknak A vezércsel című film?

Miért kötelező sportolóknak A vezércsel című film?

Az iPhone 13 kijelzője alatt térhet vissza a Touch ID

Az iPhone 13 kijelzője alatt térhet vissza a Touch ID

Végre megfejtették, miért fordul kelet felé a napraforgóvirág

Végre megfejtették, miért fordul kelet felé a napraforgóvirág