szerző:
MTI

Bárki szavazhat a Libri oldalán arra, hogy a kereskedőcég kinek adjon idén irodalmi díjat.

Az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit jutalmazza a Libri Könyvkereskedelmi Kft. által alapított irodalmi díj és irodalmi közönségdíj. A zsűri által kiválasztott legjobb 10 könyvre keddtől lehet szavazni. 

A tavaly megjelent szép- és tényirodalmi művekből 46 kiadó 176 szerzőjének 182 könyve került a listára, amelyekből februárban 60 közéleti személyiség öt-öt olyan könyvet választott ki, amelynek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjat. Az így létrejött tízes listából tavasszal egy öt tagú zsűri és a közönség választja ki azt a két könyvet, amely májusban első alkalommal kapja meg az elismerést – közölte a cég kedden.

A Libri irodalmi díj első körös szavazásán részt vett többek között Al Ghaoui Hesna, Babarczy Eszter, Bazsányi Sándor, Csáki Judit, Fekete Ernő, Glatz Ferenc, Murányi Gábor, Sándor Pál és Tompa Andrea is.

A versenyben részt vesz Bartis Attila A vége című munkája (vele készült interjúnkat itt, regisztrált olvasóink pedig itt olvashatják), Dragomán György Oroszlánkórusa (az erről szóló kritikánkat regisztrált olvasóink itt olvashatják), Esterházy Péter és Szüts Miklós A bűnös című kötete (ajánló itt), Forgách András az Élő kötet nem marad című könyve (erről regisztrált olvasóink itt olvashatnak bővebben), továbbá Nádasdy Ádámtól A vastagbőrű mimóza (vele készült interjúnk itt található), Rakovszky Zsuzsa Fortepan című alkotása, Réz Pál Tények és Tanúk – Bokáig pezsgőben című munkája (ajánlónkat itt olvashatják), Szvoren Edinától Az ország legjobb hóhéra (a könyvről írt ajánlónkat itt találják), Térey János A legkisebb jégkorszak (ajánlónk ebben a cikkben) című könyve és Ungváry Krisztiántól a Magyar megszálló csapatok.

A zsűriben Fullajtár Andrea színésznő, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus, Bálint András színész és Károlyi Csaba irodalomkritikus, író, szerkesztő foglal helyet, a zsűri moderátora Vitray Tamás, újságíró, riporter.

A szavazás a Libri.hu oldalon április 5-től május 4-ig tart. A szavazók között a szervezők 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki, amelyek a 10 döntős kötetet tartalmazzák. A díjátadót május közepén tartják.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kancsal lehetett Leonardo da Vinci

Kancsal lehetett Leonardo da Vinci

Nem árulta el Lázár, kik a tulajdonostársai a batidai vadászkastélyban

Nem árulta el Lázár, kik a tulajdonostársai a batidai vadászkastélyban

Háromezer embert küldenek el a központi közigazgatásból

Háromezer embert küldenek el a központi közigazgatásból

Segít a telefonnyomkodás abban, hogy megtanuljon olvasni a gyerek?

Segít a telefonnyomkodás abban, hogy megtanuljon olvasni a gyerek?

A negyedik hajléktalant egy kapualjból vitték el a rendőrök, többen a védelmére keltek

A negyedik hajléktalant egy kapualjból vitték el a rendőrök, többen a védelmére keltek

Scherer Péter: Számomra a politika túl fájdalmas terep

Scherer Péter: Számomra a politika túl fájdalmas terep